„Mi Isten álma rólam?” – Szalézi ministránstábor Péliföldszentkereszten – KÉPGALÉRIÁVAL

„Mi Isten álma rólam?” – Szalézi ministránstábor Péliföldszentkereszten – KÉPGALÉRIÁVAL

Július második hetében, 8. és 13. között rendezték meg a 30. Szalézi Ministránstábort Péliföldszentkereszten. A Szent Istvánról nevezett Magyar Szalézi Tartomány által évről évre megvalósított programot idén „Mi Isten álma rólam?” mottóval hirdették meg, Don Bosco tíz gyémántja nyomán.

A táborba 10–17 éves fiú ministránsokat vártak, nem csak szalézi plébániákról.

Július 8-án, pénteken délután, a regisztráció és a tábor bevezetése után a csoportok megismerkedtek egymással.

Majd nyitó szentmisét tartottak, amelyen a táborozók mellett a péliföldszentkereszti hívek is részt vettek. 

Az első nap végén egy izgalmas éjszakai vetélkedőn tehették próbára ügyességüket a táborozók, ezáltal jobban megismerve táborhelyüket.

Mivel az idei táborban Don Bosco tíz gyémántos álma kísérte a fiúkat, a hét folyamán megpróbálták összegyűjteni azokat a gyémántokat, amelyek segítenek lelki életük fejlődésében.

A második napon a közös reggeli torna és az ima után Tóth Domonkos szalézi szerzetes impulzusát hallgatták meg. Az azt követő kiscsoportos beszélgetéseken azon gondolkoztak, mit is jelent az, hogy mindannyian Istenhez tartozunk.

Ezután műhelyeken vettek részt, jobban megismerve Don Bosco életét, illetve templommaketteket is készítettek.

Délután a strandé és a vizes akadályversenyeké volt a főszerep.

Az esti szentmisét Fejes Csaba atya mutatta be, aki egykor maga is a szalézi ministránstábor résztvevője volt.

Vacsora utáni lelkiestet tartottak, amelyen gyónási lehetőséget is biztosítottak a táborozóknak a szervezők.

A harmadik napon „A ministráns, aki tetszik nekünk” címmel egyéni vetélkedőt tartottak, két korcsoportban. A kisebbek közül Varga Zalán szombathelyi ministráns, a nagyoknál Szarka Máté Sopronból nyerte el ezt a kitüntető címet erre az évre.

Délután foci- és métabajnokság közül lehetett választani.

A délutáni impulzusban Kovács Sándor atya gondolatait hallgatták meg, aki arról elmélkedett, hogy az engedelmes Jézus mindent odaad nekünk.

Hírdetés

Este, sötétedés után három csoportba sorolták be a tábor résztvevői: volt, aki az éjszakai túrát vállalta be Mogyorósbányára; volt, aki a csillagvizsgálást és csillagképeket, és voltak, akik a Toldi című filmet nézték meg.

Csütörtökön a szokásos reggeli menetrend után délelőtt zajlott az akadályverseny, amelyen elméleti és gyakorlati feladatokban mérték össze erejüket és tudásukat a ministránsok.

Latinul kellett összerakniuk a Miatyánkot; tudni kellett az egyházi ünnepeket, ismerni Don Bosco életét; korábbi csoportképeket kellett összerakni, stb.

A délelőttöt Kirner Gábor szalézi testvér gondolataival zárták, aki a „szép élet” összetevőiről beszélt.

Délután a hőség miatt ismét a tóparton hűsöltek dinnyével és különböző játékokkal.

Este a vacsora után a csoportok szentségimádására került sor, így adtak hálát Istennek a táborban kapott kegyelmekért, élményekért.

Pénteken, a tábor ötödik napján a böjt és a munka gyémántja gondolkodtatta el a fiúkat.

Reggel Hartai Gábor atya impulzusában arra hívta fel figyelmüket, hogy Krisztus követése azt is jelenti, hogy határozottan és konkrétan kell cselekedni.

Ezt követte a korcsoportos játék, ahol a kisebbek métáztak, a nagyobbak pedig liturgikus ünnepek dátumával számháborúztak.

Délután az esti záró kvízre készültek játékos feladatokkal, majd a hőség miatt ismét megmártóztak a tóban.

Este a nagy záró kvízen a csoportoknak lehetőségük volt arra, hogy még utoljára sok pontot szerezzenek.

A tábor utolsó napján néhány régebbi ministránssal találkozhattak, akik az elmúlt 30 évben vettek részt ebben a táborban, és most megosztották emlékeiket, élményeiket.

A táborzáró szentmisét Andrásfalvy János tartományfőnök mutatta be, pap rendtársaival együtt.

A szentmisét a várva várt eredményhirdetés követte, ahol szoros verseny után, a „Thuribulum” csoport vihette haza a ministráns vándorkupát.

A szalézi ministránstáborban – mint hagyományosan már harminc éve – ismét kiemelkedően gazdag, felejthetetlen testi és lelki élményekben volt részük a ministránsoknak, és növekedhettek Don Bosco tíz gyémántról szóló álma alapján.

További képeket láthatunk a tábor Facebook-oldalán.

Forrás: szaleziak.hu

Fotó: XXX. Szalézi Ministránstábor/Facebook

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »