Meghalt Kis Pintér Imre irodalomtörténész, szerkesztő

Meghalt Kis Pintér Imre irodalomtörténész, szerkesztő

Húsz éven át volt a Kortárs című folyóirat főszerkesztője.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Kis Pintér Imre József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár. Hosszú, méltósággal viselt betegségben július 19-én, kedden otthonában, szerettei körében hunyt el.

Kis Pintér Imre 1941. június 1-jén született Budapesten. 1965-ben végzett az ELTE BTK magyar-könyvtár szakán, majd 1971-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetének műszaki könyvtárosa volt.

1971-től 1974-ig aspiránsként tanított az ELTE 20. századi magyar irodalom tanszékén, 1982 óta az irodalomtudományok kandidátusa. 1974 és 1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1986 és 1989 között tudományos főmunkatársa volt. 1989 és 1990 között a Magyar Napló főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1991-től 2011-es nyugdíjba vonulásáig a Kortárs irodalmi és kritikai folyóirat főszerkesztője volt.

Munkái között megtalálható a Füst Milán válogatott művei című kötet (válogatta, szerkesztette, jegyzetek, 1978), a Helyzetjelentés (tanulmányok, kritikák, 1979), A Semmi hőse (Füst Milán költő világképe, 1983), az Esélyek (válogatott tanulmányok, 1990), valamint az In memoriam Füst Milán. Szellemek utcája (írások Füst Milántól és Füst Milánról, válogatta, szerkesztette, 1998).

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Kis Pintér Imre kiemelkedő irodalmi tevékenységéért 1988-ban József Attila-díjat kapott, 2002-ben Arany János-jutalomban részesült. 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata (MMA MT) elismerő oklevelét a művészeti értékek közvetítéséért.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »