Vizsgálati fogságba vették a Robert Fico elleni merénylet gyanúsítottját

Vizsgálati fogságba vették a Robert Fico elleni merénylet gyanúsítottját

Vizsgálati fogságba vette szombaton a bazini székhelyű speciális bíróság a Robert Fico miniszterelnök ellen elkövetett fegyveres merénylet elkövetésével gyanúsított és a támadást követően a helyszínen őrizetbe vett lévai illetőségi Juraj C.-t – jelentette a TASR hírügynökség.

A több, mint egy órán át tartó döntéshozatal során a gyanúsított vizsgálati fogságba vételét a szökés, illetve a bűntevékenység folytatásának lehetőségével indokolta a bíróság. A döntés egyelőre nem jogerős, azzal szemben jogorvoslati lehetőséggel élhet a gyanúsított.

 

Hírdetés

A rendőrség csütörtökön indította meg az eljárást a merénylet feltételezett elkövetője ellen, akit védett személy ellen előre kitervelt gyilkosság kísérletével gyanúsítottak meg. Ezért a bűncselekményért a szerint 25 évig vagy akár életfogytiglan tartó szabadságvesztés is kiszabható.

 

Mint ismeretes, Sutaj Estok, belügyminiszter korábban elmondta: az elkövető indítékait vizsgálva egyértelművé vált, hogy politikailag motivált cselekmény történt.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »