Krisztus keresztútja egyesít minket! – Városi keresztutat tartottak Keszthelyen

Krisztus keresztútja egyesít minket! – Városi keresztutat tartottak Keszthelyen

Idén is városi keresztútra várta a híveket, iskolai és civil közösségeket Keszthely két plébániája március 25-én. Az imádságos menetet a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomtól a Kis Szent Teréz-bazilikáig Udvardy György veszprémi érsek vezette, s ő volt a főcelebránsa az esti szentmisének is.

A Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom előtt Udvardy György veszprémi érsek köszöntötte az egybegyűlteket. A keresztút közös imával vette kezdetét. A papság és a hívek énekszóval vonultak az első állomáshoz, a Szentháromság-szoborhoz. A keszthelyi keresztúthoz számos zalai település hívő közössége, és akárcsak tavaly, Zichy Emőke, a város református lelkipásztora is csatlakozott, a stációknál pedig más-más csoport és intézmény képviselői olvasták fel az elmélkedéseket. Az eseményen a Ranolder János és a premontrei iskola diákjai, a Karitász és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) keszthelyi csoportja is részt vett.

„A nagyböjti időszak arra szólít fel mindannyiunkat, hogy legyünk egymás iránt szolidárisak. Jézus minket a kereszten váltott meg, a keresztben van az üdvösségünk és erőforrásunk” – emelte ki Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa. A plébános rámutatott, hogy a két testvérplébánia, a Fő téri és a Kármel mellé tavaly után idén még több más résztvevő csatlakozott.

Udvardy György veszprémi érsek arra mutatott rá, milyen beszédes, hogy azokon a tereken, utcákon járják a keresztutat, ahol a mindennapi tevékenységüket végzik a keszthelyiek: munkába, iskolába járnak, orvoshoz mennek vagy éppen a pihenésnek, a szórakozásnak a tereit keresik fel. „Itt jelenik meg Jézus Krisztusnak a keresztútja. Ez azt is jelenti, hogy meg akarja szentelni az életünket, és ez nagyon nagy ajándék.”

A főpásztor a szentmise elején emlékeztetett: a résztvevőket Krisztus keresztje gyűjtötte egybe, „amit nem szégyellünk, sőt, tudjuk, meghatározza azt, kik vagyunk, mert abból a keresztből élet fakad”. Jézus ezt kínálja fel nekünk: az örök, soha el nem múló létezést. Az érsek felajánlotta ezt az alkalmat a szívekben megfogalmazódó szándékokért, a küzdelmekért, keresztekért, beteg hozzátartozókért és szenvedőkért.

Szentbeszédében felidézte, hogy az ószövetségi olvasmányban és az evangéliumban is hallhatták a hívek: az ember vitatkozik Istennel, azzal, aki „megteremti, utat mutat neki, élettel ajándékozza meg és szeretni tanítja”. Mert nem hisz benne és neki; ami a ma élőkkel is előfordul, mert nem azt teszik, amit Ő tanít, kér, s amire azt mondja: ez a szeretet, amely az örök életre vezet.

Hírdetés

Jézus keresztje feltárja előttünk, mit jelent jól szeretni. Láthatjuk, Isten atyaként törődik velünk, irgalmas felénk, s ez a mi bizalmunk, szeretetünk alapja. Krisztus pedig tanításával, keresztjével, halálával és feltámadásával egyértelművé teszi ezt. Megmutatja számunkra: Isten úgy szeret minket, hogy egyszülött Fiát adja oda értünk – tanított a főpásztor, hozzátéve: ez a kereszt arra is tanít, hogy

Udvardy György azt mondta, Krisztus mindent odaadott, mert bízott az Atyában: nincs semmi, amire ne tanított volna meg, amit visszatartott magának vagy eltitkolt volna.

Meg kellene tanulnunk, hogy a szeretet nem méricskél, csak nagylelkű, túlzó tud lenni, és képes lelkesedni, küzdeni. Krisztus keresztje az életünket jelenti, és arra tanít, a szeretet nem visszavonható, hanem teljes és örök. S mi is vágyunk erre – fogalmazott a főpásztor, aki arról is beszélt, a keresztúttal azt is kifejezték: minden ember csak Krisztustól tud tanulni, s általa megerősödve képes járni élete útját.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Videó: Keszthelyi Televízió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »