Közönség nélküli, reményteljes újévi koncertek – A magyar zeneművészet nagyjainak művei csendülnek fel

Közönség nélküli, reményteljes újévi koncertek – A magyar zeneművészet nagyjainak művei csendülnek fel

Televízió- és rádiócsatornákon keresztül követhető figyelemmel a Magyar Rádió zenekara és a Zeneakadémia közös újévi előadása, illetve a Bécsi Filharmonikusok év eleji koncertje.
Közös koncerttel köszönti az új évet a Magyar Rádió zenekara és a Zeneakadémia: az Újévi nyitányt pénteken este hét órától a Bartók Rádió, este fél 9-től pedig az M5-ös csatorna közvetíti. Kovács János vezényletével Erkel, Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók művei csendülnek fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a budapesti Zeneakadémia ifjú növendékeinek előadásában – közölte az MTVA sajtóosztálya az MTI-vel.

A koncerten a magyar zeneművészet nagyjainak művei, egyebek mellett Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából a Palotás, Kodály Zoltán Háry János című daljátékból az Intermezzo, valamint Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája hangzik el.

Az est házigazdája Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője lesz. A közlemény idézi a műsorvezetőt, aki azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet egyedülálló zeneszerzőket, muzsikusokat, énekeseket adott a világnak, akik mind megjelennek az újévi koncertben. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy ezúttal is a Magyar Rádió méltán népszerű szimfonikus zenekara teremti meg az újév ünnepének kivételes légkörét, de ezúttal az online térben.

Hírdetés

Ugyanakkor idén is megtartják újévi koncertjüket a Bécsi Filharmonikusok, ám közönség nélkül.

Taps mégis lesz: ugyanis a nézők a világ minden tájáról küldhetnek tapsot. Ehhez online kell regisztrálniuk a www.mynew­yearsconcert.com oldalon, az ezen keresztül küldött tapsot élőben bejátsszák a koncerten a Bécsi Musikverein Aranytermében, és a közvetítésben is hallható lesz majd. Riccardo Muti hatodik alkalommal vezényli a koncertet, amely szerinte a koronavírus-járvány okozta válság közös legyőzéséről szól.

– fogalmazott a karmester.

A koncerten elhangzó zeneművek – amelyek főként a Strauss család tagjainak szerzeményei – örömet és nosztalgiát fejeznek ki, de bánatot is. Számos zenemű először fog felhangozni a bécsi újévi koncerten, köztük Carl Zeller Grubenlichter keringője, Carl Millöcker In Saus und Braus polkája és Karel Komzák Bad’ner Mad’ln keringője. A koncertet 90 országban sugározzák majd a tévé- és rádiócsatornák, az érdeklődők többek között a Bartók Rádión és a Duna Televízión követhetik január 1-jén délelőtt, Bősze Ádám műsorvezetővel.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »