Komáromi és dunaszerdahelyi adomány érkezett Nagyszelmencre

Komáromi és dunaszerdahelyi adomány érkezett Nagyszelmencre

Tegnap délelőtt Berényi József, Nagyszombat megye  alelnöke és a Szövetség MKP-platformjának elnöke látogatást tett Nagyszelmencen.  

A sötétszürke megyei kis furgon, amivel érkezett, a községi hivatal szomszédságában parkolt le. Tele volt az ország nyugati részéből érkező adománnyal, segítve ezzel a szomszédunkban harmadik hete dúló háborús helyzet elől a nagyszelmenci határon át gyalogosan menekülő ukrajnai  asszonyokat és gyerekeiket.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az orosz-ukrán konfliktus kirobbanását követően, 13 alapszervezetén keresztül célirányos gyűjtést indított Nagyszelmenc számára. Azt küldték a határra, amire folyamatosan nagy szükség volt és van is: takarókat, meleg pokrócokat, hálózsákokat.

Berényi József juttatta el tegnap az SZMPSZ komáromi és dunaszerdahelyi területi választmányai által összegyűjtött humanitárius segítséget. A községháza nagy terme lassan második hete gyűjtőpontként funkcionál. A terem szabad közepére halmozták az átfagyott embereknek meleget biztosító védelmet, amit aztán a helyi önkéntesek szorgos kezei a terem két pontján elrendeztek.

Az MKP-platform elnöke ezután Nagyszelmenc község polgármesterével, Tóth Lajossal, Kaposkelecsény polgármesterével, Varga Tiborral és Kisgéres polgármesterével és Kassa megye képviselőjével, Furik Csabával ellátogatott a határra.

A községházán fejeződött be az eszmecsere. Berényi József közelről  látva, hallva a szelmenci helyzetet, megígérte, hogy megyei alelnökként célirányos segítségnyújtási kérelmet fogalmaz meg Nagyszombat megye déli járásai településeinek polgármestereihez.

Hírdetés

Nagyszelmenc községre a menekültáradat első 4 napjában váratlanul megnövekedett plusz költségek hárultak.

Mára már sikerült rendezni az áramfogyasztás kérdését, ma már a menekülteket ellátó szervezetek sátrainak áramfogyasztása nem terheli a falu közhálózatát, külön egységről működtetik azokat. Ellenben a következő hónapban a napi pár konténernyi plusz szemét elszállítását a falunak számlázza ki a kassai szemétgazdálkodási vállalat.

A hasonló eddigi és az esetleg várható egyéb kiadások fedezéséhez való segítő baráti kéznyújtásnak szánná Berényi József Nagyszombat megye déli településeinek adománygyűjtését, ha sikerülne falvanként, községenként, városokként egy szimbolikus összeget  felajánlani ilyen céllal Nagyszelmenc számára.

Joggal kérdezhetjük, hogy az érintett önkormányzatoknak ezen kiadásaira miért nem különített el az állam szükséghelyzeti forrásokat!

Tóth Lajos, a falu polgármestere nagyra értékelte ezt az említett baráti gesztust, mert valamennyien úgy gondolják: a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz előre látni, hogy meddig tart még ez az állapot. Azzal zárta, hogy rajtuk ne múljon, ők, mint település alázattal viselik a kialakult helyzetet és egy emberként ott segítenek a rászorulókon, ahol tudnak.

A délutáni távozásomkor a gyűjtőponton a hölgyek azt mondták, hogy a délelőtt érkezett plédekből, takarókból már 100 db-ot el is vittek tőlük a humanitárius szervezetek. Hálás köszönet minden SZMPSZ felajánlásért! Párszor szemtanúja voltam annak, mennyire örülnek minden meleg plédnek, gondoskodásnak az ukrán-szlovák határt átlépő nők. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »