Megtapasztalni Isten irgalmát – Világiaknak tartottak szemináriumot a gyónásról a Vatikánban

Megtapasztalni Isten irgalmát – Világiaknak tartottak szemináriumot a gyónásról a Vatikánban

Az Apostoli Penitenciária régense, Krzysztof Jόzef Nykiel prelátus ismertette a kiengesztelődés szentségének megünneplésével foglalkozó szeminárium második tanfolyamát, melyet október 26–27-én tartottak a Vatikánban. A papoknak szóló belső fórum mintájára a világi híveknek szánt tavalyi kezdeményezés folytatása ez, Ferenc pápa bátorítása nyomán.

A tanfolyam célja, hogy jobban odafigyeljen a hívekre, főleg a világiakra, akik gyónásra készülnek, illetve, hogy segítsen újra felfedezni ezt a szentséget, melyet gyakran elhanyagolnak vagy rosszul értelmeznek. A kiengesztelődés szentségének megünneplése ma – ezt a címet viseli a képzés második szemináriuma, melyet az Apostoli Penitenciária szervezett.

Amint azt Krzysztof Jόzef Nykiel prelátus, a Penitenciária régense a Vatikáni Rádiónak elmondta: a szeminárium remélhetőleg segít meggyőzni az embereket arról, hogy „ne féljenek a szerető, irgalmas Isten karjaiba vetni magukat a gyónás szentségében”. Hogyan született a kezdeményezés? „A belső fórum ügyeinek bírósága immár több, mint harminc éve szervez évente kurzusokat papok részére, hogy a gyónás szentségének megfelelő kiszolgáltatására képezze őket. Az elmúlt években számos kérés érkezett a Penitenciária hivatalhoz világi hívektől, akik szerettek volna részt venni a belső fórumon, ami azonban a gyóntatóknak van fenntartva. Innen jött az ötlet, hogy megpróbáljunk szervezni egy másik képzést, ami kifejezetten a gyónók igényeire kíván válaszolni” – mondta el Nykiel prelátus.

Maga Ferenc pápa bátorította a híveknek szóló kurzus létrehozását. „Az első alkalmat tavaly októberben tartottuk, és olyan nagy volt az érdeklődés, hogy idén is megismételtük. Reméljük, hogy rendszeressé válik majd a kurzus, hasonlóan a belső fórumhoz.” A régens azt is hozzátette, hogy „ez jó alkalom lehet mindazoknak, akik valamilyen egyházi közösségben szolgálnak, például a hitoktatóknak és a lelkipásztori munkatársaknak”.

Hírdetés

A szemináriumot Mauro Piacenza bíboros, főpenitenciárius előadása nyitotta meg A megtérés: a kegyelem ajándéka és a szabadság műve címmel, majd egy bibliai és egy antropológiai felszólalás következett. Pénteken Nykiel prelátus  arról a folyamatról beszélt, ami a hívőket a gyónás kötelességétől a gyónás kegyelméig vezeti. Don Marco Panero erkölcsfilozófus előadásában a jó gyónás ismérvét elemezte, mely a lelkiismeret-vizsgálat, s ami praktikus gyakorlat a lélek egészségének megőrzéséhez. Jaime Emilio González Magaña a Pápai Gergely Egyetemről arra világított rá, mi a különbség a kiengesztelődés szentsége és a lelkivezetés között, hogy így elkerüljük a félreértéseket és átfedéseket. Fontos lenne, hogy a kiengesztelődés szentsége jobban megjelenjen a keresztény hitoktatás különböző fázisaiban. Négy tanúságtevőt is meghallgattak a résztvevők, akik személyesen megtapasztalták az örömöt az irgalmas Atyával való szentségi találkozásban. „Ezek az emberek valóban a bőrükön tapasztalták meg Isten irgalmas szeretetének gyöngédségét. Saját élményeikből kiindulva arra szólítanak, hogy

– mondta a Vatikáni Rádiónak adott interjújában az Apostoli Penitenciária régense.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »