Kína átalakítja a hongkongi választási rendszert

Kína átalakítja a hongkongi választási rendszert

Elfogadta a kínai parlament a hongkongi választási rendszer átalakításáról szóló határozattervezetet csütörtökön, az Országos Népi Gyűlés éves ülésszakának zárónapján.

A 2895 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott tervezet szövegének véglegesítése a kínai törvényhozás jogi bizottságának feladata, a végleges verzió pedig a kínai parlament állandó bizottságának jóváhagyásával lép jogerőre.

A módosítás a kínai fél szerint

a hongkongi választási rendszerben lévő joghézagokat orvosolja majd, „biztosítva ezáltal a különleges státuszú város fejlődését és stabilitását”.

Szakértők szerint

a választási rendszer módosításával Peking megszilárdíthatja fennhatóságát Hongkong felett,

hiszen

Hírdetés

a változtatás alapját a „hazafiak kormányozzák Hongkongot” elv képezi,

a „hazafit” pedig kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálták.

A módosítás alapján a zömében Peking-párti, a hongkongi kormányzót is megválasztó bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét, továbbá közvetlenül venne részt a hongkongi törvényhozói tanács tagjainak jelöltek előterjesztésében. A jelenleg 1200 fős bizottság a reformként emlegetett intézkedések nyomán 1500 fősre duzzadna, miközben a törvényhozói tanács 70 fős létszámát 90 fősre bővítenék.

A jelenleg érvényben lévő választási rendszerben a törvényhozó tanács tagjainak felét közvetlenül a hongkongi választók választják meg, míg a további 35 tagról szakmai vagy egyéb érdekcsoportok döntenek.

Egyes megfigyelők szerint

a „reformokat” követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.

Kínai részről szintén elsősorban Hongkong stabilitásának helyreállításával indokolták azt a nemzetbiztonsági törvényt is, amelyet a kínai törvényhozás a tavaly júniusban megtartott éves plenáris ülésén fogadott el, válaszul a városban 2019-ben hónapokon át tartó kormányellenes tüntetéshullámra. A törvényt hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok is kifogásolják amiatt, mert szerintük súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig

Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak

a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre. Hongkong a nemzetbiztonsági törvény bevezetése nyomán idén első alkalommal lekerült a Heritage Foundation washingtoni székhelyű agytröszt a világ legszabadabb gazdaságait rangsoroló listájáról, amelyet 25 éven át vezetett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »