Matovič a járvány idején a segítségüket kérte, most pedig sértegeti az orvosokat

Matovič a járvány idején a segítségüket kérte, most pedig sértegeti az orvosokat

A Szlovák Egészségügyi és Szociális Szolgáltatók Szakszervezeti Szövetsége (SOZ ZaSS) határozottan elutasítja a pénzügyminiszter valorizációs rendszer megszüntetésére utaló kijelentését. Matovič megnyilvánulásait veszélyesnek tartja és úgy véli, azokkal a szlovákiai kórházakból való távozásra készteti az ott dolgozókat.

A valorizációs rendszer garantálja az alapbér éves emelését minden egyes egészségügyi dolgozó számára az átlagbér alakulása alapján. Ennek értelmében idén januárban 3,75 százalékkal nőtt az alapbér, mely összeg nem fedezi az inflációt sem.

„Úgy tűnik, Matovičnak ez soknak tűnik“ – közölték a szakszervezet képviselői, arra utalva, hogy a pénzügyminiszter egy egészségügyi konferencián kijelentette: „Az egészségügyi dolgozók örömmel veszik, hogy létezik az úgynevezett bérautomata, mely garantálja számukra, hogy évente emelkedik a fizetésük. A valóságban azonban vannak orvosok, akik majd megszakadnak a munkában, mások meg lustálkodnak, miközben egyforma a fizetésük. Vajon meddig még? Ha az embereket nem a teljesítményük alapján fizetjük, az nem egészséges dolog.”

Hírdetés

Normális ember nem győz csodálkozni azon, ha ilyesmit hall egy pénzügyminisztertől“ – jelentette ki a SOZ ZaSS elnöke, Anton Szalay. Hozzátette, inkább a koefficiensek emelését üdvözölnék, amit már csaknem egy éve ígér a kormányfő, ez biztosítaná a dolgozók megmaradását az egészségügyben, főként a kórházakban.

Az egészségügyi szakszervezetek elutasítják Matovič orvosok címére tett további kijelentését is. „Nem érthetünk egyet a miniszter lustálkodó orvosokra vonatkozó kijelentésével sem. Van egyáltalán fogalma főleg az utóbbi két évben végzett kórházi munkáról? Feltehetően nincs, másként tisztelnie kellene mindazokat, akik a járvány elleni küzdelem frontvonalában voltak, s akik közül sokan megbetegedtek, mi több, bele is haltak a koronavírus-fertőzésbe. Ezért határozottan felszólítjuk a politikusokat, hogy mérlegeljék szavaikat és ne kényszerítsék az egészségügyi dolgozókat arra, hogy külföldön vállaljanak munkát“ – hangsúlyozta Anton Szalay.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »