Hányszor, de hányszor ámultam már a mai fiatalok magabiztos, határozott fellépésén! Most nem az önteltségről vagy fennhéjázásról beszélek (és főleg nem a taktikázó vagy arrogáns, egymásra hősiesen sarat dobáló politikusokról), hanem az öntudatos hozzáállásról.
Néha sajnálkozom is, hogy az én generációm nem volt olyan leleményes, mint a gyermekeink, vagy még inkább az unokáink nemzedéke. Igaz, annak idején az idősebbek így is szemteleneknek, esetenként nagyravágyóknak tartottak, ami arra utal, hogy ők is bátrabbaknak vagy legalábbis szemfülesebbeknek ítéltek minket önmaguknál. De messze elmaradtunk a maiak mögött, és tény, hogy azért már tanulhattunk volna tőlük valamit, például több nyíltságot, szókimondást, ehelyett megmaradtunk udvarias, tapintatos korosztálynak.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor az érettségi előtti akadémiai héten egy tévés híranyagban megszólaltattak néhány negyedikes gimnazistát.
Ők ugyan megemlítették az aggályaikat is a megmérettetés kapcsán, de többségében azt hangsúlyozták, hogy biztosan jól fog sikerülni a vizsga. A hab a tortán az volt, amikor egy lányka azt mondta, hogy már alig várja az érettségit, mert utána nagy bulit csapnak. Mosolyra fakasztott ez a kijelentés. De már megszoktuk a szokatlant, hiszen gyakran hallunk a fiataloktól és a fiatalokról olyasmit, ami kirí az idősebb generáció értékrendjéből.
Most meg – az egyetemi jelentkezések benyújtása kapcsán – arról szólt egy bejátszás, hogy az egyik egyetem havi 300 euró ösztöndíjat biztosít minden diákjának, így akarván elérni, hogy tanszékein beteljenek a kívánt létszámok. A megkérdezett ifjak természetesen pozitívan viszonyultak ehhez a lehetőséghez, sőt máris fontolgatni kezdték, hogy erre az egyetemre nyújtják be felvételi kérelmüket. A riporter feltett egy kérdést a frissen érettségizett suhancnak, hogy mi az elképzelése, mire tudná elkölteni havonta a három százast. Erre felkaptam a fejem, s méltatlankodtam: Hogy lehet ilyet kérdezni? Annak az ösztöndíjnak ezer helye van egy egyetemista esetében. S már soroltam is: könyvek, tanszerek, ruha, élelem, útiköltség és a többi és a többi.
Eszembe jutott még egy eset. Tavaly történt, valahol Belgiumban. A szülők feltették a netre, és sokáig keringett az éterben, mert a közönség kedvesnek, szellemesnek, sőt tanulságosnak találta. Harmadikos alapiskolások írtak felmérőt környezetismeretből. A feladvány legvégén szokatlan kérdés szerepelt: Mit tanultál ebből a felmérőből, milyen új ismereteket adott neked? Egy kislány (9 éves) ezt válaszolta: Én ebből semmit sem tanultam, nem adott nekem semmi új ismeretet a felmérő, én ezt már mind tudtam. Én ilyen vagyok.
Lám, felnövekvőben az új, még életrevalóbb, még talpraesettebb generáció.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
