Szeptember 11-én, vasárnap, a 11 órakor hálaadásra gyűlt össze az angyalföldi Szent Mihály plébánia közössége: az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt, aki a szertartás elején megáldotta a teljes felújításon átesett, megszépült templomkülsőt.
A szentmisén koncelebrált Monostori László esperes, az Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa és az angyalföldi plébánia papi közösségének tagjai.
Az angyalföldiekkel a kiemelt alkalmon együtt ünnepelt Áder János emeritus köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita, valamint Tóth József a XIII. kerület polgármestere és Csiga Gergely alpolgármester. Helyszíni riportunkat olvashatják.
Mindenkinek meg van a kötödése ahhoz a templomhoz ahová vasárnapról vasárnapra jár szentmisét ünnepelni. Van, aki – ahogyan a régiek mondták – beleszületik, és van, aki időközben csatlakozik egy plébánia alkotta közösséghez, melynek szíve kétségkívül az Isten háza, a templom, megtartó ereje pedig az abban bemutatott legszentebb áldozat: a szentmise. Ez utóbbiakhoz tartozom magam is. 2000-ben jártam először itt, és amikor megpillantottam a templom kecses, szinte aránytalanul az égbe nyúló tornyait (sokszor az esküvői fényképészek gondja, hogy a templom előtt felállítva a násznépet, nehezen tudják úgy fotózni, hogy a tornyok is beleférjenek), egyből a szívembe lopta magát.
Amikor az egykori Tripolisznak nevezett városrészben (ma Angyalföld) a Hóvirág Kisegítő Kápolna Egyesület elindította a templom építését 1929-ben, nem mást, mint a kor egyik neves építészét, Foerk Ernőt bízták meg a tervezéssel. Az építész Steindl Imre asszisztenseként ekkor már túl volt egyik főművén: az Országház belső kiképzésén és berendezésén, illetve már letette az asztalra a szegedi Fogadalmi-templom díjnyertes pályázatát; ugyanazon évben, 1930-ban szentelték fel a Szent Mihály-templomot és a szegedi dómot.
A templomunkhoz számos emlék köt, hiszen mindhárom gyermekem itt részesült a keresztség szentségében, itt kötöttem házasságot, állandó diakónusként itt szolgálhatok. A templom nem csupán kőből épült épület.
Ez utóbbiról tanúskodik számos dolog a templomban. Az adott kor emberei mindig amolyan lelki kövekként épültek be a közösségbe, és ha szépíteni kellett a templomot, sem maradtak restek. Ha figyelmesen körbenézünk a templomtérben, a díszes üvegablakok is erről mesélnek: olyan emberekről, akik építették a konkrét és a jelképes templomot: a közösséget.
Az ablakok feliratai arról tanúskodnak, hogy az első plébános, Mester Ernő, az építész Foerk Ernő és családja, a szomszédos Tomori utcai iskolák és óvodák alkalmazottai és a gyerekek szülei, a Rózsafüzér Társulat, a hívek, de még az újpesti villamos kocsiszín alkalmazottai is adományaik révén építették, szépítették az angyalföldi templomot. Tették ezt nem magányosan, hanem mindig az egyes plébánosok vezetése mellett. Így vált az evangélium jó illatú közösségévé és hirdetőjévé Angyalföld ezen szeglete. Hacsak az elmúlt 20 évre visszatekintünk, Vigyázó Miklós befogadó közösségé tette, Kovács Zoltán a szentségi pasztoráció révén elmélyítette, Hodász András vezetése alatt pedig dobogó szívvé vált a templom és plébániai közössége.
Így amikor az elmúlt években láthatóvá vált, hogy a templom külseje, a Foerk Ernő által megálmodott klinkertéglás külső falak, az amolyan emberi fülekként a templomhajóhoz hozzáépített égbeszökő tornyok gyógyulásért kiáltanak, a kisebb és a nagyobb közösség összefogott, aminek eredményeként elérkeztünk a mai ünnephez. A felújításban az anyagi fedezetet oroszlánrészt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, kisebb részben a Köztársasági Elnöki Hivatal és a 13. kerületi önkormányzat, illetve hangsúlyos részben a hívek adományai tették ki. A minőségi munkát az ALTUM SZAKINFO Szaképítő és Informatikai Kft végezte, Bánkiné Valkó Magdolna műszaki ellenőr gondos szolgálata mellett.
Az asszisztencia harangzúgás közepette vonult ki a templom kapujához, a főhomlokzat elé. Erdő Péter bíborost és az ünneplőket Hodász András plébániai kormányzó köszöntötte és hangsúlyozta, mekkora öröm, amikor egy templom oldaláról lekerülnek az omlásveszély táblák, és „ennyi ember együtt lép”, amiért köszönetet mondani és hálát adni jöttünk össze.
A főpásztor az áldó imádság előtt emlékeztetett rá és egyben kifejezte örömét, hogy napra pontosan egy éve volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus gyertyás körmenete. Ezt követően megáldotta a felújított templomot.
Az evangéliumban a tékozló fiúról szóló rész (Lk 15,1-32) került felolvasásra. Erdő Péter bíboros homíliáját alábbiakban közreadjuk.
A bűnbánat és a megtérés Krisztus tanításában központi helyet foglal el. Már nyilvános működése kezdetén azt hirdeti: „Térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa!”” Isten és ember viszonyát sokféle úton közelíthetjük meg. Szavakba nem foglalható érzések, természeti környezetünk, a világmindenség nyitott lelkű szemlélése is ezek közé az utak közé tartozik.
De az emberben csodálatra méltó tulajdonság a beszéd és az ezzel szorosan összefüggő fogalmi gondolkodás is. Le tudjuk írni, és az Egyház hosszú története során pontosan meg is fogalmaztuk, hogy mi a bűn, mik Isten erkölcsi törvényének legfőbb szabályai, mi a bűnbánat, mi a bűnök bocsánata, amelyben szilárdan hiszünk, és amelyet még a Hiszekegyben is megvallunk. És Krisztus tanítása nyomán fogalmakba és meghatározásokba öltöztetve kidolgozta az Egyház a kegyelemtan gazdagságát is. Mert nem csupán meg kell bánnunk bűneinket. Nem csupán el kell nyernünk Isten bocsánatát a bűnbánat szentségében – vagy ha arra nincs mód, a tökéletes bánat révén –, hanem ez a megtérés egyben a kegyelmi állapot visszanyerését is jelenti. Ragyogó fehér menyegzős ruhát, Isten bensőséges közelségét.
De fogalmakon, meghatározásokon és szabályokon túl a mai ember sokszor a virtuális valóságban mozog. Egész nemzedék számára jelenthet vonatkozási pontot egy-egy kép, egy-egy történet, amely akár a világhálón magával ragadó erővel terjed. És itt, a kommunikációnak ezen a síkján újra csak közvetlenül találkozunk Jézussal, és rádöbbenünk, hogy az ő eredeti, személyes hangvétele, a példabeszédek világa, mintha éppen sajátosan is a mai emberhez szólna.
A tékozló fiú példabeszéde, ahogyan Szent Lukács evangéliumából felolvastuk, talán nem is szorul magyarázatra. Mert ott látjuk, ott érezzük magunkat ennek a fiúnak a szerepében. Mi vagyunk azok, akik örökségünknek tekintjük az életet, és szabadon, kedvünkre azt akarunk kezdeni vele, amit éppen tetszik. És megyünk, vagy még inkább sodródunk a magunk útján, és kopnak, rongyolódnak körülöttünk a helyzetek és az adottságaink, és szinte nem marad semmi a kezdeti energiából. Kezdjük rosszul érezni magunkat, fordulunk jobbra-balra, segítséget keresünk. De egyik helyzetünk rosszabb, mint a másik. Mintha ritka lenne a levegő. És akkor
És ez az a pillanat, amikor az Isten felé kell fordulnunk. Amikor olyan új, végtelen lehetőséget kapunk, mint utunk kezdetén. Fölkelek és Atyámhoz megyek – mondja a tékozló fiú.
Nem lesz könnyű a visszaérkezés, de egyben biztosak lehetünk: akit otthagytunk, akitől „függetlenítettük magunkat”, ő most is tárt karokkal vár minket.
Nemcsak visszafogad fiának, de ünnepet rendez nekünk. És gyűrűt húzat az ujjunkra. S még a lábunkra is sarut rendel. Szóval
Ez a helyzet pedig elragadó igazság és távlat az életünk számára. Azt jelenti, hogy nem tengerparti kagylóhéj módjára végezzük a világmindenség hordalékaként, hanem hazatalálunk. Isten személyes szeretetébe, a boldogság, a világosság és a béke országába.
melyik az az ösvény, amelyik a fogságból az egyetlen és igazi otthon felé vezet. Ez az út maga Jézus. Őt meghirdetni az embereknek – ez az Egyház dolga. Ezért létezünk, ezért építünk, ezért újítunk fel templomokat, ezért hívjuk segítségül a képzőművészetet és a zenét, ezért használjuk a tömegtájékoztatás új még új eszközeit. Kérjük a mai szentmisében Urunkat és Mesterünket, adjon világosságot és erőt Egyházának, hogy ma is hazahívó szó, világosság, iránymutatás, örömhír lehessünk az egész emberiség számára. Ámen.
*
A zárókönyörgés után Hodász András plébániai kormányzó köszönetet mondott a bíborosnak, hogy eljött és vezette az angyalföldiek ünnepét. Köszönetet mondott Áder Jánosnak és Tóth Józsefnek, hogy személyük révén is támogatást kaphatott a plébánia a munkálatokhoz.
A megújult templomkülső úgy ragyog mint új korában. A helyiek büszkésséggel, az Angyalföldre látogatók csodálattal tekintenek fel az égbe szökő tornyokra. Akik részei a plébánia közösségnek, vagy csak időszakonként térnek be az oltalmat és reménységet adó falak közzé, megtapasztalhatják, hogy a lelki kövekből épült Isten háza a plébánosok vezetésével nem tanítóként, hanem tanúként vannak jelen az Egyházban és Angyalföldön.
Szerző: Kuzmányi István
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
