Majerský szerint Čaputová nagyon nehéz időkben képviselte méltón az országot

Majerský szerint Čaputová nagyon nehéz időkben képviselte méltón az országot

Zuzana Čaputová öt éven át nagyon nehéz időkben képviselte méltón az országot idehaza és külföldön egyaránt – jelentette ki Milan Majerský, a KDH elnöke. Kiemelte, hogy a válságos időkben is igyekezett a megbékélés hangján szólni, nyugodt hangnemben, tisztességgel, becsülettel.

Majerský kiemelte, a távozó államfő megbízatási ideje alatt az egész világ példa nélküli válságokkal nézett szembe, ilyen volt a koronavírus-járvány, az Ukrajna ellen indított háború, az infláció és az energetikai válság. „Annak ellenére, hogy az értékrendünk egyes témában eltér és különbözött a véleményünk, a magam és a KDH nevében is szeretném megköszönni elnöki tevékenységét” – tette hozzá.

***

Békésebb időket és bölcs vezetőket, valamint több emberséget kívánt az országnak búcsúbeszédében Zuzana Čaputová államfő a pozsonyi elnöki palota kertjében. Emellett több magabiztos és büszke embert, akikből nem hiányzik az alázat sem. A távozó államfő kijelentette, megtiszteltetés volt számára öt éven át Szlovákiát szolgálni.

„Szeretett Szlovákiám! Öt nehéz évet éltünk át együtt. Közelről láthattam a fájdalmaidat, de az örömeidet, és az itt élő csodálatos emberekben rejlő lehetőségeket is. Láthattam szépségedet, és ezeket más államok vezetőinek is megmutathattam. Megosztott vagy, sebzett, de a nehéz pillanatokban mindig képes vagy az emberséges összefogásra” – mondta a leköszönő államfő.

Hírdetés

Rámutatott, hogy nagy munka vár az országra: az egymás iránti bizalom és megértés erősítése. Arra kérte az embereket, soha ne mondjanak le az alapvető humanizmusról, arról, hogy elsősorban testvérnek tekintsék egymást. „Annyira sebezhetőek vagyunk, tegyük hát jobbá egymás számára az örökkévalóságnak azt a pillanatát, amit együtt tölthetünk itt” – fogalmazott. A természetes, és az élethez szükséges összetartó erő – mint mondta – továbbra is a szolidaritás, a tolerancia, az igazságosság és a felelősségvállalás önmagunkért, közösségünkért, Szlovákiáért.

Čaputová beszédében úgy fogalmazott, minden ember békére és biztonságra vágyik. „De a béke és a biztonság a fejünkben és a szívünkben kezdődik. Ott kell kezdenünk. Önmagunktól. A szavainkkal és a tetteinkkel. Nagyobb teret adni a jóságnak. A monológot párbeszéddel felváltani. Cseréljük le az előítéleteket a meghallgatásra, a mások észrevételére, a megértésre való törekvésre” – mondta.

Čaputová kijelentette, öt év után sok tapasztalattal távozik posztjáról, és azzal a meggyőződéssel, hogy a Szlovákiában rejlő lehetőségek nagyobbak, mint ahogy most gondolják az emberek. Azt mondta, továbbra is hisz Szlovákiában, és meggyőződése, hogy az ország is hihet önmagában.

Čaputová hivatali ideje alatt az alkotmányosság védelmét is fontosnak tartotta. Emlékeztetett, hogy az Alkotmánybíróság a legtöbb esetben megerősítette államfői észrevételeit. Ezt fontosnak nevezte a jogállami normák építése szempontjából.

A rendezvényen részt vettek az önkormányzatok, a civil szféra, a karitatív, az oktatási, a kulturális és a kisebbségi szervezetek képviselői. A jelenlévők között ott voltak a legmagasabb állami kitüntetések birtokosai, neves tudósok, sportolók, művészek és pedagógusok is.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »