Ferenc pápa a 2025-ös szentévre készülve hirdette meg az imádság évét. Az Evangelizáció Dikasztériuma által kiadott, Az imádság iskolája című sorozat segíthet abban, hogy felfedezzük, milyen szép, amikor alázatosan és örömmel az Úrra bízzuk magunkat.
A sorozat második kötetének szerzője Gianfranco Ravasi bíboros, nemzetközi hírű szentírástudós, egy háromkötetes zsoltárkommentár szerzője, a Kultúra Pápai Tanácsának emeritus elnöke, akit 2013-ban Stephanus-díjjal tüntettek ki. A könyv címe Imádkozás zsoltárokkal.
„A zsoltárok, melyek Izraelnek és az Egyháznak a par excellence imái, minden teremtményt bevonnak Isten dicséretébe, az állatoktól az égi csillagokig. Mielőtt komolyabban elindulnánk e bibliai könyv útjain, szeretnénk egy pillantást vetni egy hatalmas horizontra, mely átfogja egész bolygónkat és átfogja az évszázadokat.” – írja a szerző a kötetben. Ez az ima világa, a különböző vallások ezerféle imaformájában, és néha váratlan módon még a nem hívők körében is, akik kiáltással vagy kéréssel fordulnak a számukra minden istenségtől üres ég felé.
A bíboros többek között két, egymással ellentétes színű területre összpontosít könyvében. E területek mentén különböző imaösvények nyílnak. Az első ösvény az – ha kromatikus képet kívánunk használni –, amely „élénkpiros, ünnepi és harmonikus”. Ez a dicséret éneke. Ide tartozik a dicsőítés, az imádás, a hálaadás, az ünneplés, Istennek és tetteinek szemlélése. Nem azért magasztaljuk, hogy valamilyen különleges ajándékot kapjunk, hanem egyszerűen azért, mert létezik, s szavakban és tettekben feltárja önmagát. Ennek a leggyakoribb irodalmi kifejezése a himnusz, mely az emberiség összes kultuszában jelen van, és a Zsoltárok könyvében is jelentős helyet foglal el.
Van azonban az imádságnak egy másik területe is, ahová be kell lépnünk. Ez a terület az „ibolya”, a színspektrum másik vége, a hidegebb dimenzió, melyet a fájdalom, a könnyek, az üres csend jellemez, melyben látszólag nincs jelen Isten, akihez kiált az ember. Ez a kérés, a könyörgés vagy a panasz imája, mely gyakran egy, a zsoltárokban is megfigyelhető mintát követ: a keserű jelennel szemben áll a múlt, de az szabadulásban reménykedve az ember a jövőbe tekint. Az imádkozó énjével szemben áll a „másik”, a gonosz, mely nem ritkán ellenségekben jelenik meg, és végül az imádkozó a legfőbb „Másiknak”, a megváltó Istennek a közbelépéséért fohászkodik.
A következő kötet szerzője Juan López Vergara mexikói bibliatudós 2004-ben doktorált a Salamancai Pápai Egyetemen. 2007-től 2010-ig a Mexikói Biblikus Társaság elnöke volt, jelenleg a guadalajarai Katolikus Biblikus Intézet oktatója. A sorozat harmadik részének a címe Jézus imája. Ebben a szerző nem kevesebbre vállalkozik, minthogy elénk idézze az imádkozó Jézus alakját. Alább egy rövid idézetet olvashatnak a könyvből.
„Abba, te állandóan nézel bennünket, figyeled, mire van szükségünk az élethez. E kereső élet útján csodálattal gondolok jóságod mindent megvédő mennyei köpenyére. Ez egy abszolút elv, mely a kellemes szélhez hasonlóan örömmel tölti el lelkemet. Te vagy a teremtője mindannak, ami látható, és annak is, amit nem látunk, és nem szűnsz meg szerető gondoskodással elhalmozni az igéd által teremtett világot.
Abba, ma felmentem a hegyre, és tanítóként leültem. Tanítványaimtól körülvéve sok-sok emberrel megosztottam azt, amit veled együtt szemléltem: teremtő tevékenységed varázsát. A teremtésedet fenntartó szeretet sosem ér véget, és arra indít, hogy tekintetünket az örökkévalóság felé, a szeretet végtelen mértékének megfelelő dimenzió felé fordítsuk. Szereteted teremtő, drága Abba!
Hiszek, Abba, szeretetedben. Egyre nagyobb mélységben növekszik bennem a tőled való teljes függés tudata, mely tágasabb horizontok felé szabadít fel.”
A kötetekhez Ferenc pápa írt előszót. Mindkét könyvet Tőzsér Endre SP fordította.
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
