Idén is megjelent a 100 leggazdagabb magyart sorba állító kiadvány. Az élen nincs változás, csupán a vagyoni különbség nőtt az első két helyezett között – mondta el az InfoRádióban Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb 2024 kiadvány szerkesztője.
A lista első helyén Mészáros Lőrinc, a másodikon Csányi Sándor, a harmadikon pedig Felcsuti Zsolt áll, de a különbség a dobogó első és második helyén álló között igen megnőtt. Tavaly ez a különbség mindössze 60 milliárd forint volt a listát vezető Mészáros Lőrinc javára, idén ez közel 300 milliárd forintra nőtt, hiszen Csányi Sándor vagyona 700 milliárd, Mészáros Lőrincé pedig éppen hogy csak elmarad az 1000 milliárdos álomhatártól – mondta Szakonyi Péter.
A 100 leggazdagabb 2024 kiadvány szerkesztője elmondta, idén a listára 17,2 milliárd forintos vagyonnal lehetett még felkerülni, ez több mint kétmilliárddal magasabb, mint tavaly, de az inflációt és a forint-euró árfolyam változását figyelembe véve ez nem volt meglepetés.
Arról is beszélt, hogy a listán minden olyan tehetős magyar üzletember szerepel, akinek transzparens a vagyona, de azok kimaradtak belőle, akiknek a tevékenysége nem átlátható, akik valamilyen módon a szürkegazdaság részei, vagy akiknek a vagyona, vagy vagyonának egy része külföldön van, és ily módon nem látható.
A top 100-as lista mellett a kiadványban szerepel egy befolyás-barométer is, az ötvenfős listát tizenegy politikai elemző véleménye alapján állítják össze. Az idei listán még nem szerepel Magyar Péter, mert a márciusi záráskor még pártja sem volt a politikai pályára lépő jogásznak.
„A befolyáslistán évek óta bérelt első helye van Orbán Viktor kormányfőnek, ebben mind a tizenegy politikai elemző egyetértett. A befolyásranglistán második helyen Csányi Sándor, a harmadik helyen Rogán Antal áll, őt Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc követi” – mondta Szakonyi Péter.
A húsz leggazdagabb magyar
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »