Városaink kifosztása nem kormányzás! címmel tiltakozik az ellenzéki szövetség „az önkormányzatok kivéreztetése és az Orbán-kormány felelőtlen járvány- és válságkezelése ellen” A hatpárti közleményben a pártvezetők arra emlékeztetnek, a napokban az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amellyel éppen
a legnehezebb időkben dobta le magáról a kormányzati felelősséget, és mondott le több millió magyarról.
A karácsonyi pénzszórásban az Orbán-kormány a gazdaságvédelemre szánt források felhasználásával saját klientúráját támogatta. A járvány és a gazdasági válság kezelése helyett százmilliárdokat szórt el egyebek közt stadionra, motorsportra, a miniszterelnöki rezidencia környékére. A Fidesz hatalmi céljait szolgáló alapítvány támogatásával 100 milliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont – írják.
Kijelentik, az iparűzési adó megfelezéséről hozott kormánydöntés
semmiféle érdemi segítséget nem jelent a bajba került vállalkozásoknak, érdemben veszélyezteti ugyanakkor az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásokat
szerte az országban. Hozzáteszik, az ellenzéki vezetésű településeket hétszer akkora megszorítással sújtja, mint a fideszes vezetésűeket. A kompenzációból pedig kihagyta az ellenzéki vezetésű megyeszékhelyek túlnyomó többségét, amivel
első- és másodrendű állampolgárokra osztja az országot, lemond az ellenzéki vezetésű településeken élő mintegy 2,5 millió magyarról,
lerombolja a rendszerváltozás egyik legfontosabb célját és értelmét, a magyar önkormányzatiságot. Az Orbán-kormány az egyedüli Európában, amely járvány és válság idején nem támogatja, hanem megsarcolja az önkormányzatokat.
Az ellenzéki vezetők úgy vélik, a kabinet ezek mellett állástalan emberek és jövőjüket féltő vállalkozások százezreit hagyja segítség nélkül.
A hat ellenzéki párt szerint a járvány utáni talpra állás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, többek között
– fogalmaznak a közös közleményben.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »