Mit keres egy szemfényvesztő indiai guru szobra Dobogókőn? – Olvasónk valós aggodalmai

Mit keres egy szemfényvesztő indiai guru szobra Dobogókőn? – Olvasónk valós aggodalmai

Tegnap délután Dobogókőn jártam. Pár hete hallottam már, hogy avattak ott valamiféle új szobrot, de erre nem számítottam. Egy bizonyos Sri Chinmoy szobrát sikerült ugyanis felállítani, aki a felirat szerint „A világbéke álmodója”.

Nekem nem sokat mondott a név, mindenesetre Dobogókőre abszolút nem illőnek éreztem egy indiai guru szobrát. A világbéke álmodója sem sokkal magasztosabb cím, minden szépségversenyen erről szónokolnak a jelöltek. Sok minden van mondjuk Dobogókőn, ami nem oda való, de ezt a szobrot úgy helyezték el, hogy tulajdonképpen ez köszönti a hegytetőre érkezőket. Körülötte új padokat is állítottak, rajtuk a fenti indiai gurutól származó, nagy szavakkal dobálózó semmitmondó idézetekkel.

Azóta kicsit utánajártam Sri Chinmoy-nak és a szoboravatásnak. Négy évvel ezelőtt már volt róla szó az Önök oldalán is, akkor is egy szoborállítás kapcsán: Zenélgető, festegető indiai gurunak emelnek 3 méteres szobrot a Gellért-hegyen.

Máshol is foglalkoztak a guruval és tevékenységével: Hitünk átverése – szexuálisan tévelygő, megtartóztatást hírdető keleti álguruk.

Hírdetés

Itt pedig maga a szoboravatás a Sri Chinmoy magyarországi alapítványának jóvoltából, amelyen részt vett többek között az indiai nagykövet és a szobor angliai alkotója. Magyar embert nem sokat látni, ezt az állandó angol fordítás is jelzi. Hosszas beszédet mond Szeidemann János az alapítvány vezetője.

Egyszerűen nem értem, mit keres ennek az embernek a szobra a Pilisben, Dobogókőn. Ki, mikor és miért engedélyezte? Miféle lobbitevékenység áll mögötte? Az már abszolút szubjektív vélemény, de még csak nem is tetszetős a szobor, a magyar környezetbe pedig egyáltalán nem illeszkedik.

Ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy engedélyt kapnánk bármely külföldi országtól, legalább kölcsönösségi alapon Indiától, hogy a szent helyeiken magyar „guruk” szobrait helyezzük el. Ha pedig már mindenképpen szobrot akartak állíttatni Dobogókőn, bizonyára sikerült volna erre érdemesebb személyt is találni, például Boldog Özsébet.

Persze lehet, ez csak a tipikus magyar sorstragédia egyik példája. Mosolyogva, bólogatva, kedvesen és vállveregetve engedjük be az idegent és az oda nem illőt az otthonunkba, a számunkra szent helyekre. Mindezt barátságból, önzetlenségből, jószívűségből és szeretetből, hogy aztán pár évtized után azt láthassuk, hogy egyre kisebb a miénk és egyszer csak mi lettünk az idegenek korábbi otthonunkban.

Üdvözlettel,
Nagy Szilvia


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »