Orbán: a nukleáris iparra is kiterjesztjük az együttműködést Kínával

Húsz éve nem járt kínai elnök Magyarországon, Hszi Csin-ping viszont szerda óta Budapesten van. A tárgyalásokról és a megállapodásokról Orbán Viktor és Hszi Csin-ping tesz bejelentéseket.

Orbán Viktor azzal kezdte a sajtótájékoztatót, nagy megtiszteltetés, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján hivatalos látogatáson köszönthetik Hszi Csin-pinget. Húsz éve nem járt kínai elnök Magyarországon, de az akkor még egy teljesen más világ volt, talán nem is gondolták akkor, hogy mennyi változás történhet két évtized alatt.

„Túl vagyunk egy emberéletek millióit követelő világjárványon. Személyesen is megköszönöm elnök úrnak a nagy bajban nyújtott komoly segítséget, amellyel rendkívül sok magyar ember életét menthettük meg. Két éve a háború árnyékában élünk, és soha sem volt akkora kockázata egy akár világméretű háborúnak, mint éppen most" – sorolta Orbán Viktor, hozzátéve: húsz éve egyközpontú világrend volt, most többközpontú világrendben élünk, ennek egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság, amely ma már meghatározza a világgazdasági és világpolitikai folyamatok menetét.

Magyarország mindig is baráti kapcsolatokat ápolt Kínával, amelyeknek szilárd politikai alapjai voltak, mindig is az egy Kína elvét vallottuk, mindig is a kölcsönös tisztelet alapján álltunk, mindig is úgy tekintettünk Kínára, mint egy baráti országra, és nem is tudott úgy fordulni a történelem kereke, hogy a két ország szembe került volna egymással. Az együttműködés a folyamatos barátság hosszú évtizedeinek története – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő szerint különösen szükség volt a látogatásra, amikor a szomszédban háború zajlik. Magyarország hangja Európában magányos hang, Orbán Viktor szerint Európa a háború oldalán áll, de Magyarország kivétel, támogatják a kínai békekezdeményezést is.

A miniszterelnök úgy látja, a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest a két ország kereskedelmi kapcsolatai a négyszeresére emelkedtek, a légijáratok száma is bővült, akkor baráti együttműködésről beszélt a két ország, ma pedig a közösen kiadott nyilatkozat stratégiai partnerségről beszél.

Megtiszteltetés és nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Kína meghívott bennünket, hogy vegyünk részt a kínai gazdaságban, játszunk szerepet a kínai gazdaság modernizációjában. Kína hajlandó részt venni a magyar gazdaság fejlesztésében és modernizációjában. Húsz évvel ezelőtt nem lehetett Magyarországon, legfeljebb nagyítóval találni kínai beruházást. Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarország területén. Az önök befektetései emberek tízezreinek adnak munkát, biztonságos és kiszámítható megélhetést. Ezekért a beruházásokért versengünk – hangsúlyozta Orbán Viktor, leszögezve: Magyarország továbbra is korrekt, tisztességes körülményeket biztosít kínai vállalatoknak, és megteremtik a lehetőségét, hogy a legmodernebb nyugati és a legmodernebb keleti technika Magyarországon találkozzon.

A miniszterelnök kiemelte, a magyaroknak komoly ambícióik vannak, egy szégyenteljes évszázadot elvesztettünk, de a 21. századot megnyerni akarjuk, ehhez a győzelemhez partnerekre, befektetőkre, és a világ legmodernebb technológiájára van szükség, ezért köszönik a kínai elnöknek és delegációjának azt az együttműködést, amely a legjobb technológiákat hozza Magyarországra elektromobilitásban, vasútiparban és IT-szektorban. Emellett újabb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket exportálhat Magyarország Kínába, valamint kiterjesztik az együttműködést a nukleáris iparra.

Hszi Csin-ping: barátságos és gyümölcsöző tárgyalást folytattunk

Hírdetés

Hszi Csin-ping arról beszélt, nagy örömmel tölti el, hogy állami szintű látogatást tehet Magyarországon. Megköszönte Sulyok Tamásnak, Orbán Viktornak és a magyar kormány tagjainak is a vendéglátást. A kínai nép szívélyes üdvözletét is átadta a magyar nép irányába.

