Március 15. – Kitüntetések – Magyar Érdemrend

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta:

    DR. ARSENIOS KARDAMAKIS, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus és Magyarország közötti párbeszéd elmélyítésében vállalt szerepe, valamint a hazai görög nemzetiség megmaradását és a görög ortodox identitás megerősítését mindenekelőtt az egyházi oktató-nevelő tevékenység kiszélesítésével szolgáló önzetlen munkája elismeréseként;

    BÍRÓNÉ KELETI ÁGNES, a nemzet sportolója, ötszörös olimpiai bajnok tornász, edző, nemzetközi versenybíró, minden idők legeredményesebb magyar tornászaként aratott világraszóló sikerei, példaértékű sportolói, edzői és tanári pályafutása elismeréseként;

    BOGÁRDI SZABÓ ISTVÁN Széchenyi-díjas teológus, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt lelkészi elnöke a magyar állam és az egyház közötti párbeszéd elmélyítésében, illetve a református egyház elesettekhez és kiszolgáltatottakhoz forduló, a közjó érdekében végzett szolgálatainak kiszélesítésében vállalt szerepe, valamint teológiatörténeti jelentőségű tudományos és szaklektori munkája, továbbá a jövő lelkészeinek felkészítését segítő oktatói tevékenysége elismeréseként;

    KATÓ BÉLA, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány elnöke több évtizede odaadóan végzett lelkipásztori szolgálata, valamint a kisebbségi létbe kényszerült erdélyi magyar honfitársaink sorsának jobbra fordításában és közösségi életének megszervezésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként.

    A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta:

    DR. ÁDÁM VERONIKA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája az idegek oxidatív károsodásának kutatása területén végzett több évtizedes, nemzetközileg is elismert munkája, valamint tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként;

    BÁLINT-BENCZÉDI FERENC, a Magyar Unitárius Egyház püspöke az egyetlen magyar alapítású keresztény egyház főpásztoraként a teljes magyar unitárius közösséget építő és az erdélyi magyarság fennmaradását szolgáló tevékenysége elismeréseként;

    BÖCSKEI LÁSZLÓ, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke a bánsági és partiumi történelmi régiókban élő magyarság körében végzett lelkipásztori szolgálata, valamint identitásuk, illetve kulturális örökségük megőrzésében vállalt szerepe elismeréseként;

    DR. CSERHÁTI FERENC, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Diaszpóra Tanács Egyházi és Cserkész Szervezetek Regionális Ülésének társelnöke a diaszpórában élő magyar nemzettársaink anyanyelvű hitéletének biztosítása, valamint a keresztény értékek továbbadása érdekében végzett több évtizedes, odaadó szolgálata elismeréseként;

    DALE A. MARTIN, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, a magyar ipar kutatásfejlesztési tevékenységének fellendítésében, különösen a mérnökképzés színvonalának emelésében, valamint a magyar-német gazdasági kapcsolatok előmozdításában és erősítésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

    FAZEKAS LÁSZLÓ, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház emeritus püspöke a felvidéki magyar közösségek megmaradását segítő, valamint a keresztyén értékeket nemzetközi szinten is képviselő, kiemelkedő lelkipásztori és egyházvezetői szolgálata elismeréseként;

    GÁNCS PÉTER, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke, a Magyar Bibliatársulat elnöke a magyar állam és az evangélikus egyház közötti párbeszéd elmélyítésében, illetve az egyház oktató-nevelő szolgálatának kiszélesítésében vállalt szerepe, valamint a jövő lelkészeinek felkészítését segítő tevékenysége elismeréseként;

    GEORGE F. HEMINGWAY, a Hemingway Group elnöke, tulajdonosa a magyar labdarúgósport fejlesztésében, különösen a Budapest Honvéd FC megmentésében, valamint az egyik legkiemelkedőbb magyar utánpótlásközpont, a Magyar Futball Akadémia létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként;

    DR. GSCHWINDT ANDRÁS állami díjas villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének címzetes egyetemi docense az űrtechnológiai kutatások területén folytatott kiemelkedő, a hazai űrkutatás nemzetközi hírnevét erősítő munkája, különösen a CubeSat és pikoműholdak fejlesztésében elért világraszóló sikerei elismeréseként;

    DR. HAJÓS BÉLA építőmérnök, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt műszaki igazgatóhelyettese, az egykori Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vízügyekért felelős helyettes államtitkára a hazai vízgazdálkodás területi szerveinek rendszerváltoztatás utáni átszervezése, valamint a nemzetközi vízügyi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;
 
    DR. HUSZÁR PÁL, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület volt főgondnoka a magyar református közösségeket sokoldalúan szolgáló egyházi közéleti, oktatói és publikációs tevékenysége, valamint a Kárpát-medencei magyarság hitének és identitásának megerősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

    PROF. DR.-ING. JAN WÖRNER, az Európai Űrügynökség volt főigazgatója Magyarország Európai Űrügynökségbe történő integrációjának és pályázati sikereinek előmozdításában, valamint az egységes európai űrszektor kialakításában vállalt szerepe elismeréseként;

    KÖVES SLOMÓ, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a zsidó identitást hitelesen képviselő egyházvezetői szolgálata, valamint a magyarországi zsidó kulturális és közélet megújításában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként;

    DR. MISETA ATTILA JÁNOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Laboratóriumi Medicina Intézetének igazgatója, egyetemi tanára a pécsi orvos- és egészségtudományi képzések, illetve a laboratóriumi medicina fejlesztése, valamint a helyi betegellátás hatékonyságának növelése érdekében végzett kimagasló, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként;

    NAGY BÉLA, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatója, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka a kárpátaljai magyar közösségek megmaradása és gyarapodása érdekében elhivatottan végzett munkája, valamint református diakóniai, egyházszervezői és lelkigondozói szolgálata elismeréseként;

    DR. NAGY JÁNOS Széchenyi-díjas agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézetének egyetemi tanára, az egyetem korábbi rektora az agrár-felsőoktatás területén folytatott több mint négy évtizedes, kimagasló színvonalú kutatói és oktatói munkája, valamint a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elismertségét erősítő, sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;

 PALÁNKI FERENC, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke több évtizedes lelkipásztori szolgálata, valamint a papnövendékek szellemi és lelki felkészítését szolgáló nevelői tevékenysége elismeréseként;

    DR. PANYI BÉLA ATTILA, a Legfőbb Ügyész Tanácsadó Testületének tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyugalmazott főügyészhelyettese több mint négy évtizedes, kiemelkedő szakmai eredményekben gazdag jogászi, ügyészi és oktatói pályafutása elismeréseként;

    Prof. dr. phil. dr. h.c. REINHARD MICHAEL OLT történész, politológus, publicista, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem volt oktatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt vendégprofesszora Magyarország jó hírnevét a nemzetközi sajtóban erősítő publikációs tevékenysége, valamint a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyar közösségek történetét hitelesen bemutató írásai elismeréseként;

    DR. SCHAFF ZSUZSANNA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara II. számú Patológiai Intézetének volt igazgatója több évtizedes, kiemelkedő kutatói és iskolateremtő oktatói pályafutása, különösen a májgyulladást okozó vírusok kutatása területén elért, nemzetközileg is jelentős eredményei elismeréseként;

    DR. SZÉKELY JÁNOS, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke a katolikus egyház társadalmi tanítását valóra váltó, a roma kisebbséget önzetlenül felkaroló lelkipásztori szolgálata, valamint a magyarországi vallási felekezetek közötti párbeszéd elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként;

    DR. TERNYÁK CSABA metropolita, az Egri Főegyházmegye érseke több évtizedes, odaadó lelkipásztori szolgálata, kiemelkedő egyházdiplomáciai szerepe, valamint a katolikus nevelés érdekében végzett munkája elismeréseként;

    DR. VISEGRÁDY ANTAL ANDRÁS jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa a jogtudomány számos területére kiterjedő közel öt évtizedes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagyra becsült kutatói-oktatói munkája, valamint hiánypótló tankönyvek és publikációk sorát magába foglaló, nagy hatású tudományos életműve elismeréseként;

    DR. WITTMANN TIBOR GYÖRGY belgyógyász, gasztroenterológus, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa a belgyógyászat és a gasztroenterológia elismert képviselőjeként folytatott kimagasló színvonalú kutatói, a szegedi betegellátás fejlesztését szolgáló szakmai, valamint a helyi szakorvosképzésben végzett oktatói munkája elismeréseként.

    A Magyar Érdemrend középkeresztje katonai tagozata kitüntetést kapta:

Hírdetés

    DR. SANDRA SÁNDOR nyugállományú orvos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Reumatológiai és Fizioterápiás Szakrendelésének rendelésvezető főorvosa a lézer- és magnetoterápia területén elért jelentős kutatási eredményei, valamint a katonai egészségügyben végzett kimagasló színvonalú orvosi, oktatói és vezetői munkája elismeréseként.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitütetést kapta:

    DR. ÁBRÁM TIBOR, a  Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka, a  miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon intézményvezetője a magyar református közösségek szolgálatában folytatott sokoldalú tevékenysége, valamint a  miskolci egyházi oktatás területén végzett oktatói és intézményvezetői munkája elismeréseként;

    DR. BAKOS JÓZSEF vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa a hazai szerves kémiai kutatások, azon belül a  szerves katalízis és a  királis szintézisek területén végzett, nemzetközileg is elismert munkája, valamint a tudományos tehetséggondozásban elért eredményei elismeréseként;

    DR. BALATON KÁROLY közgazdász, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara Vezetéstudományi Intézetének egyetemi tanára, korábbi intézeti tanszékvezetője, a Miskolci Egyetem hallgatóinak oktatása, szakmai tudásának fejlesztése, valamint hivatástudatának erősítése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;

    BALSAY MIKLÓS, a  székesfehérvári Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója az erdő-, a természet- és a klímavédelem területén folytatott szakmai tevékenysége, valamint Fejér megye, illetve Székesfehérvár város erdőterületeinek növelése érdekében végzett munkája elismeréseként;

    DR. BÁN ISTVÁN, a  Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Észtországi Képviseleti Irodájának vezetője, Magyarország dél-észtországi tiszteletbeli konzulja az Észtországban élő magyarság identitásának megőrzése és a  magyar-észt kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tiszteletbeli konzuli tevékenysége, valamint a  balti államokban működő magyar szervezetekkel folytatott sokoldalú együttműködése elismeréseként;

    BÁRÁNY ÁRPÁD olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, versenybíró, szakedző a hazai vívósport területén versenyzőként és sportszakemberként elért, világviszonylatban is kimagasló eredményei elismeréseként;

    DR. BARTHA ELEK etnográfus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének egyetemi tanára a néprajztudomány területén elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményei, lelkiismeretes oktatói és eredményes vezetői tevékenysége, valamint példaértékű tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként;

    DR. BEKE JÁNOS, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara Folyamatmérnöki Intézetének egyetemi tanára a Szent István Egyetemen folyó gépészmérnöki képzés nemzetközi jó hírnevét erősítő, magas színvonalú kutatói, oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként;

    BIHARI SZABOLCS, a Magyar Diaszpóra Tanács nyugat-európai regionális elnöke a nyugat-, észak- és dél-európai magyar közösségek összefogásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

    BOBORY ZOLTÁN költő, prózaíró, művelődés- és irodalomszervező Székesfehérvár és térsége kulturális életében alkotóként, illetve irodalomszervezőként vállalt meghatározó szerepe, valamint a határon túli magyar kulturális kapcsolatokat építő több évtizedes tevékenysége elismeréseként;

    DR. CINKOTAI JÁNOS közgazdász, nyugalmazott kormány-főtanácsadó, címzetes egyetemi docens, a  Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja a rendszerváltoztatást követően a  hazai inflációs gazdaságpolitika kialakításában, illetve a  piacgazdaságra való átállás körülményeinek megteremtésében vállalt kiemelkedő szerepe, valamint a közgazdaságtudomány területén folytatott kutatói-oktatói és szakértői tevékenysége elismeréseként;

    DR. CSERNICSKÓ ISTVÁN nyelvész, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kiemelkedő tudományos, oktatói és tudományszervezői munkája, valamint a kárpátaljai többnyelvűség nyelvészetiés nyelvpolitikai vonatkozásainak vizsgálata terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként;

    CSOM ISTVÁN olimpiai bajnok sakkozó, nemzetközi sakknagymester, sakkszakíró, nemzetközi versenybíró a magyar sakksport nemzetközi rangját erősítő és a  sportágat világszerte népszerűsítő, kivételesen eredményes sportolói, valamint sikeres edzői pályafutása elismeréseként;

    DR. CSÚCS LÁSZLÓ GYÖRGYNÉ, a Csepeli Lengyel Önkormányzat elnöke, az Országos Lengyel Önkormányzat volt elnöke, az Országgyűlés első lengyel nemzetiségi szószólója a magyar-lengyel barátság ápolását sokrétűen szolgáló tevékenysége elismeréseként;

    FALVAI SÁNDOR Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, az egyetem korábbi rektora a magyar komolyzenei életben szóló- és  kamarazenészként egyaránt elismert művészi pályafutása, valamint több évtizedes, kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;

    FARKAS ISTVÁN Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a  Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az egyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Rézfúvós- és ütőhangszerek Tanszékének egyetemi tanára a hazai klasszikus zenekultúra nemzetközi hírnevét erősítő, szóló- és kamarazenészként egyaránt elismert előadóművészi pályafutása, valamint a rézfúvóshangszer-történet területén folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként;

FEHÉR BENCE ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója az ókori írástörténet és a Kárpát-medence régi írásos emlékeinek kutatása, illetve gyűjteményes kiadása, valamint az egyetemes és a magyar történelem görög és latin nyelvű forrásainak magyarra fordítása során végzett munkája elismeréseként;

    DR. FEJÉRDY TAMÁS építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök a hazai és nemzetközi örökség-, illetve műemlékvédelem területén végzett több évtizedes, kimagasló színvonalú szakmai munkája elismeréseként;

    DR. FÖLDESI PÉTER, a Széchenyi István Egyetem rektora, az egyetem AUDI Hungaria Járműmérnöki Kara Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a logisztikai folyamatok optimalizálásával kapcsolatos, kiemelkedő tudományos kutatásai, valamint széles körű oktatói, egyetemi vezetői, illetve szervezőmunkája elismeréseként;

    DR. GLOVICZKI ZOLTÁN, az  Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az  Oktatási Hivatal korábbi elnöke, az  Emberi Erőforrások Minisztériumának volt helyettes államtitkára a pedagógusképzés iránti elkötelezettsége, valamint elhivatott oktatói és kimagasló színvonalú oktatásirányítói tevékenysége elismeréseként;

    DR. HOFFMANN RÓZSA, az  Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi államtitkára, volt országgyűlési képviselő a pedagógusi életpályamodell kidolgozásában, illetve a  magyar pedagógusképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint az oktatásirányítás területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként;

    DR. KESZEI ERNŐ vegyész, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, az  Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa a Nemzetközi Bologna Csoport magyarországi képviselőjeként hazánk nemzetközi tudományos kapcsolatainak fejlesztésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a magyar felsőoktatás külföldi sikereihez a hallgatók és az oktatók mobilitásának elősegítésével hozzájáruló munkája elismeréseként;

    DR. KORPA CSABA mérnök-fizikus, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizika Tanszékének egyetemi tanára az elméleti magfizika területén folytatott kutatói munkája, valamint a  pécsi egyetemi elméleti fizikai oktatás fejlesztésében és a tanárképzésben vállalt jelentős szerepe elismeréseként;

    DR. KUNDRÁK JÁNOS JÓZSEF gépészmérnök, a  műszaki tudomány doktora, a  Miskolci Egyetem professor emeritusa a  gépgyártás-technológia területén elért, világviszonylatban is elismert kutatási eredményei, több évtizedes oktatómunkája, valamint a Miskolci Egyetem nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

    DR. KUZMANN ERNŐ, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, az  Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete és a Természettudományi Kutatóközpont nyugalmazott egyetemi tanára a nukleáris kémia területén végzett kiemelkedő kutatói és oktatói munkája, különösen a Mössbauer-spektroszkópiai kutatásokban elért eredményei elismeréseként;

    LAUER RICE ANDREA, a Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnöke az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarság összefogása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;
    LENDVAI-LINTNER IMRE, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke a diaszpórában élő magyar fiatalok nemzeti és keresztény értékeken alapuló nevelését, illetve identitásának megerősítését szolgáló tevékenysége, valamint kontinenseken átívelő közösségépítő munkája elismeréseként;
    DR. LIKER ANDRÁS, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Pannon Egyetem Mérnöki Kar Környezettudományi Intézete Limnológia Tanszékének egyetemi tanára, kutatócsoport-vezetője a madarak viselkedése és az urbanizáció közötti összefüggések vizsgálata területén elért, nemzetközileg is elismert kutatási eredményei, valamint a  természetvédelem szempontjainak érvényesítésére is nagy hangsúlyt fektető
oktatói-nevelői munkája elismeréseként;
    MIKOLAI VINCE pápai prelátus, címzetes prépost, főszékesegyházi kanonok, a  Miskolc-Diósgyőr Római Katolikus Plébánia plébánosa az Egri Főegyházmegye és a  helyi közösségek szolgálata, különösen a  szegények felkarolása iránt elhivatott lelkipásztori pályája, valamint keresztény kulturális szervezőtevékenysége elismeréseként;
    DR. MISZLIVETZ FERENC JÓZSEF, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára több évtizedes, kimagasló színvonalú tudományos kutatói és oktatói pályája, valamint a  KRAFT Program kidolgozásában vállalt szerepe elismeréseként;
    NADIM MUASHER, az Arab International Hotel Company felügyelőbizottságának elnöke a jordániai keresztény egyházak támogatásában, különösen a  keresztelés szent helyén épülő katolikus templom
felépítésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;
    DR. NAGY ZOLTÁN ZSOLT Batthyány-Strattmann László-díjas szemészorvos, a  Magyar Tudományos Akadémia doktora, a  Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár, az  Egészségtudományi Kar korábbi dékánja nemzetközileg is elismert, kiemelkedő szemészorvosi pályafutása, valamint a  Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának megalapításában vállalt jelentős szerepe elismeréseként;

DR. NÉGYESI LAJOS ezredes, hadtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének egyetemi docense a mohácsi csata egykori helyszínén folytatott kutatásai, valamint a Mohácsi Nemzeti Emlékhely kiállítóterének összeállításában, illetve a csatában részt vevő magyar hősök emlékének ápolásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

    DR. NÉMETH DÁVID, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára több évtizedes lelkipásztori szolgálata, a jövő lelkészeinek felkészülését segítő oktatói és kiemelkedő tudományos munkája, valamint a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként;
    DR. NYÁRÁDY JÓZSEF baleseti sebész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa az egészségügy területén, elsősorban a mikrosebészetben elért, nemzetközileg is jelentős tudományos-szakmai eredményei, valamint magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként;
    DR. NYIRÁDY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára több évtizedes kutatói-oktatói, illetve gyógyítómunkája, különösen a plasztikai, a rekonstrukciós sebészeti és a laparoszkópos urológia terén elért eredményei elismeréseként;
    DR. POLGÁR CSABA Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa a sugárterápia kutatása területén végzett nemzetközi szintű tudományos munkája, valamint a hazai sugárterápiás kezelések minőségének fejlesztését szolgáló szakmai és oktatói tevékenysége elismeréseként;
    PUSZTAINÉ DR. PODMANICZKY ERZSÉBET orvos, rákkutató, az Országos Onkológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Magyar Orvosi Kamara Nemzetközi Bizottságának volt elnöke a magyar egészségügy területén végzett több mint öt évtizedes, áldozatos munkája, az uniós egészségügyi kapcsolatok fejlesztésében vállalt szerepe, valamint a betegeknek és rászorulóknak nyújtott önzetlen segítsége elismeréseként;
    RÁKÓCZI ANNA, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke a csehországi magyar közösség érdekében több évtizede odaadóan végzett munkája, valamint a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségében és a Magyar Diaszpóra Tanács Nyugat-európai Szervezetek Regionális Ülése keretében végzett tevékenysége elismeréseként;
    DR. REUSS ANDRÁS, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa több évtizedes oktatói munkája, a teológiai publikációs irodalmat gazdagító, kiemelkedő szerzői, fordítói és szaklektori Tevékenysége, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház külföldi és ökumenikus kapcsolatainak építésében vállalt szerepe elismeréseként;
    DR. SESZTÁK ISTVÁN PÁL, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat létrehozásában, illetve a hátrányos helyzetűek, a fiatalok és a családok felkarolásában vállalt szerepe, valamint a görögkatolikus egyház értékeit a hazai és határon túli magyar közösségekben képviselő szolgálata elismeréseként;
    DR. SOMKÚTI ISTVÁN GYÖRGY nőgyógyász, a pennsylvaniai Temple University professzora az Amerikai Magyar Orvosszövetség elnökeként, majd tagjaként a magyarországi, valamint a szórványban élő településekről származó fiatal orvostanhallgatók támogatásában, továbbá a magyarországi és az amerikai magyarság közötti kapcsolatok erősítésében vállalt szerepe elismeréseként;
    dr. Somos Róbert filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészetés Társadalomtudományi Kar Filozófia, Művészetelméleti és Klasszikus Tanulmányok Intézete Filozófia Tanszékének egyetemi tanára a filozófia- és vallástörténet, ezen belül a patrisztika területén végzett kutatói-oktatói munkája, valamint a Kárpát-medencei filozófusképzésben és tehetséggondozásban, illetve a pécsi filozófiaoktatás megújításában betöltött szerepe elismeréseként;
    DR. SÓTONYI PÉTER, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika klinikai igazgatóhelyettese a jövő orvosait saját látásmódjával és tapasztalataival oktató egyetemi tanári munkája, a betegekhez magas szakmai felkészültséggel forduló orvosi tevékenysége, valamint több évtizedes önkéntes mentős és karitatív szolgálata elismeréseként;
    DR. SPEIER GÁBOR vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa A biokoordinációs kémia tudományterületének egyik hazai megalapítójaként végzett, nemzetközi szinten is
kiemelkedő kutatómunkája, valamint jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;
    DR. STIPTA ISTVÁN MIHÁLY jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Államés Jogtudományi Kara Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszékének egyetemi tanára a magyar, valamint az egyetemes állam- és jogtörténet kutatása területén folytatott több évtizedes, kiemelkedő tudományos, illetve oktatói munkája elismeréseként;
    SUBAI JÓZSEF FERENC, a Magyar Olaj- és Földgázipari Rt. volt vezérigazgatója a rendszerváltoztatás idején a hazai olaj- és gázipar életben tartásában, illetve strukturális átalakításában vállalt szerepe, valamint a MOL nemzetközi szinten is elismert nagyvállalattá fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. SZALAY GYULA JOGÁSZ, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, korábbi dékánja és oktatási rektorhelyettese a győri jogászképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint több évtizedes oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként;

    SZENTHE ANNA, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai regionális elnöke az Észak-Amerikában élő nemzettársaink összefogását, valamint a kontinenseken átívelő magyar-magyar kapcsolatok fejlesztését odaadóan szolgáló tevékenysége elismeréseként;

    DR. TAKÁCS PÉTER volt országgyűlési képviselő, az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára a rendszerváltoztatás idején vállalt aktív közéleti szerepe, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történetét megörökítő, sokoldalú történészi, kutatói, illetve oktatói tevékenysége elismeréseként;

    DR. TELEKI PÁL, a Magyar Olaj- és Földgázipari Rt. volt elnöke a rendszerváltoztatás idején a hazai olaj- és gázipar életben tartásában, illetve strukturális átalakításában vállalt szerepe, valamint a MOL nemzetközi szinten is elismert nagyvállalattá fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként;

    DR. TERBE ISTVÁN kertészmérnök, agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem professor emeritusa a zöldségtermesztés szakterületén folytatott több évtizedes kutatói és szakmai közéleti tevékenysége, valamint a hazai kertészeti oktatásban végzett iskolateremtő munkája elismeréseként;
    PROF. DR. ULRIK RINGBORG onkológus, a stockholmi Karolinska Onkológiai Centrum igazgatója, az Európai Onkológiai Intézetek Szervezetének volt elnöke a magyar rákkutatás nemzetközi elismertéségének erősítésében vállalt szerepe elismeréseként;

    VADÁSZNÉ DR. BOGNÁR GABRIELLA gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, a Gép- és Terméktervezési Intézet igazgatója, egyetemi tanára az aktuális ipari-gazdasági feladatok megoldásához kapcsolódó kutatásfejlesztési és innovációs tevékenysége, valamint mérnökök generációinak oktatása területén végzett színvonalas munkája elismeréseként;

    VAGYÓCZKY KÁROLY festőművész, Ferenczy Noémi-díjas grafikus, bankjegytervező, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségének tagja az új magyar forgalmi bankjegysor tervezőjeként végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként;

    VASS ZOLTÁN, a Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora, a Magyar Diaszpóra Tanács Egyházi és Cserkész Szervezetek Regionális Ülésének társelnöke a diaszpórában élő magyar nemzeti közösségek megtartása és erősítése, valamint református hitéletének biztosítása érdekében több évtizede odaadóan végzett szolgálata elismeréseként;

    DR. VELKEY GYÖRGY JÁNOS, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója elhivatott gyógyító-, illetve kórházvezetői munkája, valamint a Kárpát-medencében élő magyar
gyermekgyógyászok közötti együttműködés fejlesztését szolgáló tevékenysége elismeréseként;

    DR. ZARÁNDY ÁKOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos tanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi tanára a biológiai motiváltságú vizuális érzékelőkkel kapcsolatban folytatott, nemzetközi szinten is elismert kutatási tevékenysége, valamint az egyetemi oktatás és a doktori képzés területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;

    ZENNYESSY LÁSZLÓ, a Svájci Magyarház Alapítvány Országos Szervezet és a Zürichi Magyar Egyesület elnöke a svájci magyar közösség nemzeti identitásának megőrzését és összetartozásának erősítését több évtizede sokrétűen szolgáló tevékenysége elismeréseként;

    ZOÓB KATI alkotóművész, divattervező, a Katti Zoób Divatház vezető tervezője a magyar kézműveshagyományokat a modern divat követelményeivel egyedi módon ötvöző, kiemelkedő tervezői pályafutása, valamint világsikerű jelmeztervei elismeréseként.

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »