Megkezdődött a mekkai zarándoklat (FOTÓK)

Megkezdődött a mekkai zarándoklat (FOTÓK)

Megkezdődött a mekkai zarándoklat (FOTÓK) Mészáros Richárd2024. 06. 14., p – 09:17

A szaúd-arábiai Mekkában pénteken megkezdődött a több mint 1,5 millió muszlim hívő éves nagy zarándoklata, a haddzs.

A zarándoklat során különböző vallási szertartásokat tartanak az iszlám legszentebb városában, Mekkában és környékén. A szertartások sora az úgynevezett taváffal kezdődik, melynek során a zarándokok hétszer megkerülik a mekkai nagymecset középpontjában található Kába-követ.

A hagyomány szerint a négyszög alakú építményt Ábrahám és fia, Iszmáil építette. A muszlimok a Kába-kő irányába fordulva imádkoznak. Ezután a Mekkától néhány kilométerre fekvő, sziklás hegyekkel övezett völgybe, Minába indulnak, ahol sátrakban töltik az éjszakát.

Miközben Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges iszlamista mozgalom között háború dúl a Gázai övezetben, sok zarándok azt mondta, hogy a több mint nyolc hónapja bombázott és ostromlott palesztin terület lakóiért imádkozik. A háborút október 7-én Hamász példátlan, brutális támadása robbantotta ki, amely hivatalos izraeli adatok szerint 1194 ember halálát okozta.

Válaszul az izraeli hadsereg nagyszabású offenzívát indított a Gázai övezetben, amely a Hamász vezette gázai kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint 37 232 halálos áldozatot követelt.

Hírdetés

A szaúdi uralkodóház a héten bejelentette, hogy a gázai áldozatok családjai közül ezer palesztinnak fizeti a zarándoklatát. A bejelentéssel egy időben Tavfík ar-Rabiah zarándoklatért felelős szaúdi miniszter arra figyelmeztetett, hogy nem tűrnek meg semmilyen politikai tüntetést, mivel a zarándoklatnak szigorúan az imáról kell szólnia.

A haddzs több napon át tart Mekkában és környékén, és az iszlám öt pillérének egyike. Minden muszlimtól elvárják, hogy életében legalább egyszer elvégezze a zarándoklatot, ha megengedheti magának és képes megtenni az utat. Néhányan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak, mivel az engedélyeket minden évben a királyság osztja ki országonkénti kvóták alapján.  

A haddzs komoly bevételi forrást jelent Szaúd-Arábia számára, amelynek uralkodója a két szent mecset, a mekkai és a medinai mecset őrzője címet. Az esemény egyben jelentős logisztikai kihívást is jelent a királyság számára, amely tavaly több mint 1,8 millió zarándokot fogadott, akiknek mintegy 90 százaléka külföldről érkezett.

A haddzson több tragédia is történt a múltban. 2015-ben, amikor egy hatalmas tömegoszlatás során 2300 ember halt meg. Az elmúlt években a hatóságok jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, ennek keretében már mesterséges intelligenciát is alkalmaznak a tömeg biztonságának és zavartalan mozgásának biztosítása érdekében.  

A királyság a híveknek küldött üzenetekben arra is figyelmeztette a zarándokokat, hogy a hőmérséklet elérheti a 48 Celsius-fokot, és azt tanácsolják, hogy igyanak legalább napi két liter vizet, és vigyenek magukkal napernyőt. Ilyen magas hőmérséklet mellett a szabadtéri szertartások valószínűleg nehézségekbe ütköznek, különösen a szombati imanapon az Arafat-hegyen, a zarándoklat csúcspontján.

Tavaly több mint tízezer, hőséggel kapcsolatos megbetegedést regisztráltak a haddzs során, amelynek 10 százaléka hőguta volt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »