Kevésen múlott a főtáblára jutás (Asztalitenisz, Európa-bajnokság)

Kevésen múlott a főtáblára jutás (Asztalitenisz, Európa-bajnokság)

Augusztus 13. és 21. között München ad otthont az asztalitenisz Európa-bajnokságnak, ahol a magyar színekben versenyző Bálint Bernadett is ütőt ragadott. A sepsiszentgyörgyi sportolót egyesben hajszál választotta el a főtáblára jutástól, párosban Hartbrich Leonie oldalán a legjobb 32 között búcsúzott. A 26 éves sportoló a folytatásban két pontvadászatban is igyekszik helytállni majd: a szeptemberben kezdődő romániai Szuperligában a Nagykárolyi Victoria, az októberben rajtoló görög első osztályban pedig a Sarises Florinas játékosaként.

A háromszéki asztaliteniszező egyesben magabiztos győzelemmel kezdte a kontinensviadalt. Ezt követően vereséget szenvedett román ellenfelétől, majd a csoport utolsó mérkőzésén diadalmaskodott a macedón sportoló felett, így rájátszást vívott a főtáblára jutásért. Rendkívül izgalmas találkozón ragadott ütőt Surján Szabina ellen, az ötödik szettben mindössze két pont döntött a délvidéki versenyző javára. A Bálint Bernadett–Hartbrich Leonie páros mérkőzéslabdákat hárítva főtáblára jutott, majd a legjobb 64 között kikaptak a világranglistán harmadik helyen álló luxemburgi kettőstől.

Hírdetés

„Egyesben mindössze két ponton múlott a főtáblára jutásom. Surján Szabina ellen végig jól éreztem magam, magabiztosan léptem asztalhoz, így nagyon sajnálom, hogy a meccs nem alakult számomra kedvezően, kevésen múlott. Abszolút elégedetlen vagyok az Irina Ciobanu elleni találkozóval, ám végül rájátszást vívtam a főtáblára jutásért. Párosban két mérkőzéslabdát hárítva fordítottunk és jutottunk főtáblára, ahol a luxemburgi kettős megállított. Úgy álltunk oda, hogy nincs vesztenivalónk, sikerült egy játszmát megnyernünk, de az ellenfél jobb volt” – nyilatkozta Bálint Bernadett.

Eredmények: * egyes: Bálint Bernadett–Baiba Bogdanova (lett) 3–0, Bálint Bernadett–Irina Ciobanu (román) 0–3, Bálint Bernadett–Amelija Uce-Nikolov (macedón) 3–0, Bálint Bernadett–Surján Szabina (szerbiai) 2–3 * páros: Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie–Sabina Musajeva, Alexandra Chiriacova (lett, moldovai) 3–2, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie–Ni Xialian, Sarah De Nutte (luxemburgi) 1–3. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »