Hamarosan arról döntünk, milyen irányba haladjon tovább az Európai Unió. Mindez az ideák világában épp oly fontos, mint mindennapi életünkben. A közelgő választást a világsajtó egy része a szuverenisták és globalisták összecsapásaként írja le. Kétségkívül lehet ilyen olvasata is június 8-ának, ám az EU döntései mindennapi életünket is befolyásolják.
Mindenki lakik valahol, jurtában meglehetősen kevesen. Aki pedig a felénk tradicionálisnak mondható stabil, egykor kő-, napjainkban inkább ytongépítményt szeretne felhúzni, annak nem mindegy, milyen építészet-energetikai határozatok érkeznek Brüsszelből.
Piacra is sokan járnak. Tudja, hogy az egyszerűsített háztáji árusításba miért csak a baromfi és a nyúl fér bele? Mert az uniós élelmiszer-biztonsági előírások a sertés és a szarvasmarha feldolgozását legalább kisvágóhídi vagy vagóponti vágáshoz kötik. Annak a kedves Józsi bácsinak, akitől ön a piacon évek óta vásárolja az egyébként biztosan finom házi kolbászt, szinte biztos, hogy nincs meg minden papírja annak árusításához, de ezt a szürke zónát a hatóságok inkább tolerálják. Hogy az uniós szigor valóban egészségünk védelmét, vagy inkább a nagy lobbierejű élelmiszer-ipari konszernek érdekeit szolgálja-e, annak eldöntését a nyájas olvasóra bízom.
Természetesen nem szeretnénk vulgarizálni a különböző formákban 1957 óta építgetett államszövetség mibenlétét, csak egy nagyon kézzel fogható példát szerettünk volna hozni azoknak, akik június 8-án inkább reggel 7-től este tízig füvet nyírnának, vagy úgy gondolják, Brüsszel messze van. Amúgy meg nincs messze, a repülőgép másfél óra alatt ott van, de autóval is csak kicsit több tíz óránál.
Bemelegedő kampány
Talán a négy évtizednyi kommunizmus, de az is lehet, hogy a „galamblelkű nemzet” egyéb néplélektani vonatkozásai okán Szlovákia a közvetlen demokrácia legszebb formájának, a népszavazásnak a gyakorlásában nem túl erős.
Azt az egyet kivéve, amely az európai uniós csatlakozásról döntött 2003-ban. A részvételi arány ezen majdnem parlamenti választáshoz fogható, 52,15 százalékos volt. Az, hogy a lakosság euroszkeptikus része maradt otthon, abból látszik, hogy a részt vevők 92,46 százaléka voksolt a csatlakozás mellett. Az akkori, friss önállósodás után Vladimír Mečiar által gyorsan és hatékonyan fekete lyukba kormányzott Szlovákia számára lényeges presztízskérdés volt a csatlakozás, természetesen annak egyéb hozadékai mellett.
Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán és a Maason (Maastricht folyója) is. Csatlakozásunk óta ez a negyedik európai parlamenti választás, s José Manuel Barrosótól Ursula von der Leyenig sok minden változott. Persze, a világunk sem ugyanolyan, mint 2004-ben volt, a folyamatosan útját kereső Uniónak pedig reflektálni kellett ezekre a változásokra. Ha visszatekintünk az ötvenes évek világháborús romjain önmagát újraépíteni akaró, kettészakított Európára, az EGK, később az EU legfőbb törekvése deklaráltan az újabb világégés megakadályozása, a stabilitás és az egyensúly megteremtése volt.
Az egyensúlyi helyzet azonban életünk és világunk számos pontján megingott, elveszett. Miért pont az EU lenne a kivétel? Egy ideális világban akár még hihetnénk is, hogy mindaz, amit most EU-s politikaként látunk, akár ennek az egyensúlyi helyzetnek a megteremtésére irányuló próbálkozás is lehet.
Az USA-t, Kínát, Oroszországot, és tulajdonképpen a világ EU-n kívüli részét azonban nem kell érdekelje a kultúra és a demokrácia bölcsőjének identitásválsága, (ki)útkeresése. Köldöknézésünk és belharcaink közepette pedig az egykor trenddiktáló Unió a világpolitika színpadán egyre inkább eljelentéktelenedni látszik.
Erre a folyamatra is próbálják most az egyes pártok elmondani a saját megoldásukat, azonban jó lenne, ha e tekintetben mihamarabb konszenzus alakulna ki. A régebbi tagállamok még emlékezhetnek rá, milyen az, amikor egy erős EU tárgyal, ennek utórezgéseiből még valamit az újonnan csatlakozó államok is megérezhettek. Azonban a tagállamokra ránövő, velejéig korrupt, bürokratikus vízfejre talán már Pangloss mester sem tudná jó szívvel azt mondani, hogy ez a lehető legjobb világ…
Természetesen kampánytechnikai szempontból még van idő, és az EP-választásokon Szlovákiában hagyományosan alacsony részvételre rájátszva a pártok leginkább törzsszavazóik mozgósítására törekszenek majd. Ha másban nem, abban talán egyetértés lehet köztük, hogy az alacsony részvételi arány ebben az esetben mindenkinek hasznos.
Dolinková széke
Koraszülött gyermek szülőjeként mélységesen felháborított az a fotó, amelyen Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter védőruha és maszk nélkül, öncélúan pózolt egy kis inkubátorszökevénnyel, ezért biztosan lemondattam volna. Az ellenzéki pártok is aláírásokat gyűjtöttek a menesztésére – az SaS kivételével –, természetesen ők más okokból. A Progresívne Slovensko, a KDH és a Slovenko mozgalom (lánykori nevén: OĽaNO) azért kötne útilaput a tárcavezető talpára, mert nem megfelelően használja fel az uniós pénzforrásokat – egy újabb érv a „fűnyíróknak”: lám az EU kórházak építését is támogatja Szlovákiában –, de rovására írják a Rázsochy egyetemi kórházának építésével kapcsolatos átláthatatlan és érthetetlen döntéseket is. Az ellenzéki pártok szerint az összeomlás szélén áll az ambuláns szektor, az egészségügyi nővérek hiánya sem oldódott meg.
Hetilap jellegünkből adódóan a rendkívüli parlamenti ülés eredményéről csak a következő számunkban tudunk beszámolni, természetesen portálunkra, a Ma7-re valós időben felkerül az eredmény. A politikában jósolni veszélyes, de mivel a kormánykoalíciónak egyelőre még többsége van a parlamentben, a miniszter leváltását nem tartjuk valószínűnek. A rendszerváltás óta azt is láthattuk, hogy politika és erkölcs nem mindig járnak kéz a kézben, de ha amiatt menesztenék őt, ami miatt a rendkívüli ülést összehívták, az merőben igazságtalan lenne.
A Rázsochy kórházra a pályázatot a normalizáció idején, 1969-ben írták ki.
A projektdokumentációt 1982-ben hagyták jóvá. Zuzana Dolinková 1983-ban született. Az építkezés 1987-ben kezdődött meg. A kis Zuzka ekkor valószínűleg nagy erőkkel játszott a fakacsával a nagytapolcsányi óvodában. A Rázsochy kórház problémája Szlovákia valamennyi egészségügyi miniszterének a problémája. Fél év miniszterkedés után Dolinkován verni el a port egy negyvenéves probléma miatt finoman szólva is szűkkeblűségnek nevezhető.
És ez csak csepp volt a tengerben. A nagy ellátórendszerek működtetésének és fenntarthatóságának a lényege a stabilitás. A négyéves kormányzati ciklusokra társadalmi szerződést kötő demokráciánk, ahol minden pártnak van megoldása az egészségügyre és a nyugdíjrendszerre, nem feltétlenül alkalmas a hosszú távú stabilitás szavatolására.
A nyugdíjrendszer esetében Mikuláš Dzurinda reformkormánya elindított egy irányt a magánnyugdíj-pénztári rendszer kialakításával. A nyugdíjrendszernek három-négy évtizeden átnyúlva kell stabilitást szolgáltatni, éppen ez a lényege. Ez idő alatt kormányok jönnek-mennek, ha mindenki hozzányúl a rendszerhez – általában mindenki csak elvenni akar belőle, hozzátenni még nem próbáltak –, akkor az sokat veszíthet hatékonyságából. De egy 2015-ben, 2020-ban, 2024-ben, akármikor regnáló politikust legfeljebb saját, négy év múlva esedékes újraválasztása motivál, az, hogy mi lesz valaki nyugdíjával 2050-ben, az nagyon keveseket.
Az egészségügyben, megváltoztatva a megváltoztatandókat, hasonló a helyzet. A rendszerváltás után egy állami egészségügyi rendszert örököltünk, melynek fenntartására az addig ismert formában nem volt elegendő pénz. Az egészségügy kényes téma, mivel politikai oldaltól függetlenül, minden választót érint.
Ebben a szektorban is megtörtént a privatizáció, illetve a piacosítás, úgy az egészségügyi szolgáltatások, mint az egészségbiztosítási rendszer területén. Így egy olyan hibrid modellt kaptunk, amelyben az állami szféra célja a túlélés a változó politikai érdekrendszer közepette, a magánszféráé pedig a profitmaximalizálás. Külföldön láthatunk az állami és a magán-egészségügyi rendszer működésére egyaránt jó példákat. Ezek kiépítéséhez azonban négy év kevés, ha 40 év alatt még egy kórházat sem tudnak befejezni, lebontják, aztán újrakezdik…
Amíg nem indul őszinte, az egészségügyi rendszer problémái gyökerének feltárására irányuló párbeszéd a szakmával, és nem mutatkozik kormányzati igény a megoldáskeresésre, addig ápolói, nővéri, orvosi random tiltakozó megmozdulások, köpenydobálások, sztrájkok, és egészségügyi miniszterek leváltására irányuló rendkívüli ülések fogják váltani egymást, a megoldás pedig unokáinkra marad. Nekik addig is jó egészséget kívánok!
Megjelent a MAGYAR7 19. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
