Egy belga ferences szerzetes harminc évvel ezelőtt Pakisztánban elkezdte látogatni a nyomorban élő családokat. Ezt a küldetést folytatja a Fokoláre Mozgalom ottani közössége – az ő szolgálatukba kapcsolódtak be a magyar önkéntesek. Az alábbiakban Téglásy Klára és Tóth Judit írását olvashatják.
Amikor olvastam Ferenc pápa Mindnyájan testvérek kezdetű enciklikáját, arra gondoltam, hogy az a ferences atya és az akkori belga konzul felesége is hasonlóan gondolkodtak, amikor több mint harminc éve létrehoztak egy szociális központot Pakisztán egyik városában a nyomorban élő, kaszton kívüli hindu gyermekek megsegítésére. Küldetésük befejeztével a Fokoláre Mozgalom ottani közösségének tagjai közül négy fokolarina vette át a kezdeményezést és folytatta a megkezdett munkát: jelenleg többségében nyomorban élő keresztény gyermekek érdekében.
Amikor elérik az iskoláskort, sajnos nem természetes, hogy a központba járó gyerekek iskolába mennek, mert Pakisztánban az állami oktatás nem ingyenes: éves szinten 210 eurót, 75 ezer forintnak megfelelő összeget kell előteremteni, és számukra ez csak külső anyagi támogatással lehetséges. A korábbi pénzforrások meglehetősen csökkentek, ezért fordultak segítőik 2017-ben a magyar Fokoláre közösséghez segítségért.
Amikor meghallottuk ezt a kiáltást, nem tehettük meg, hogy nem válaszolunk. Első lépésként egy spontán adakozás nyomán tíz gyermek, egy jótékonysági koncert után pedig tizenöt gyermek egyéves iskoláztatását sikerült biztosítani. Ezek után megkérdeztük magunktól, hogy kér-e még tőlünk Isten valamit. És ekkor azt mondtuk: nem tudjuk, de figyeljük a jeleket, hátha üzen valamit… És üzent. Igazából arra gondoltunk, hogy iskolákat, kisebb közösségeket, plébániákat keresünk meg, hátha találkozunk nagylelkű emberekkel. Meglepetésünkre egy vidéki gimnáziumban, ahova több mint hatszáz tanuló jár, az egyik tanárnak az jutott eszébe, hogy ha minden diák csak száz forintot ad, akkor már majdnem meglesz egy gyermek egyéves költsége.
Ez a százforintos akció nagy visszhangot váltott ki tanárok, tanulók, plébániák, csoportok és magánszemélyek körében. Az elmúlt négy évben közel háromszázszor gyűlt össze a tandíj összege: van olyan gyermek, aki már a harmadik tanévet kezdte meg az iskolában, és van, aki az elsőt.
A 2019. április 1-jén elindult tanév ennek a szociális központnak is nagyon nehéz volt. Nyáron lerombolták a nyomortelepet, ahol éltek, és a hatalmas esőzések elmosták a még megmaradt kunyhókat is. A pandémia ott is éhezést, betegséget hozott. Amikor a szociális központ időszakosan zárva volt, élelmet és gyógyszert vittek ki a családokhoz, és csoportokba gyűjtve korrepetálták a gyerekeket, majd ki tudtak ismét nyitni, mert lett pénz a működtetéshez. A pedagógusok közül is elkapta valaki a Covid-vírust, sok imával és kezeléssel – hála Istennek – felgyógyulóban van. Egy négy éve kísért kamaszfiút is kórházba szállítottak, ő szintén azért kapott jó ellátást, mert meg tudták fizetni az általunk küldött pénzzel.
Itthon ebben az időben ismét csodákat éltünk meg: a reménytelennek látszó helyzet ellenére a Jóisten gondviselése küldi számukra a segítséget. Egy idősebb házaspár például, aki már régóta figyelemmel kísér egy gyermeket, azt mondta: Idén nem tudtunk az unokáknak karácsonyra ajándékot venni, így a megmaradt pénzzel befizetjük a „gyermekünknek” a következő tanévet. Egy iskola pedig a hűséggel magyarázva küldte el a támogatott gyermeküknek idén is a tandíjat.
Ebben a történetben mindenki nyertes, elsősorban a gyerekek, aztán a szüleik, akiknek nagy része analfabéta, és így a reményük, hogy gyermekeik kitörjenek a nyomorból, kicsit megvalósulhat. De az adakozók is nyertesek, mert építik a testvériséget, az adás kultúráját, és mi magunk is, akik azóta is igyekszünk figyelni a jeleket, de csak akkor értjük meg azokat, ha béke van a szívünkben. Végtelen hálával köszönik meg a pakisztáni pedagógusok, szülők és gyermekek a róluk való gondoskodást; leveleket, e-maileket, fényképeket küldenek.
A legtöbb adakozás mögött – legyen az egy kisebb összeg vagy több tízezer forint – egy történet húzódik meg, mely nem csak úgy bekövetkezett, kellett hozzá szolidaritás, empátia, összetartozás, testvériség. És minden történet egy cseppje annak, amit Ferenc pápa szeretne: „szegény, a szegényekért élő Egyházat”. Mindezt hatalmas hálával köszönjük meg mindenkinek, aki bármilyen módon; pénzzel, szervezéssel, híradással, imával vagy nehézségei felajánlásával vett részt ebben a „kalandban”.
A kezdeményezők szívesen fogadnak adományokat a pakisztáni gyermekek tanulásának támogatására. Elérhetőségük: Tóth Judit, (+36) 30/898-0907; Téglásy Klára, (+36) 30/556-4856. További információkat a www.fokolare.hu oldalon találhatnak.
Forrás és fotó: Fokoláre Mozgalom
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
