Korrupt egyetemi oktató Brassóban

Őrizetbe vették egy brassói magánegyetem oktatóját pénteken korrupció gyanúja miatt – írta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) brassói területi kirendeltségére hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

Hírdetés

A korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítják az egyetemi oktatót, hogy rendszeresen fogadott el csúszópénzt és javakat diákjaitól, hogy elégséges osztályzatot adjon nekik a vizsgákon, záróvizsgán.
   
Az ügyészek két elfogatóparancsot adtak ki többrendbéli befolyással való üzérkedés, befolyásszerzés, vesztegetés, valamint vesztegetésben való bűnrészesség gyanújával.
   
Az egyetemi oktató mellett egy közvetítőt is előzetes letartóztatásba helyeztek.
   
Az ügyben nyolc rendőrt és egy csendőrt is gyanúsítottként hallgatnak ki vesztegetés és befolyás vásárlása miatt, és hat másik személy ellen is vizsgálat zajlik.
   
A Hotnews.ro azt írta, hogy a hatósági alkalmazottak is az egyetemi oktató diákjai voltak. A hírportál szerint az egyetemi oktató 2023-ban és 2024-ben 500 lej (39 ezer forint) és 2500 lej (197 ezer forint) közötti összegeket kért diákjaitól, hogy elégséges osztályzatot adjon nekik a vizsgán, az összeget a vizsga fontosságának függvényében határozta meg.
   
A korrupcióellenes hatóságok csütörtökön húsz házkutatást tartottak az ügyben 10 megyében, a többi között székelyföldi megyékben is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »