Macron megint elhalasztotta kijevi látogatását

Macron megint elhalasztotta kijevi látogatását

Emmanuel Macron francia elnök ismét elhalasztott hónapok óta tervezett kijevi látogatását. A Politico az újabb halasztást azzal hozta összefügésbe, hogy egyre nagyobb a feszültség Franciaország és szövetségesei között Macron „durva megjegyzései miatt”.

A francia elnök kijevi látogatására eredetileg februárban került volna sor, de végül március közepére halasztották. Most a francia elnöki palota azt nyilatkozta, hogy a látogatásra a „következő hetekben kerül sor”.

Az Elysée-palota hivatalosan visszautasította azokat a felvetéseket, melyek szerint biztonsági aggályok játszanak szerepet Macron döntése hátterében. A múlt héten Kirjakosz Mitszotakisz görög kormányfő ogyesszai látogatása alkalmával a egy (állítólag) orosz rakéta csapódott be nem messze a görög országvezető konvojától.

Az elnöki palota közlése szerint a „következő hetekben” sor kerülhet a látogatásra.

Hírdetés

Macron két héttel ezelőtt kemény narratívába kezdett, és erős Oroszország-ellenes retorikát kezdett alkalmazni, és belengette a nyugati haderő Ukrajnába küldésének lehetőségét. Arról beszélt, hogy Európának nem szabad „gyáván viselkednie” Oroszország agressziójával szemben.

Egy név nélkül nyilatkozó francia diplomata szerint Macron most a szövetségeseivel való egyeztetésre „akar több időt szánni”, hogy „kézzelfogható eredménnyel” indulhasson Ukrajnába.

Magyarul: az elmúlt két hét retorikája után Macron nem mehet úgy Ukrajnába, hogy a nyugati katonák Ukrajnába küldésének kérdését valamilyen szinten nem tisztázza. Zelenszkij politikai manővereit ismerve, kihasználná az alkalmat, hogy a nyugati katonák háborúban való részvételét eldöntött tényként állítsa be, ezzel nyomás alá helyezve a nyugat-európaiakat, hogy szánják el magukat a beavatkozás mellett.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »