Megújuló kulturális terek Komáromban

Megújuló kulturális terek Komáromban

A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ közvetlen környezete újul meg tavaszra – a munkálatok már kora ősztől zajlanak. Új kültéri ülőalkalmatosságokat, padokat alakítanak ki, a térkövek cseréjére is sor kerül, és a művelődési ház körüli park is rendezettebb formát kap.

„Fontosnak tartom igazgatóként, hogy az Egressy Béni Városi Művelődési Központ a rendezvényzár alatt se legyen tétlen. Való igaz, a koncertek és a színházi előadások szervezése és lebonyolítása a fő profilunk, de ezek sajnos, most a vírushelyzet miatt szünetelnek. A saját munkatársaink keze munkája által több belső helyiséget sikerült most tataroznunk, a decemberi hónapunk festés-mázolással, faljavítással és takarítással telt” – mondja Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója.

A direktor azt is hangsúlyozza, hogy a fenntartóval, azaz Komárom (SK) város önkormányzatával és Keszegh Béla polgármesterrel nagyszerű az együttműködés, s ennek bizonyítéka az is, hogy városi büdzséből a művelődési házat körülölelő tér is megújul:

A térburkolat teljes cseréje valósul meg, már új aszfaltréteget kapott a szolgálati parkolónk. Reményeink szerint egy kellemes pihenőhely lesz a VMK melletti kis tér, hiszen ülőhelyeket is kialakítanak. A beruházás a városi költségvetést terheli – köszönjük, hogy az önkormányzat megszavazta a felújításra szánt több mint 100 ezer €-t”

– mondta.

Közösségi pontokat teremtünk, csinosodik a Klapka tér és a Komáromi Központi Erőd Lipót-kapuja közti szakasz is

Keszegh Béla Komárom város polgármestere a felújítás kapcsán kijelentette, bízik abban, hogy a járványhelyzet lecsengését követően újra megmutatkozhat Komárom városának soszínűsége és gazdagsága, és a helyi intézmények újra nagyszerű produkciókkal várhatják a nagyérdeműt.

Azt szeretnénk, hogy a kulturális élet kibontakozását megfelelő körülmények alapozzák meg a városban.

Ismeretes, hogy az Egressy Béni VMK nemcsak a városunk szempontjából fejt ki igen fontos és értékes kulturális küldetést. Köztudott, hogy ez Szlovákia második legnagyobb kapacitású művelődési háza. A szélesebb régióból, sőt, még a határainkon túlról, nevezetesen főleg Magyarországról fogad rendszeresen vendégeket. Fontos, hogy a lehetőségeink szerint támogassuk azt a célt, hogy a minőségi kulturális tevékenységhez tetszetős és rendezett külalak is párosuljon” – fogalmazott a polgármester, aki szerint ezért már most tudatosan készülni kell a majdani nyitásra.

A VMK-nak van egy tettrekész vezetősége, igen sok az ötlet és az eddigi eredmények is nagyszerűek. Mi, mint a ház fenntartói, kötelesek vagyunk az újrakezdést támogatni úgy, ahogy tudjuk.

Hírdetés

Most nehéz időket élünk meg, de arra készülünk, hogy a járvány egyszer majd lecseng. Remélem, hogy idén akár már Komáromi Napokat is tudunk tartani, nagyon bízom abban, hogy kulturális értelemben aktív tavasz és nyár elébe nézünk. Amit mi ennek érdekében meg tudunk tenni, azt megtesszük: megfelelő körülményeket biztosítunk” – mondta a polgármester, aki szerint a komáromi kultúra vitathatatlanul fontos fészke az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, ahol több kisebb fejlesztés valósult itt meg az utóbbi egy-két évben.

Hatalmas hiányosságot pótoltunk azzal, hogy az épület szigetelését korszerűsítettük, hiszen így a működtetés energetikai szempontból hatékonyabbá vált,

de a vezetőség külső forrásokat is mozgósított: Magyarország Kormánya támogatásával sikerült kialakítani a Kiss Péntek József Kamaratermet, mely ezentúl bábelőadásoknak, kamarakoncerteknek és könyvbemutatóknak szolgálhat helyszínéül” – fűzte hozzá a polgármester

Mint mondta, nagyon fontosnak tartják azt, hogy a VMK a küllemében is tükrözze azt a kulturális tradíciót, amit hordoz. Az ütemtervet némi csúszással sikerül tartani: az aláírt szerződés értelmében 107 000 €-s költségkeretből újul meg a VMK melletti terecske.

Ezzel egy kellemes találkozóhelyet hozunk létre, kényelmes parkolási lehetőséggel. Külön figyelünk arra, hogy a kerékpárral érkezők is komfortosan és biztonságosan tudják tárolni a bringát, amíg odabenn mondjuk épp egy koncerten vesznek részt.

A megújult szakasz kiváló lehetőséget nyújthat a találkozásokra, vagy arra, hogy egy-egy koncert, előadás után a vendégek kellemes környezetben és kényelmesen megbeszélhessék egymással az élményeiket, hiszen vadonatúj ülőalkalmatosságokat is kialakítunk. Egy nyüzsgő kulturális gócpont lehet ez a jövőben, legalábbis mi ezt a hangulatot szeretnénk ezzel a beruházással megalapozni” – fogalmazott Keszegh Béla.

A polgármester szerint a város koncepciójában – egyebek mellett – az is szerepel, hogy a Klapka tértől az erőd bejáratáig minden megújul, tehát várható, hogy a VMK előtti téren túl az erődhöz vezető bekötőút is felújításra kerül a tavasz folyamán. Így sokkal komfortosabb és tetszetősebb lesz a környezet, és ennek nemcsak a turisták örülnek majd valószínűleg, hanem a helyiek is. Ugyancsak fontos állomása a kulturális mozgolódásnak a Tiszti Pavilon udvara is. Mint ismeretes, itt van egy szabadtéri színpad, lelátóval.

Összességében több mint 80 000 €-ból újítjuk fel a lelátót, ami szintén méltatlan állapotban volt. Tavaszra nemcsak a burkolatcsere valósul meg, hanem teljesen új, kényelmes és korszerű ülőhelyeket is kialakítunk. Csaknem 400 férőhellyel nyit tehát tavasszal az amfiteátrum is.

Sajnos az eredeti ütemtervet itt nem tudtuk tartani, hiszen amikor sor került a burkolat bontására, kiderült, hogy a felszín az enyészet sok nyomát rejti, és a tatarozáshoz egy speciális anyagra volt szükség” – mondta a polgármester hozzáfűzve, az árubeszerzés azonban lezajlott, így már semmi akadálya annak, hogy tavaszra megújuljon a szabadtéri színpad nézőtere és ott is egy szebb, kellemesebb környezet várja a produkciókban közreműködőket és a vendégeket egyaránt.

„Bízunk benne, hogy ezeken a megújult helyszíneken a lehető leghamarabb találkozhatunk majd, hogy részesei lehessünk önfeledt beszélgetéseknek vagy nagyívű színházi, illetve zenei produkcióknak.” – zárta Keszegh Béla polgármester.    


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »