Komáromi határmustra: szigorítás vagy amit akartok…

Komáromi határmustra: szigorítás vagy amit akartok…

A világjárvány alatti határőrizet, illetve a hatóságok által a médiában beharangozott szigorítások kapcsán is előfordul, hogy különbözik egymástól az elmélet és a gyakorlat. Július 5-én kora délután oda-vissza átsétáltunk a komáromi Erzsébet-hídon, s eközben egyetlen magyar-szlovák átkelőhelyet őrző rendőrrel vagy katonával sem találkoztunk. Pedig számítottunk a beígért intenzív ellenőrzésre…

Azt gondoltuk, hogy mivel néhány kisebb átkelőt lezártak, valószínűleg majd a nyitva maradt nagyobb átkelőkön közlekedők karantén-kötelezettségének a teljesítésére összpontosítanak a rendőrök.

Nos, a hozzávetőleg egyórás határmustránk során nyoma sem volt az egyenruhásoknak vagy a szolgálati járműveiknek. Gyalog, kerékpáron, gépjárművön bárki szabadon, kontroll nélkül jöhetett-mehetett.

Az egyik pénzbeváltó munkatársát a délelőtti tapasztalatairól kérdeztük. Elmondta, hogy

a reggeli órákban még látott egy-két rendőrt, akik időnként megállítottak egy-két járművet, s átnézték a sofőrök iratait. Különös esetről nem tudott beszámolni, akkor is zökkenőmentes volt a forgalom.

A kérdéseinkre azonban felfigyelt egy középkorú házaspár, amely tagjai amiatt zsörtölődtek, mert azt hitték: már július 5-től Szlovákiába érve mindenki köteles regisztrálni az eHranica alkalmazásba. Ezért azt előzőleg meg is tették, s a mai határhelyzet láttán megjegyezték:

Hírdetés

Az egyik portál alapján július 5-től, a másikon július 9-től kötelező a www.korona.gov.sk/ehranica/ oldalon történő nyilvántartásba vétel. Nos, mi a biztonság kedvéért már a magyarországi utunk előtt, július 2-án, pénteken meg akartuk ezt tenni. Akkor azonban a rendszer még nem engedte a 3 nappal korábbi regisztráiciót. Azt írta ki, hogy erre leghamarabb csak 2 nappal a Szlovákiába való visszatérésünk előtt lesz lehetőségünk. Ezért tegnap Budapesten az okostelefonunk segítségével tettünk eleget e kötelezettségünknek, mert nem akartuk kockáztatni a beígért ezer eurós pénzbírságot. Most pedig kiderült, hogy mindez csak sok hűhó semmiért, hiszen akár a migránsokat is gond nélkül átcsempészhették volna az őrizetlen határon.

Tudvalevő, hogy időközben változás történt:

most már az említett oldalra akár 30 nappal a Szlovákiába érkezés előtt is regisztrálni lehet, s hogy ezt megtettük, a visszatérésünkkor, a határon elektronikus vagy papír alapú regisztrációs igazolással kell bizonyítanunk.

A hatóságok számára elfogadhatatlan az afféle magyarázat, hogy esetleg valaki nem rendelkezik a regisztrációhoz szükséges műszaki eszközökkel és/vagy tudással. Ezért a rövid ideig tartó művelet elvégzésére érdemes megkérni egy okostelefonnal vagy számítógéppel ügyesen bánó rokont, szomszédot, jóbarátot.

Sőt, az e-mailben kapott igazolást érdemes a hazatérérés előtt kinyomtatni, nehogy úgy járjunk, mint korábban az „egyszeri diák“, akinek éppen a határátkelőhelyen merült le az okostelefonja, ezért az abban tárolt negatív teszteredményét nem tudta megmutatni az arra kíváncsi rendőrnek. El kellett hát gyalogolnia egy közeli vendéglőbe, majd az ott feltöltött okoskütyüjével visszatérnie a rend éber őrének színe elé.

Azt ugyanis sosem tudhatjuk előre, hogy éppen alapos ellenőrzésen esünk-e át, vagy megússzuk-e azt, hiszen a váratlan, szúrópróba-szerű kontroll sem kizárt…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »