Magyarországon a türk ombudsmanok színe-java

Magyarországon a türk ombudsmanok színe-java

Magyarországon tartja soron következő nemzetközi konferenciáját a Türk Államok Ombudsmanjainak Szövetsége.

Először tart találkozót Magyarországon a Türkomb, azaz a Türk Államok Ombudsmanjainak Szövetsége. A török, azeri, üzbég és kazah szakemberek Kozma Ákos, a magyar alapvető jogok biztosának meghívására érkeztek hazánkba.

A többnapos látogatás során a türk delegáció tagjai Debrecenben az ombudsmani hivatal területi irodáinak működéséről, Beregsurányban pedig a hivatal által az ukrajnai menekülteknek nyújtott jogi és humanitárius támogatásáról tájékozódtak.

A küldöttség emellett az Alkotmánybíróság elnökével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkárával, továbbá a rendőrség és a büntetés-végrehajtás vezetőivel is egyeztet – mondta az InfoRádiónak Kozma Ákos.

Mint fogalmazott, mindazt a több éves tapasztalatot és jó gyakorlatot kívánják a türk kollégákkal megosztani, amit a magyar ombudsmani intézmény az alapjogvédelem területén már megszerzett, illetve kialakított.

„Azt gondolom, nagyon sok olyan témánk, területünk és tapasztalatunk van, amelyekkel gazdagodhatnak”

Hírdetés

– jegyezte meg.

Kozma Ákos elmondta: a látogatást a Türk Államok Ombudsmanjainak Szövetsége budapesti nemzetközi konferenciája zárja, így ott a meghívottak tapasztalatataikat is összegzik.

Olyan alapjogvédelmi kérdéseket fognak megtárgyalni, mint mondjuk a nemzeti megelőző mechanizmusok szerepe az általuk képviselt országokban, vagy például a nemzeti emberjogi intézmények szerepe és lehetőségei a jelen kor kihívásai közepette.

Az alapvető jogok biztosa kiemelte: a tapasztalatcserén kívül a találkozónak szimbolikus jelentősége is van, a türk országok együttműködése ugyanis

„kapaszkodót” jelenthet a mostani „felbolydult világban”.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »