97 évvel ezelőtt, 1927. május 8-án a Charles Nungesser–François Coli francia pilótapáros L’Oiseau Blanc (Fehér Madár) nevű biplánja fedélzetén azzal a céllal szállt fel Párizsból, hogy a repülés történetében elsőként szeljék át – megállás nélkül – az Atlanti-óceánt. Az első világháborús veteránok a tervek szerint New Yorkban értek volna földet (pontosabban) vizet, azonban azt követően, hogy Írország felett elhaladva néhányan még utoljára megpillanthatták a fehér színű gépmadarat, senki sem látta őket többé.
1927. május 21-ének éjjelén a repüléstörténet manapság egyik leginkább ismert alakja, Charles Lindbergh sikeresen landolt a Le Bourget repülőtéren, miután leszállás nélkül teljesítette a New York–Párizs távot.
Miután kiszállt a Spirit of St. Louis nevet viselő monoplánjából, a 25 éves amerikai fiatalembert egy 150 ezer fős üdvözlő tömeg „ragadta el” és a vállukon hordozva ünnepelték. Az ezt követően néhány napot a francia fővárosban töltő aviátor sikere sok franciának igencsak keserédesnek bizonyult.
Ugyanis két héttel Lindbergh útja előtt egy francia páros, Charles Nungesser és François Coli is megpróbálkozott az Atlanti-óceán égi meghódításával, bár ők az ellenkező irányból. Legjobb tudomásunk szerint küldetésüket nem koronázta siker, és valahol útközben lezuhanhattak.
Május 21-én még keresték őket az óceánban, azonban túlélési esélyeik egyre csökkentek. Lindbergh röviddel Párizsba érkezése után felkereste Nungesser anyját, aki ezt mondta neki: „Ön egy nagyon bátor fiatalember. Nekem is van egy hasonlóan bátor gyermekem, aki – és ebben nem kételkedem – most is harcol azért, hogy visszatérhessen közénk”.
Lindbergh 33 és fél óra alatt megtett, 5800 kilométeres útja nemzetközi hírnevet eredményezett, ám azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ebben a halálos versenyben több mint egy tucatnyi pilóta és navigátor vett részt, akik hasonló tiszteletet érdemelnek.
A légi viadal 1919-ben vette kezdetét, amikor a francia-amerikai szállodamogul, Raymond Orteig 25 ezer dollárt ajánlott fel annak a pilótának, aki elsőként teszi meg megszakítás nélkül a New York–Párizs útvonalat.
John Alcock és Arthur Brown brit pilóták még ebben az évben átrepültek Új-Fundlandról Írországba (a 3040 kilométeres útért az 1913-ban a Daily Mail által felajánlott 10 ezer fontot zsebelték be), azonban Orteig nagylelkű pénzadománya csupán az 1920-as években került be a köztudatba, amikor több csapat is csatlakozott a versenyhez.
Az Orteig-díjért folyó harcba a korszak legismertebb repülőzsenijei csatlakoztak, többek között a francia René Fonck, az antant ász pilótája vagy az amerikai Richard E. Byrd, aki az Északi-sark átrepüléséért a legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetést, a Kongresszusi Becsületrendet (Congressional Medal of Honor) is megkapta.
A verseny emblematikus figurái voltak a kétfedelű L’Oiseau Blanc (Fehér Madár) fedélzetén nekivágó franciák. Nungesser mozgalmas életet élt: egyfelől az argentin pampákon volt gaucho (tehénpásztor), másrészt hollywoodi pilótaként is ismeretes volt.
Coli pedig számos repülési rekordot állított fel a Földközi-tenger felett. Mindketten pilótaként harcoltak az első világháborúban az antant oldalán, amit számos hegük is bizonyított: Coli egy lezuhanást követően részlegesen megvakult a jobb szemére, a sérülés nyomait fekete szemtapasszal fedte el, míg Nungessernek 17 sebhelye lett 1918-ra.
A francia duó ellenfeleik többségével ellentétben Párizsból tartott New York felé. Nungesser volt a pilóta, Coli pedig navigált. A tervek szerint a nyitott pilótafülkés madarat New Yorkban tették volna le, egészen pontosan a Szabadság-szobor előtti nyílt vízen vagy a Battery Park mellett.
A fehérre mázolt, Nungesser által egy fekete szívalakban fehér színű koponyát, keresztbe tett csontokat és egy koporsót ábrázoló szimbólummal ellátott L’Oiseau Blanc-ot úgy alakították át, hogy több mint ezer gallonnyi (3800 liter) üzemanyagot is képes legyen elvinni. Ez lehetőséget biztosított számukra, hogy akár 40 órán át a levegőben maradhassanak.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
