Képriport a SZAKC tanácsüléséről a budapesti Országházban

Képriport a SZAKC tanácsüléséről a budapesti Országházban

Az Országház Esterházy János-termében tartotta a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) éves tisztújító tanácsülését június 14-én, melyen újabb négy évre választották meg Gubík Lászlót elnöknek, aki Mézes Rudolf és Ladányi Lajos alelnökségével folytatja a munkát.

A társulás tagszervezeteinek vezetői mellett jelen voltak az elnökség további tagjai: Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató, Losonszky Margit gazdasági igazgató, illetve tiszteletét tette Sándor Tamás, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának titkárságvezetője és Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért Felelős Főosztályának főosztályvezetője, aki megköszönve a SZAKC munkáját kiemelte, a társulás ereje a közösségben, az értékek melletti küzdelmes, de közös kiállásban rejlik ma is, ahogy az alapítás óta mindig.

Hírdetés

A Szövetség a Közös Célokért tanácsülését követően került sor Duray Miklós Esterházy János, mindannyiunk mártírja című könyvének bemutatójára Molnár Imre és Zombori István szerkesztők közreműködésével. Képriportunk a tanácsülésen készült.

(Szalai Erika)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »