A történelemhamisítás megakadályozása

A történelem elferdítésére vagy elfeledtetésére irányuló kísérletek megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök abban az üzenteben, amelyet a náci Németország feletti győzelem 79. évfordulója alkalmából a FÁK-országok vezetőihez és polgáraihoz intézett.

Hírdetés

„Fontos ápolni és továbbadni az elkövetkező nemzedékeknek a barátság és a kölcsönös segítségnyújtás dicsőséges hagyományait, amelyek segítettek apáinknak és nagyapáinknak, hogy becsülettel álljanak ellen a nehéz katonai próbatételeknek, és leverjék a nácizmust” – mondta Vlagyimir Putyin.
   
Az orosz elnök a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 79. évfordulója alkalmából üdvözölte Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Abházia és Dél-Oszétia vezetőit, valamint Georgia és Moldova népét.
   
Szerdán hozták nyilvánosságra azt a rendeletet, amelyben Putyin jóváhagyta az orosz állampolitika alapjait a történelmi oktatás területén. Ebben célként nevezték meg az összorosz polgári identitás kialakítását és az „orosz világ” közösségének erősítését a hagyományos orosz szellemi, erkölcsi és kultúrtörténeti értékek alapján. A dokumentumban Oroszországot „államcivilizálóként” nevezték meg, amely egyesítette az orosz és más népeket Eurázsia térségében.
   
A rendeletben arra is kitértek, hogy szembe kell nézni olyan nyugati kísérletekkel, amelyek a történelem meghamisítására, a világ civilizációjának fejlődéséhez való orosz hozzájárulásnak a tagadására és lekicsinylésére, valamint az orosz államról alkotott kép eltorzítására irányulnak.
   
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elítélte, valamint „törvénytelen, emberellenes, tudományellenes, történelemellenes és bűnös” jelzővel minősítette a berlini rendőrségnek azt a döntését, hogy az orosz zászló színeit, a szovjet jelképeket, valamint a Szent György-szalagot csak az emlékműveken elhelyezendő koszorúk és csokrok kialakításának elemeiként használják. Sürgette, hogy a német főváros hatóságai vonják vissza az intézkedést.
   
„Felszólítjuk önöket, hogy hagyják abba a történelem átírását, azt nem lehet átírni, önök csak önmagukat írják át” – mondta Zaharova egy tájékoztatón.
   
Korábban ismertté vált, hogy a berlini rendőrség újfent megtiltotta, hogy május 8-án és 9-én a szovjet emlékművekhez és azok közelébe szovjet és orosz szimbólumokat, Szent György-szalagokat vigyenek, valamint ott katonai egyenruhát viseljenek és katonai indulók szóljanak. Tilos továbbá az Ukrajnában harcoló orosz erők által használt Z és V jelzés demonstrálása.
   
Zaharova barátságtalan lépésnek minősítette, hogy a német kormány konzultációra visszahívta moszkvai nagykövetét arra hivatkozva, hogy Oroszország kibertámadást intézett ellene. A szóvivő szerint az intézkedésnek az a célja, hogy felszítsa az oroszellenes érzelmeket Németországban, ami a kétoldalú kapcsolatok további romlásához vezet.
   
„Ezért minden felelősség a német felet terheli” – hangoztatta.
   
Hangsúlyozta, hogy Moszkva nem kapott Berlintől olyan bizonyítékot, amely megerősítené, hogy Oroszország részt vett a Németország elleni kibertámadásban, ahogyan azt az ország hatóságai állították. Emlékeztetett rá, hogy ezeket az „alaptalan vádakat” az orosz fél már korábban visszautasította. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a német fél korábban kitért egy orosz javaslat elől, amely egy kiberbiztonsági tárcaközi mechanizmus létrehozását és rendszeres kétoldalú konzultációk elindítását indítványozta a kérdésről.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »