Küldetésed van! Éled? – Ismét ifjúsági találkozót tartottak Szegeden

Küldetésed van! Éled? – Ismét ifjúsági találkozót tartottak Szegeden

Október 2-án ismét Szent Gellért Ifjúsági Találkozót rendezett a Szeged-Csanádi Egyházmegye, immár 45. alkalommal, amelyen most mintegy 200 fiatal vett részt. A programnak – a korábbi évekhez hasonlóan – a szeged-alsóvárosi ferences templom, valamint a Karolina Általános Iskola és Gimnázium adott otthont.

A fiatalok a találkozó reggelén, a regisztrációt követően a cserkész önkéntesek vezetésével számos vidám és ötletes játékon keresztül ismerhették meg egymást.

Az idei programot, amelynek témája a küldetés volt, Serfőző Levente, az egyházmegye ifjúsági referense nyitotta meg közös imával. Az imádság során a fiatalok egy olyan nyilat ragasztottak a mellkasukra, amely a szívük felé mutatott és a nap mottóját idézte: „Küldetésed van! Éled?” A szervezők ezzel a motívummal is azt erősítették a fiatalokban, hogy Jézus őket is egy személyes küldetésre hívta el.

A délelőtt folyamán a résztvevők kerekasztal-beszélgetés formájában három kortársuk – Lele Máté, Losonczi Gréta és Tóth Zsanett – bátorító tanúságtételéből meríthettek. A fiatal tanúságtevők arról meséltek, miként változott meg az életük Jézus által. Mindhárman egy megtartó közösségre támaszkodhattak – és teszik ezt a mai napig –, amely kiemelte őket az akkori élethelyzetükből. Megosztották meghatározó istenélményeiket is, amely sokak számára erőt adhat a mindennapokban.

A katakéták és önkéntesek által vezetett kiscsoportos foglalkozások során a 13–18 év közötti jelenlévők közösen dolgozták fel a tanúságtételeken elhangzottakat, valamint lehetőségük volt megosztani egymással, hogy milyen gondolatot visznek haza magukkal a találkozóról.

Délután a program szervezői, a szegedi Ifjúságpasztorációs Iroda munkatársai egy közös kézműveskedésre invitálták a résztvevő fiatalokat. Mindenki készített egy puzzle darabot, amely azt az üzenetet hordozta, hogy mindenkinek más az erőssége, amellyel a közösséget segítik, illetve amellyel a küldetést megélik.

Hírdetés

A szentmise felajánlási imájában magasba emelték a puzzle darabokat, ezzel is kifejezve a Jézusban megélt egységet. Ezt követően egy flashmobon vehetett részt az ifjúság, amelyet hatalmas lelkesedés és ujjongás fogadott. Minden résztvevő együtt táncolt és énekelt az ferences templom Quadrumjában.

A nap szentmisével zárult, amelyet Brendan Amanso kisteleki káplán celebrált. Brendan atya szentbeszédében Ferenc pápa emberközeliségére hívta fel a figyelmet. Abban erősítette meg a fiatalokat, hogy a Szentatya nem azt hangsúlyozza, hogy mennyire bűnösök vagyunk az életünkben, hanem azt, hogy Isten a mi tökéletlenségünk ellenére is szeret bennünket, és ezzel együtt hív el mindnyájunkat egy életre szóló küldetésre.

A szentmise felemelő hangulatát a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség zenekara, a Lelkes Zeneteam segítette zenei szolgálatával.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kiss Gergely

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »