Munkahelyének elvesztése miatt támadt főnökeire egy férfi

Munkahelyének elvesztése miatt támadt főnökeire egy férfi

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozza abban az ügyben, amelyben a férfi a munkaviszonyának megszüntetésébe nem tudott belenyugodni, amiatt a főnökeit tettleg bántalmazta, egyikük életére tört.

A Veszprémi Törvényszék a 2021. november 10-ei ítéletében a férfit emberölés bűntettének kísérlete, testi sértés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Hírdetés

A nem jogerős ítélet szerint a férfi egy ajkai kft.-ben esztergályosként dolgozott. Munkavégzésével és munkahelyi viselkedésével szemben – kolléganőjéhez zaklató jelleggel közeledett – kifogások merültek fel. Ezek miatt a cég vezetője elhatározta, hogy a férfi munkaviszonyát megszünteti. Ezt – a helyettese jelenlétében – 2019 júliusában, az irodájában közölte a férfival, aki indulatos lett, azt mondta „ha engem kirúgsz, akkor itt vér fog folyni!”.

Ezután kirohant az udvarra, és egy 5 kg tömegű, 131 cm hosszú, 3 mm vastag vasból készült zártszelvényt vett magához. A főnökei követték és mondták neki, hogy próbálják meg emberi módon megbeszélni a történteket. A férfi azonban a zártszelvénnyel, nagy erővel a főnökének a feje irányába ütött. A főnök az ütés elől elmozdult, azonban az eszköz a fejének a bal oldalát így is közepes erővel eltalálta. A sértett az úttestre zuhant és az eszméletét vesztette. Az ütés következtében 3-4 hónap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetés eszközével fejre leadott ütés alkalmas volt az emberi élet kioltására is, nyílt koponyatörés, koponyaűri vérzés, agyzúzódás létrehozásával.

A helyettes megpróbálta a férfit hátulról lefogni, az azonban a szorításából kiszabadult, felettesével szembefordult és az arcát ököllel, nagy erővel, több alkalommal megütötte. A helyettes próbált védekezni, de az ütésektől a földre esett, ahol a férfi tovább ütlegelte. A bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Miután a férfi a támadó magatartását befejezte, a zártszelvényt magához vette, és az egyik kolléganője közelben parkoló autójának a szélvédőjét betörte.

Az elsőfokú ítélet ellen a férfi és a védője az élet elleni cselekmény minősítésének a megváltoztatása, a vagyon elleni cselekmény vonatkozásában felmentés, egyebekben enyhítés érdekében fellebbezett.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a cselekmények tárgyi súlyára és az elkövető személyére figyelemmel a szabadságvesztés tartama indokolt és szükséges.

Másodfokon az ügyben a Győri Ítélőtábla dönt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »