Lezárult a Szent Hedvig születésének 650. évfordulójára hirdetett nemzetközi művészeti pályázat

Lezárult a Szent Hedvig születésének 650. évfordulójára hirdetett nemzetközi művészeti pályázat

Idén ünnepeljük az Anjou-házból származó Hedvig királynő születésének 650. évfordulóját, ebből az alkalomból szervezte meg a Szent Hedvig tanulmányi versenyt és nemzetközi művészeti pályázatot a krakkói főszékesegyház plébániája. A díjazottakat egyhetes programsorozat keretében köszöntötték Krakkóban, amely június 6-án ünnepi szentmisével zárult.

Hedvig az Árpád-ház leszármazottja, Nagy Lajos király harmadik gyermeke. Mindössze 26 évig tartó földi élete során nagyon sokat tett a keresztény hit terjesztéséért. Lengyelország érdeke azt kívánta, hogy házasságot kössön Jagello litván herceggel, aki megígérte, hogy ha hozzámegy feleségül, akkor egyesíti országát Lengyelországgal és felveszi a kereszténységet.

A litván nép hitének megerősítése céljából Hedvig prágai székhellyel kollégiumot létesített az ottani egyetem égisze alatt, ahol a jelöltek fel tudtak készülni saját népük misszionálásának feladataira. A krakkói egyetemen a királynő engedélyt kapott a pápától, hogy az egyetemi központban teológiai fakultást indítsanak, majd felajánlotta minden ékszerét az épületek kibővítésének és restaurálásának költségeire. A Szűzanyát Lengyelország királynőjének és patrónájának nyilvánította.

Hedvig a Szűzanya különleges tisztelete, a kicsinyek és a szűkölködők szeretete, a hit dicsőségéért való fáradozása, valamint a béke megőrzéséért kifejtett tevékenysége miatt érdemelte ki a szenteknek kijáró hódolatot és tiszteletet: közvetlenül halála után már szentként tisztelték. Végül 1997-ben II. János Pál pápa avatta szentté Krakkóban.

Szent Hedvig királynő tiszteletének előmozdítására hirdette meg nemzetközi művészeti pályázatát a krakkói Szent Szaniszló- és Szent Vencel-főszékesegyház plébániája 6–10 éves és a 11–15 éves korú gyerekek számára. Pályázni Szent Hedvigről készített grafikával, tintarajzzal, festett portréval lehetett; vagy egy róla készült festmény másolatával; vagy életével kapcsolatos történet, történelmi leírás vagy mese ihlette alkotással.

Hírdetés

A díjakat Stanisława Buczek asszony, a Szent Hedvig királynőről elnevezett iskolák lengyelországi családja igazgatóságának vezetője, Paweł Baran plébános és Gerencsér Tibor, Magyarország krakkói főkonzula adták át. Ezt követően a főkonzul körbevezette a székesegyházban a gyermekeket és Szent Hedvig életéről és a székesegyházról tartott rövid előadást. A napot agapé zárta.

Az eseményre a Váci Egyházmegye katolikus iskoláinak diákjai is meghívást kaptak. Az ünnepségen az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) által fenntartott iskolákból összesen hét diák, öt pedagógus és szülő képviselte hazánkat, továbbá az EKIF részéről Juhász Krisztina titkárságvezető, a Szent Hedvigről szóló pályázat projektmenedzsere volt jelen. A Váci Egyházmegye iskolái közül hat intézmény ért el helyezést és különdíjas pályaművek is szép számmal akadtak.

A díjazottak névsora kategóriák szerint IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »