Katolikus egyházi tábor Párkányban

Katolikus egyházi tábor Párkányban

A táborok kavalkádjában talán a katolikus egyházi táborból van kevesebb. A párkányi plébánia szervezésében ez év augusztus második hetében került sor az egyhetes napközis tábor megszervezésére.

Már a korábbi években is volt minden nyáron kis létszámú gyermektábor, de az idei volt eddig tartalomban, létszámban, érdeklődésben a legnagyobb.

A nánai Dorna Mónika (az egyik felügyelő, vezető a négy közül) tájékoztatása szerint, minden reggelük ifjúsági szentmisével indult, ft. Fóthy Zoltán esperes celebrálásával, és a táborozó ministránsok közreműködésével. A szentmisén Sztakovics János (szintén vezető) gitárkíséretével énekelték az ifjúsági vallási énekeket.

Két napon át a Mariánumban voltak foglalkozások, kézműveskedés, bibliai vetélkedő, sportjátékok, rózsafűzér-készítés, kőfestés bibliai idézetekkel, néptánctanítás, szentképes könyvjelzők készítése, de volt hűsítő fürdőzés is a közeli öreg fürdőben. A bibliaórákat és a hittanórát Fóthy atya tartotta, aki külön foglalkozott a ministránsokkal is.

Különös és emlékezetes élmény volt a hét két napjára szervezett autóbuszos kirándulás. Az első a garamszentbenedeki egykori bencés apátság – nemzeti kulturális emlékhely – látogatása volt. Idegenvezetővel, Fóthy atya fordításával kaptak információt a kolostorról és a templomról.

Az atya celebrálásával magyar szentmisét hallgattak a templomban, a jelenlévő ministránsok közreműködésével. Megtekinthették az apátság termeit, annak minden részletét.

Hírdetés

Egy másik forró napon a Kárpát-medence legszebb, leglátványosabb barokk kálváriáját tekintették meg Selmecbányán, amely szintén csodálatos élmény volt a gyerekek részére.

Itt az atya által gyermekek részére írt rövid imákkal végigjárták a 17 stációs keresztutat. Majd onnan a közeli Bacsófalvai-tóhoz (Počúvadlo) mentek egy pihenőre.

Hazafelé pedig a bényi kutacskánál pihentek meg, ahol szintén az atya mesélte el a szenthely történetét, legendáját.

S hogy mennyire élményekkel teli volt a hét, s hogy milyen remek közösség kovácsolódott össze az egy hét alatt a 34 különböző korú gyermek között, azt az utolsó nap öröme, köszönete is jelezte, amikor valamennyien úgy köszöntek el, hogy jövőre is szeretnének visszajönni. Köztük többen olyan gyerekek, akik nem járnak templomba.

A gyerekek befogadók a szépre, az értékre, így tőlünk függ, mit adunk nekik pici koruktól.
A tábor megrendezését a Bethlen Gábor Alap támogatta.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »