Szombat kora este megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról, és az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.
Ami biztos, hogy
lazítás csak április 8-a után lehet, addig maradnak a jelenleg érvényben lévő szabályok.
Oktatás
Az iskolák április 19-én kinyitnak, az óvodákban pedig a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünetet pedig megszüntetik.
Kijárási tilalom
Mint megírtuk, a kijárási tilalom új időszaka este 10 óra és reggel 5 óra között lesz.
Üzletek
Ahogyan azt is nemrég bejelentették, az üzletek kötelező zárva tartási időszaka is módosul: reggel 5-től akár este fél 10-ig is nyitva lehetnek a boltok.
Az üzletek kötelesek lesznek kiírni a bejáratra, egyszerre hány embert tudnak fogadni, a szabályt pedig az üzemeltető dolga betartatni, emellett gondoskodniuk kell arról is, hogy az odakint várakozók tartsák a másfél méteres távolságot, és legyen bent kézfertőtlenítő.
Vásárlás
A tíz négyzetméteres vagy ennél kisebb vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben egy vásárló tartózkodhat.
A tíz négyzetmétert meghaladó vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben legfeljebb átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.
Ha a vásárlótér négyzetméterben meghatározott területének egytizede nem egész szám, a kerekítés szabályát úgy kell alkalmazni, hogy a kapott értéket 0,5-től felfelé, ez alatt lefelé kell kerekíteni.
Az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles az üzlet bejárata előtt – a nyitvatartási idő mellett – mindenki számára jól láthatóan kifüggeszteni, hogy a számítás eredményeként egy időben összesen hány fő vásárló tartózkodhat az üzlet vásárlóterében.
Az olyan üzlet, amely nem rendelkezik vásárlótérrel, abban az esetben tarthat nyitva, ha az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője gondoskodik arról, hogy a sorban álló várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak.
A 14 évnél fiatalabbakat, a 65 éven felüli vásárlók és a fogyatékossággal élő emberek segítőit nem kell figyelembe venni.
Jelen állás szerint a szolgáltatások is nyithatnak majd húsvét után, a vendéglátásban viszont nem lesz változás.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »