A Mi hazánk kimondta, hogy mi az igazi férfiasság

A Mi hazánk kimondta, hogy mi az igazi férfiasság

A Mi Hazánk vasárnap ismét tiltakozott az ARC óriásplakát-kiállítás egyik, a párt által „családellenesnek” tartott plakátja ellen.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, újra kiegészítik a „családellenes” plakátot, mert a szülői szereppel kapcsolatos nehézségekről lehet és kell is beszélni, „azonban a tudatos gyermektelenség ideológiáját szolgáló, magyar gyermekek megszületése ellen kampányoló, tehát magyarellenes propaganda nem elfogadható”.

Ráadásul a plakát olyan dolgokkal azonosítja az anyaságot, a gyermekvállalást, amelyek nem csak, hogy károsak, de nem is igazak – tette hozzá a parlamenti képviselő.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra vezetésével korábban már átragasztották a plakát feliratait az „anyaság valós értékét bemutató szavakkal, mint például a gondoskodás, a szeretet, az áldás, a jövő”.

Hírdetés

Novák Előd azt is megjegyezte, hogy soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, idén pedig tovább csökkent a termékenységi ráta.

Az esemény végén a képviselő és a párt aktivistái az óriásplakát két oldalán elhelyezték a Mi Hazánk két kisebb, „A nők legnagyobb dicsősége az anyaság!”, illetve

„A legférfiasabb dolog az apaság!”

feliratú plakátját.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »