Kérjük, s „szelíden kirajzolódik a láthatáron problémánk megoldása, kilátástalan helyzetünk jóra fordulása”

Kérjük, s „szelíden kirajzolódik a láthatáron problémánk megoldása, kilátástalan helyzetünk jóra fordulása”

Erdő Péter elmondta, kinek köszönhetjük, hogy a pusztulás szélére jutott ország megmenekült. 2023. augusztus 13. és 15. között tartják a Nagyboldogasszony-főbúcsút Mátraverebély-Szentkúton. A vasárnapi ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálta több ezer zarándok előtt.

Augusztus 13. és 15. között tartják Mátraverebély-Szentkúton a Nagyboldogasszony-főbúcsút. Vasárnap a 11 órás liturgiát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálta.

Vannak, akik azt kérdezik, hogy Isten nem hallgatja-e meg az imádságot mindenütt, ami a bíboros szerint jogos kérdés, de szerinte több okból is hiteles ez a szokás. Az egyik ok szerinte a tapasztalat, a másik pedig az igazság.

Ezt terjesszük Szűz Mária által Jézus elé. Amikor pedig a zarándoklatról hazatérünk, figyeljük az eseményeket, mert lehet, hogy szelíden kirajzolódik a láthatáron problémánk megoldása, kilátástalan helyzetünk jóra fordulása – mondta a bíboros. Azt is megjegyezte, hogy ő kifejezetten a szentkúti Szűzanyához könyörgött, hogy segítsen megoldani egy nehéz helyzetet.

Hírdetés

Szűz Mária segítő közbenjárása számtalanszor megmutatkozott az egyház történelme során. De megnyilvánult a magyar nép történetében is – fűzte hozzá a bíboros, majd megemlítette, hogy Máriáról sokáig hazánk védelmezőjeként beszéltek.

A megdicsőült Szűz Mária számunkra a remény és a bizalom forrása – fogalmazott, majd kitért arra, hogy manapság nehéz időket élünk, a világ is megváltozott körülöttünk, fásulttá, elidegenedetté és békétlenné vált, ami miatt nehezen találjuk meg, hogy a legjobb szándékunkat milyen cselekedetekkel fejezzük ki.

Ezért is fontos, hogy vegyünk erőt magunkon, éljünk közösségi életet, ne sajnáljuk az időt családtagjaink, rokonaink, barátaink látogatására. Vegyünk részt plébániai közösségünk programjaiban!

Kérjük mennybe fölvett Szűz Mária anyai közbenjárását, hogy mi is megkapjuk a világosságot és az erőt Krisztus akaratának követéséhez, és egykor a dicsőségben is társai lehessünk – zárta beszédét a bíboros.

(index.hu/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »