Mivel minden ország katonai esküjében szerepel az a fordulat, hogy hazámat minden külső és belső ellenség ellen, akár az életem feláldozásával is megvédem, ami most történik, az pontosan az eskü ezen fordulatának komolyan vételét jelenti.
Az elmúlt hetekben először néhány nyugállományú francia tábornok intézett nyílt levelet a köztársasági elnökhöz hangot adva aggodalmának a társadalmi rend elemi szintű megbomlása, egy esetleges polgárháború veszélye miatt
Amikor erre az elnök és az uralkodó véleményhatalom elutasítással és felháborodással válaszolt, újabb felhívás jött, amelyet már több mint kétszázezer ember írt alá. Újabb fejleményként több mint száz nyugállományú amerikai főtiszt ehhez nagyon hasonló hangvételű nyílt levelet intézett az elnökhöz, amelyben aggodalmukat fejezték ki az eluralkodó anarchia, a társadalmi rend megbomlása miatt, francia társaikhoz hasonlóan polgárháborús veszélyre figyelmeztetve.
Ugyanebbe a drámai vonulatba illeszkedik az is, hogy az elmúlt hetek során homályos utalások jelentek meg az uralkodó német médiában arról, hogy a hadsereg magas rangú tisztjei között igen veszélyes neonáci szervezkedés zajlik. Persze a liberális beszédterror mindenkit náciként bélyegez meg, aki nem fogadja el terrorjukat. Talán nem alaptalan a feltételezés, hogy e történések jelenségvilága alatt drámai tektonikus folyamatok zajlanak, amelyek egyelőre így tudnak „üzenni” a látszólag még konszolidált lejátszástechnikai felszín felé.
Most már több, mint egy évszázad telt el Oswald Spengler Nyugat alkonya című korszakos műve megjelenése óta, és ez az alkony minden eddiginél megrendítőbb módon mutatja meg magát. A nyugati társadalmak legelemibb önazonosságai, amelyek egy társadalmi berendezkedés legalapvetőbb pillérjeit jelentik, az összeomlás szélére kerültek. A családi létet megalapozó nemi önazonosság, a nemzethez való tartozás és az európai keresztény fehér ember legmélyebb kulturális meghatározottsága, e meghatározottság átélése ma gúny és megvetés tárgya.
Szélsőséges liberális, anarchista mozgalmak rombolnak le mindent, ami megmaradt ezekből az identitásokból, a történelem önmagát ismétli, mikor egy újabb jakobinus, bolsevik világforradalomba látszik elsüllyedni mindaz, ami még egyáltalán megmaradt a nyugati világból, pontosan úgy, ahogy azt Spengler megjövendölte annak idején. Mindezt tovább súlyosbítja a liberális elitek migrációt támogató, sőt aktívan megszervező tevékenysége, ami már csak „kegyelemdöfés” a meggyengülő hagyományos identitások számára.
Aligha lehet kérdés, hogy az identitásában elemi szinten meggyengített nyugati társadalom nagyon rövid időn belül teljesen széthullhat az eleve militarizált migrációs beáramlások újabb hullámainak hatására. A maradék önazonosságukat még úgy-ahogy védeni próbáló, a liberális véleményterror által megfélemlített „bennszülöttek” amorf dühe egyre valószínűbbé teszi egy kezelhetetlen, permanens polgárháború kialakulását szinte valamennyi migrációval érintett nyugati országban.
Ebben a helyzetben a legalapvetőbb kérdés, filozófiai-társadalomelméleti és gyakorlati szinten egyaránt, hogy van-e még, létezhet-e egyáltalán olyan intézmény, olyan szervezett erő, amely útját állhatná e végzetes következményekkel járó folyamatnak. Ebből a szempontból szemlélve teljesen logikusnak látszik, hogy ez az utolsó „védmű” nem lehet más, mint a nemzetállam alapvető biztonságát védeni hivatott hadsereg. A liberális uralkodó elbeszélési mód szerint a hadsereg politikailag „semleges” intézmény, ezért felháborodottan utasítják vissza a főtisztek „illetéktelen” beavatkozását olyan kérdésekbe, melyek kizárólag az uralmi elitekre tartoznak.
A katonák válasza erre az, hogy mivel minden ország katonai esküjében szerepel az a fordulat, hogy hazámat minden külső és belső ellenség ellen, akár az életem feláldozásával is megvédem, ami most történik, az pontosan az eskü ezen fordulatának komolyan vételét jelenti. Arról az evidens összefüggésről már nem is beszélve, vagy nagyon is beszélve, hogy a társadalmi rend, a tradicionális önazonosság teljes felbomlásának ma átélhető korszakában az egyetlen olyan intézmény, amely jellegénél fogva képes a rend megőrzésére, éppen a hadsereg. Így ezekben a drámai eseményekben pont a rend utolsó még működő „erődítményének” a kétségbeesett, ám elszánt megnyilvánulását élhetjük át.
Végül, ha már Oswald Spenglert említettem, érdemes a Nyugat alkonyának zárófejezetéből ide idézni azt a néhány mondatot, amely hátborzongató pontossággal írja le azt a világhelyzetet, amelybe most éppen belesodródni látszunk. „A mindenek felett uralkodó pénzhatalom révén maga a demokrácia is megsemmisíti magát, miután a pénz a szellemet már rég kiirtotta. De éppen azért, mert szétfoszlott az az álom, hogy a valóság egy Zénón vagy egy Marx gondolatai következtében valaha is megjavítható lenne, mert az emberek megtanulták, hogy a valóság birodalmában a hatalmi akarat csak egy másik által dönthető meg, ezért végül mély vágy támad az iránt, ami az ősi, nemesi tradíciókból még él. Az emberek megcsömörlöttek a pénzgazdaságtól.
Bogár László
Egy bárhonnan jövő megváltásban reménykednek, s várják, hogy megszólaljon a becsület, a kötelesség, és a rend igazi hangja. Ha a jövő hatalmasai – mivel a kultúra nagy politikai formái visszavonhatatlanul szétesnek – a világot magánbirtokként uralják is, e formátlan és korlátlan hatalomnak akkor is feladata lesz a világról gondoskodni, ami szöges ellentéte a pénzuralmi korszak érdekeinek, és ami becsületességet, kötelességtudatot és szigorú katonás rendet követel.”
Nos, a szigorú katonás rend, amely nem hisz és nem remél semmit, de valami mély belső ösztöntől hajtva mégis elszántan törekszik az elemi normák bármi áron történő fenntartására, most megmutatta magát.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
