Módosult a Tour de Hongrie budapesti szakaszának útvonala – térkép

Módosult a Tour de Hongrie budapesti szakaszának útvonala – térkép

A fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten május 14-én 150 kilométert tekernek a bringások az országúti kerékpáros körversenyen.

A korábban bemutatott útvonal módosítására a viadal honlapján közzétett bejelentés szerint biztonsági és rendezvénytechnikai okok miatt került sor. A rajt- és célterület a Műegyetem elől az Árpád fejedelem útra, a Császár-Komjádi Uszoda elé került át, amely része a 9,5 kilométer hosszú körpályának, így kedvezőbb a szurkolók számára, akik három részhajrát is láthatnak itt a negyedik, a nyolcadik és a 12. körben.

A rajt után a Császár-Komjádi Uszoda elől északnak induló mezőny egy hajtűkanyarral fordul délnek, ismét áthalad a célterületen, majd az Elvis Presley térnél kanyarodik fel a Margit hídra. A pesti oldalon a Jászai Mari térnél jutnak le a kerékpárosok az alsó rakpartra és a Parlament előtt tekernek el a Lánchídig. A Széchenyi teret nagy ívben kerülik, így jutnak fel a felújított Lánchídra és azon vissza Budára. A Clark Ádám térről a Várkert Bazár felé, majd a Vár megkerülése után az Attila útra fordulnak, enyhe emelkedővel érnek el az Alagútig, amelyen leereszkednek a Clark Ádám térre. Innen fordulnak a Fő utcára, amely lényegében a célegyenes lesz. A verseny teljes távját 16 kör alatt teljesítik a versenyzők.

Mivel az útvonalban nincs komoly emelkedő, így egyértelműen a sprintereknek kedvez a szakasz: a tiszta és biztonságos verseny érdekében kialakított utolsó kilométereken az Alagúttól a Császár-Komjádi Uszodáig szinte alig van kanyar az úton, az utolsó 400 méter pedig nyílegyenes.

Hírdetés

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

A közmédia teljes hosszában élőben közvetít minden szakaszt.

(A nyitókép illusztráció.)

Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »