Lesújtó a forint árfolyama a régiós devizák tükrében is

Lesújtó a forint árfolyama a régiós devizák tükrében is

Nem a legkiegyensúlyozottabb időszakát éli át most a magyar fizetőeszköz, szerdán ugyanis másfél év után a forint újból átlépte a bűvös 400-as szintet az euróval szemben. Az, hogy stabilizálódik-e az árfolyam, a következő pár hét során dőlhet el.

Az economx.hu most azt írja, egy ideig jobban festett csütörtök délelőtt a forint árfolyama, mint az előző napon. Az euróval szemben sikerült ugyan visszaevickélni a 400-as lélektani szint alá, a korrigálás azonban csak ideig-óráig tartott.

Sőt, délre már 401,5 forint volt az euró árfolyama, ami másfél éves a mélypontot jelent

– áll a cikkükben.

A mélyrepülés hátteréről a lap kifejti, hogy a hazai deviza árfolyamát változatlanul a nemzetközi események mozgatják, pénteken publikálja a KSH az augusztusi ipari termelési adatot, és az elemzők várakozása az előző hónapban mért 6,4 százalékos éves visszaesés után 2,8 százalékos csökkenés.

Regionális szinten sem áll jól a forint szénája

Tágabb perspektívára váltva kiemelték, régiós összevetésben szintén alulteljesít a forint, főleg a lengyel devizához képest látványos az elmúlt időszak, szerdán például

történelmi csúcsra futott a złoty árfolyama, elérve a 93 forintot.

Hírdetés

Az Economx biztosra veszi, hogy a forintnak mindaddig szembeszélben kell haladnia, amíg tovább erősödik a dollár a vezető devizákkal szemben. Hozzáfűzték:

Jelenleg a forint árfolyama 1,9 százalékkal gyengébb, mint egy hónapja, az év elejétől 4,5 százalékos a leértékelődés az euróval szemben, egyéves időtávon pedig 2,7 százalék a veszteség.

A złotyhoz képest idén 7,4 százalékkal gyengült a forint, míg a cseh koronával szemben 3,3 százalékot esett vissza, de a román lej is 4,5 százalékkal erősödött a magyar fizetőeszközhöz mérten – sorolták.

A jegybank óvatosan reagált a forint vesszőfutására

Reagálva minderre, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank jelzésértékű üzenetet küldött a piacnak. Eszerint az MNB 2025-re tervezett lakossági zöldhitel és vállalati zöldkötvény programját két tényezőtől (infláció és piaci körülmények) függően indítja el, emellett továbbra is hangsúlyozták, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása.

A piaci szereplők szerint egyértelműen ennek volt köszönhető, hogy az árfolyam visszakorrigált a 400-as szint alá, de a jelek szerint csak ideiglenesen.

Elemzői várakozások nyomán a portál megjegyzi, hogy az euró-forint sáv 400-410-re mozdulhat el, mindenesetre a közös uniós deviza 400 forint fölötti jegyzését vetítik előre a közeljövőben is.

A portfolio.hu arra emlékeztet, hogy az amerikai jegybanki jelzések, a romló piaci hangulat és a nemzetközi geopolitikai feszültségek, kiváltképp a közel-keleti konfliktus továbbra is nyomást helyez a forintra. Összességében kockázatkerülőnek tűnik a befektetői hangulat – állapította meg a szakportál.

(Címlapkép: Sándor Zoltán/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »