Malawiban a püspökök vissza akarják vezetni a helyi közösségek vezetőit az Egyházhoz

Malawiban a püspökök vissza akarják vezetni a helyi közösségek vezetőit az Egyházhoz

November 21-én, Krisztus Király ünnepén alapították Malawiban a Catholic Chiefs Organization elnevezésű szervezetet a lelkipásztori munkatársak hitének elmélyítésére és a plébániák lelkipásztori munkájának, fejlődésének megsegítésére, amelynek jelenleg 111 tagja van.

Malawi katolikus egyházi vezetőinek legfőbb vágya, hogy megvalósuljon az Egyház első missziója, ami nem más, mint minden lélek üdvössége” – mondta a lilongwei főegyházmegyében található  Nathenje plébánosa, Stephen Chikhasu. Azért tartották fontosnak az egyesület megalakítását, mert látták, mekkora szakadék tátong a helyi közösségek vezetői és a helyi Egyház között. A törzsi vezetők közül többen panaszkodtak, hogy kigúnyolták őket, amikor csatlakozni akartak az egyházi csoportokhoz. „A helyi vezetők az egyik oldalon álltak, az Egyház a másikon. Szeretnénk visszavezetni őket az Egyházukhoz, amelynek életéhez pozitív módon hozzájárulhatnak” – mondta el Chikhasu, amikor útnak indította az egyesületet.

„Az emberek gonosznak tartottak minket, olyanoknak, akik nem mehetnek be a templomba – mondta el Kachule, az egyik falu vezetője. – Azt gondolták, hogy egy törzsi vezető nem járhat templomba. Ezen a mentalitáson változtatni kell. Vezetőnek lenni nem jelenti azt, hogy nem vagyunk keresztények. A kereszténységünk előbb volt, mint hogy a közösség vezetőivé váltunk volna. Köszönjük Chikhasu atyának, hogy visszavitt a minket megillető helyre.”

Hírdetés

A plébániák a maguk részéről azt szeretnék, hogy a helyi vezetők biztosítsák a vasárnap mint az Isten ünneplésére rendelt nap tiszteletét, és mozdítsák elő az ökumenét, hogy területükön a felekezetek békésen éljenek együtt. A helyi püspökök azt kérik, hogy a törzsi közösségek vezetői dolgozzanak ki olyan projekteket, amelyek elősegítik területük és plébániáik, vagyis népük integrált fejlődését.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Fides

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »