Ukrajnában, Lemberg megyében a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó regionális bizottság megvizsgálta a tömeges ételmérgezést a Kulikov településen található Panszkij Knis étteremben.
A Lembergi régió hatóságai úgy döntöttek, hogy
betiltják a vendéglátóhelyeken a nyáron gyorsan romló ételek elkészítését.
Erről a Lemberg Megyei Állami Adminisztráció július 13-án, kedden számolt be – tudatja a Korrespondent.net hírportál.
Az információk szerint az említett étteremben 24 vendég szenvedett ételmérgezést, melynek oka a szalmonella volt.
Ezért Lemberg megye területi közösségeinek vezetőit arra utasították, hogy kötelezzék a közétkeztetés és az élelmiszer-kereskedelem vezetőit a járvány szempontjából veszélyes ételek elkészítésének megakadályozására a meleg évszakban.
Az éttermeknek és kávézóknak megtiltották a majonézes vagy tejfölös saláták, valamint a krémes sütemények elkészítését.
Emellett megtiltották a különösen gyorsan romló ételek értékesítését a nyári teraszokon is, a megfelelő hőmérsékleti tárolási feltételek betartása nélkül.
Ezenkívül minden vendéglátóhelynek meg kell adnia a személyes higiénia szabályainak betartásának feltételeit, valamint fertőtlenítőszereket kell biztosítaniuk.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »