A Rákosi–Kádár-rendszer levegőtlen börtönvilágával szemben a szabadság terét, az ötéves tervek ostoba kilátástalansága ellenében a pasaréti ferences templom a mennyei tágasságba, az értelmes, eleven életbe nyíló perspektívát jelentette. Zatykó László ferences szerzetesnek az Országút című magazinban megjelent szívmelengető írásából közlünk részleteket ízelítőül.
(…) A családom 1948-ban költözött Pomázról Pasarétre. Én akkor egyéves voltam. Pasarét Budapest II. kerületében található, gerince a Pasaréti út, melyről lefelé a Budagyöngye, majd az Ördögárok felé, fölfelé pedig a hegyre nyílnak utcák. A mi utcánk, a Küküllő utca a Budagyöngyéről a Pasaréti útba torkollik, az pedig a Pasaréti térre nyílik, és egyenesen a templomhoz vezet. A pasaréti templom, a ferencesek világa a mi életünkben maga volt a „másvilág”. A Rákosi–Kádár-rendszer avas-áporodott, levegőtlen börtönvilágával szemben a szabadság tere; az ötéves tervek ostoba kilátástalanságával szemben a mennyei tágasságba, az értelmes, eleven életbe, az Életbe nyíló perspektíva.
(…)
Ezen az úton, a Pasaréti úton velünk, a templomba jövet-menet, sok csoda, csodadolog történt. Gyerekként édesanyámmal, testvéreimmel csaknem mindennap megtettük ezt az utat. Odafelé sietősen, ha jó formában voltunk, öt perc is elegendő volt. Visszafelé, az más. Kicsi gyerekként, édesanyám barátnői körében, a templomos nénikkel volt az másfél-két óra is. Meg kellett tárgyalniuk az előző nap történéseit, azokat a bravúrjaikat, hogya semmiből, az alig fizetésekből milyen fantasztikus praktikákkal sikerült az előző napot túlélniük. Egymás túlélési leleményeit tanulékony figyelemmel hallgatták, és harsány elismeréssel díjazták. Ez volt az ő szupervíziójuk. Azt persze nem tudták, hogy ez az, de attól még kiválóan működött.
A hallott prédikációkat is kitárgyalták. Vetélkedtek egymással, ki hallott ki belőlük több megszívlelendőt. Sokszor lehetett érezni, hogy lángol a szívük, ahogy fejtegették az Írásokat. A szentmiséket latinul mondták. Megütötte a fülüket a sokszor emlegetett két szót: „Dominus vobiscum.” Mit jelent? – kérdezgették egymástól az úton. Jolánka néni, akinek a kezében aktatáska is volt, tudta és mondta: „Az Úr veletek.” Nahát? – volt rá a reakció. A nénik menettempója, ahogy úti meditációjuk mélyült, egyre lassult. Idősebb testvéreim, s aztán később már az ikertestvéremmel mi is önállósítottuk magunkat a visszautakon.
Ezek a bandázások időigényesebbnek bizonyultak, mint a nénik szupervíziós, meditatív ballagása, és persze egészen más természetűek voltak: időtlen-idétlen bolondulások. Megesett, hogy betértünk az utunkba eső eszpresszóba, kezünkben lóbálva hegedűinket, ajánlkozva: hegedülnénk itt egy kis pénzért. Csodálkoztunk, hogy nem kellettünk.
A csodák csodája azért mégis a májusi Pasaréti út volt. Litániára menet mindenfelől virágpompa, virágtömjén illata. Szabadon áradt, mert akkor még – az ötvenes-hatvanas években – nem nyomta el, nem mérgezte meg az illatot a forgalom bűze. Egy levélrészlet jut eszembe, a kárpátaljai Nagyszőlősről kaptam a kilencvenes évek elején: „Hála a benzinhiánynak, a városban szőlővirágillat lengedez.” A Pasaréti út – ahogy említettem – a tágas térre, onnan pedig a pasaréti templomba vezet, ahol új csoda várt ránk. A mennyei fényekben úszó szentélyben, egy aranyló fém domborművön megelevenedik a 45. zsoltár: „a királynő áll / Ofir aranyával ékesítve, / (…) / arannyal átszőtt ruhában”. A királynő a Szent Ferenc Rend Királynője, Mária, aki előtt, szintén arany, kiskirályi ornátusban a már nem karon ülő Kisjézus.
Mikor ministrálni kezdtem, szerénytelenül megállapítottam, hogy ez én is lehetnék, sőt, hasonlít is rám, „kisebb testvér”, az én kisebb testvérem. E dombormű hátteréül szép fehér drapéria szolgál, mely ilyenkor, májusban eltakarja a falfreskót, Szent Antalt a Kisjézussal. Nem bántam, sőt mindig reménykedtem, hogy a jobbról-balról feszes vigyázzban gyertyát tartó, nagyra nőtt, karót nyelt angyalokat is egyszer majd ilyen jótékony lepel takarja el. De ez a gyermekkori vágyam sosem teljesült. A Májusi Madonnát, az arannyal átszőtt ruhájú királynőt mindig vártam. Végre, hogy „itt van május elseje…!”
Ezt a különleges szépségű domborművet a negyvenes évek elején, Kákonyi Konstantina (1908–1998) kalocsai iskolanővér tervei alapján Leszkovszkyné Galyas Margit készítette. Érdemes az alkotás titkaiba is belesni.
Ugyanis a királynő ruhája az amerikai ömlesztettsajt-adomány fémdobozaiból készült. A doboz külsején, ott a nagy vörös kereszt, alatta magyar nyelven is a felírás: „Az amerikai nép adománya.” A doboz nem festett belseje tündöklőn arany ragyogású, ebből lett a Kisjézus és Mária királyi ruhája, „az arannyal átszőtt ruha”.
Illett ez az átváltozás a Szent Ferenc Rend Királynőjéhez, aki éppen szegénységében, alázatos szolgálóleány voltában emeltetett a legmagasabb méltóságba. A Regulában Assisi Szent Ferenc ugyanazzal az állandó jelzővel illeti a vállalt, megélt szegénységet, mint amivel Istent magát illeti, nevezi meg: „Legfölségesebb.” Éspedig azért, mert a szegénység a Legfölségesebb által megszentelt állapot: „Az Úr szegénnyé tette magát érettünk e világon” – mondja. Az e földön vállalt szegénységnek a Regula szerint a mennyek országában királyi méltósága van.
Ennek az igazságnak hirdetője a Pasaréti Májusi Madonna. (…)
A teljes írás ITT olvasható.
Forrás és fotó: orszagut.com
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