Idén ünnepeljük a diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulóját. A két fél mindig is a kölcsönös tisztelet és előnyök útját követte annak érdekében, hogy a kapcsolatunk a megfelelő irányba fejlődjön. A történelem során most tapasztalhatjuk a legjobb kapcsolatot a két ország között. Barátságos és gyümölcsöző tárgyalást folytattunk, mélységében megvitattuk álláspontunkat és konszenzust értünk el a kapcsolatok erősítése tekintetében az új korszakban.

Hszi Csin-ping elárulta, fontos kétoldalú együttműködést tartalmazó dokumentumokat írtak alá. Abban is egyetértettek, hogy Kína és Magyarország mindig jó barátok voltak, amelyek bíznak egymásban, kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.

Úgy döntöttek, hogy közös nyilatkozatot adnak ki, amelyben bejelentik az átfogó stratégiai partnerséget Kína és Magyarország között az új korszakra vonatkozóan. Ebből az új kiindulási pontból minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy az együttműködést egy arany útra vezessék, amely nagyobb célok elérését szolgálja. Ez lehetővé teszi számukra, hogy újabb lendületet adjanak a két ország fejlődésének.

Mindkét fél fenntartja a szoros együttműködést magas szinten, megerősítik a párbeszédet és kormányzati tapasztalatokat osztanak meg egymással, támogatják egymás érdekeit.

Kína nagyra értékeli Magyarország szilárd elkötelezettségét az egy Kína elv irányába, és támogatja Magyarországot a nemzeti érdekeinek megfelelő gazdasági fejlődés útján. Mindketten egyetértünk abban, hogy az Övezet és Út kezdeményezés, illetve Magyarország keleti nyitás stratégiája kompatibilisek egymással – húzta alá a kínai elnök, hozzátéve: szorosabbra vonják az együttműködés, mélyítik azt például a kereskedelmi és a pénzügyi területen, valamint előmozdítják a BudapestBelgrád vasútvonal megvalósulását és más projekteket.

Hszi Csin-ping arról is beszélt, mindketten hisznek abban, hogy szilárd alapja van a hagyományos barátságnak a két ország között, és folytatják a két ország nyelveinek tanításának támogatását, kihasználják a kulturális központokat, megerősítik a sport és a média területén az együttműködést, valamint előmozdítják a kölcsönös tanulást a különböző kultúrák és emberek között. Tovább javítják a kölcsönös belépési és kilépési politikát, előmozdítják a közvetlen járatok fejlődését.

Abban is hisznek, hogy az együttműködés Kína és a kelet-közép-európai országok között egybeesik a kiterjedt konzultáció elvével, kiváló példája ez a régiók közötti együttműködésnek. Kína és Magyarország közösen dolgozik majd azon, hogy kiterjessze ennek a terjedelmét emelje az együttműködés szintjét.

Kína nagyra értékeli az átfogó együttműködést az Európai Unióval, fontos pólusként tekintenek Európára a többpólusú világban, és kulcsfontosságú partnerként tekintenek rá Kína modernizációjában. Azt is támogatják, hogy Magyarország nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban.

Hszi Csin-ping úgy látja, Kína és Magyarország hasonló álláspontot képvisel nemzetközi és regionális ügyekben, így erősítik a kommunikációt és a koordinációt a többoldalú arénában is. A kínai elnök végül hangsúlyozta, a kínai embereket egy olyan erőfeszítésben vezetik, amelynek eredményeképpen megújul az országuk Kína modernizációjának az irányába tartó útján. Kína modernizációja pedig óriási lehetőségeket jelent a világnak.

Kína közös fejlődést és prosperitást kíván élvezni Magyarországgal, a közös erőfeszítések segítségével Kína és Magyarország fényesebb jövő elé tekint – zárta a közös sajtótájékoztatót Hszi Csin-ping.

(Index)

Korábban írtuk: Szijjártó: a BYD Magyarországra hozza az első európai elektromosautó-gyárát


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »