Kocsis Máté szerint Magyar Péter bosszút akar állni

"Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni" – közölte Kocsis Máté az atv megkeresésésre az után, hogy Magyar Pétert szerda délelőtt a Völner-Schadl-ügyben két korábbi Facebook-bejegyzése miatt kihallgatta a nyomozó ügyészség. Magyar többek között azt állította az ügyészségnek, hogy Rogán Antalék manipulálták az ügy ügyészségi iratait, és erre bizonyítékai is vannak.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az atv-nek úgy fogalmazott:

A történtekért a kormányt és annak egyes tagjait okolja, ezért vádaskodik, de amit csinál, az végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása.

Hírdetés

Magyar tanúkihallgatása március 26-án folytatódik. Varga Judit egykori igazságügyi miniszter férje azt ígéri, bemutatja az általa készített bizonyító erejű hangfelvételeket, és, ha lehet, nyilvánosságra is hozza azokat.

(24 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »