Vallás hirek

Vagyis, itt csak Vallás kategória híreit listázzuk.

2025-01-15

2025-01-14

2025-01-13

2025-01-12

Kuba bejelentette 553 fogoly szabadon bocsátását – Az Egyház közvetített évek óta a folyamatban Kuba bejelentette 553 fogoly szabadon bocsátását – Az Egyház közvetített évek óta a folyamatban Meghalt Sepsy Károly, a debreceni református nagytemplom egykori orgonistája Meghalt Sepsy Károly, a debreceni református nagytemplom egykori orgonistája Életet is menthet ezután a plébános – Újraélesztést tanultak Szekszárdon Életet is menthet ezután a plébános – Újraélesztést tanultak Szekszárdon A diakónusi hivatás önmagában érték, evangelizációs erő – Interjú Molnár Ferenc állandó diakónussal A diakónusi hivatás önmagában érték, evangelizációs erő – Interjú Molnár Ferenc állandó diakónussal Ismét nyílt napok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen Ismét nyílt napok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen Átadták a Szent Margit görögkatolikus házi segítségnyújtó szolgálat új központját Debrecenben Átadták a Szent Margit görögkatolikus házi segítségnyújtó szolgálat új központját Debrecenben Hamarosan magyar nyelven is elérhető Ferenc pápa Remény című önéletrajza Hamarosan magyar nyelven is elérhető Ferenc pápa Remény című önéletrajza Palánki Ferenc megyéspüspök megáldotta a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda új épületét Palánki Ferenc megyéspüspök megáldotta a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda új épületét Felújították a gyulai Szentháromság-kápolna tornyát Felújították a gyulai Szentháromság-kápolna tornyát A budapesti Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium népdalversenyt hirdet A budapesti Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium népdalversenyt hirdet „A nagy teljesítmény a kis feladatok megoldásából áll össze” – Boldog Nikolaus Groß „A nagy teljesítmény a kis feladatok megoldásából áll össze” – Boldog Nikolaus Groß Küzdjetek a hitért! Küzdjetek a hitért! Mai evangélium – 2025. január 15. Mai evangélium – 2025. január 15. Bontják a karácsonyfát a Szent Péter téren Bontják a karácsonyfát a Szent Péter téren „Istenem, legyőztél, hogy magadhoz magasztalj” – Beszélgetés Serfőző Leventével Bálint Sándorról „Istenem, legyőztél, hogy magadhoz magasztalj” – Beszélgetés Serfőző Leventével Bálint Sándorról Szegeden tartották meg a családreferensek országos találkozóját Szegeden tartották meg a családreferensek országos találkozóját Ausztriában szolgáló magyar ajkú papok találkoztak Kismartonban Ausztriában szolgáló magyar ajkú papok találkoztak Kismartonban Ferenc pápa huszonegy gyermeket keresztelt a Sixtus-kápolnában: Növekedjenek a hitben! Ferenc pápa huszonegy gyermeket keresztelt a Sixtus-kápolnában: Növekedjenek a hitben! „Tudom, kinek hittem” – Végső búcsút vettek Andreas Laun OSFS nyugalmazott salzburgi segédpüspöktől „Tudom, kinek hittem” – Végső búcsút vettek Andreas Laun OSFS nyugalmazott salzburgi segédpüspöktől Pogányné Rózsa Gabriella könyvtártörténész székfoglaló előadása a Szent István Tudományos Akadémián Pogányné Rózsa Gabriella könyvtártörténész székfoglaló előadása a Szent István Tudományos Akadémián Szeretetben történik Szeretetben történik A sajtgyártásba tanulhatnak bele iraki menekültek a jordániai egyház jóvoltából A sajtgyártásba tanulhatnak bele iraki menekültek a jordániai egyház jóvoltából Tájékoztató napot tart a Váci Egyházmegye diakónusképző intézete Máriabesnyőn Tájékoztató napot tart a Váci Egyházmegye diakónusképző intézete Máriabesnyőn Tour guide idegenvezetői rendszer igényelhető a váci püspökség turisztikai látogatásai során Tour guide idegenvezetői rendszer igényelhető a váci püspökség turisztikai látogatásai során Kommunikáljunk többet a gyerekeinkkel – Zacher Gábor szülőknek tartott előadást Droghelyzet címmel Kommunikáljunk többet a gyerekeinkkel – Zacher Gábor szülőknek tartott előadást Droghelyzet címmel Tiszta forrásból – Folytatódik az adománygyűjtés egy kenyai nyomornegyed friss ivóvizéért Tiszta forrásból – Folytatódik az adománygyűjtés egy kenyai nyomornegyed friss ivóvizéért A 2025-ös szentév a türelemben való megerősödés, az öröm, a pihenés éve A 2025-ös szentév a türelemben való megerősödés, az öröm, a pihenés éve „Nem teszek úgy, mintha mindent tudnék” – Anselm Grün OSB nyolcvanéves „Nem teszek úgy, mintha mindent tudnék” – Anselm Grün OSB nyolcvanéves „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok” – Rakacán tartott vízszentelést Orosz Atanáz püspök „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok” – Rakacán tartott vízszentelést Orosz Atanáz püspök Élet a Szent szolgálatában – Kiállítás nyílik Kákonyi Asztrik ferences festőművész alkotásaiból Élet a Szent szolgálatában – Kiállítás nyílik Kákonyi Asztrik ferences festőművész alkotásaiból Megáldották az újjáépített Don-kanyar-emlékkápolnát Pákozdnál az urivi áttörés évfordulóján Megáldották az újjáépített Don-kanyar-emlékkápolnát Pákozdnál az urivi áttörés évfordulóján Híd kultúra és hit között Híd kultúra és hit között Joe Biden Elnöki Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Ferenc pápát Joe Biden Elnöki Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Ferenc pápát „Ide gyógyulni jövök” – Időscsoportot indított a Gyulafehérvári Caritas Kézdivásárhelyen „Ide gyógyulni jövök” – Időscsoportot indított a Gyulafehérvári Caritas Kézdivásárhelyen Videósorozatot indított a Veszprémi Főegyházmegye Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve Videósorozatot indított a Veszprémi Főegyházmegye Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készülve A 90 éves Brenner Józsefet köszöntötték a szombathelyi ferences templomban A 90 éves Brenner Józsefet köszöntötték a szombathelyi ferences templomban Ferenc pápa is imádkozik a Los Angeles-i tűzvész áldozataiért Ferenc pápa is imádkozik a Los Angeles-i tűzvész áldozataiért Színes programokkal várják az érdeklődőket a győri bencések Színes programokkal várják az érdeklődőket a győri bencések Isten senkiről sem mond le – Névadó ünnepség és házszentelés a nyírszőlősi lakásotthonokban Isten senkiről sem mond le – Névadó ünnepség és házszentelés a nyírszőlősi lakásotthonokban Még egyszer – Harmincéves együttállás: Led Zeppelin és Pink Floyd Még egyszer – Harmincéves együttállás: Led Zeppelin és Pink Floyd Vészhelyzetkezelési alapképzést indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vészhelyzetkezelési alapképzést indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Új esztendő küszöbén – Évértékelő beszélgetés Pál József Csaba temesvári megyéspüspökkel Új esztendő küszöbén – Évértékelő beszélgetés Pál József Csaba temesvári megyéspüspökkel Krisztus áldja meg e hajlékot! – Házszentelést tartottak a Pécsi Egyházmegyei Hivatalban Krisztus áldja meg e hajlékot! – Házszentelést tartottak a Pécsi Egyházmegyei Hivatalban Nem feledkezhetünk meg a kiengesztelődésről – Szentmise az 1943. évi doni áttörés 82. évfordulóján Nem feledkezhetünk meg a kiengesztelődésről – Szentmise az 1943. évi doni áttörés 82. évfordulóján Szalézi rend: Az áldozatok védelme és a megelőzés a legfontosabb Szalézi rend: Az áldozatok védelme és a megelőzés a legfontosabb Ferenc pápa januári imaszándéka az oktatáshoz való jogért Ferenc pápa januári imaszándéka az oktatáshoz való jogért Egyházi válaszok a teremtésvédelem kérdéseire a remény szentévében Egyházi válaszok a teremtésvédelem kérdéseire a remény szentévében Zalaegerszeg-Botfán szerveznek női és férfi cursillokat idén tavasszal Zalaegerszeg-Botfán szerveznek női és férfi cursillokat idén tavasszal Egyenest a cél felé Egyenest a cél felé Mai evangélium – 2025. január 13. Mai evangélium – 2025. január 13. Ködfoltok és kinyújtott kezek Ködfoltok és kinyújtott kezek Gyalog, kerékpárral, lóháton? – A szentévre megújult a Rómába vezető Romea Strata zarándokút Gyalog, kerékpárral, lóháton? – A szentévre megújult a Rómába vezető Romea Strata zarándokút Meghallgatni azokat, akiknek már nincs hangjuk – Koovakad bíboros a szír-malabár egyház szinódusán Meghallgatni azokat, akiknek már nincs hangjuk – Koovakad bíboros a szír-malabár egyház szinódusán Ferenc pápa vasárnap délben: Ünnepeljük meg keresztségünk napját, mint a születésnapunkat! Ferenc pápa vasárnap délben: Ünnepeljük meg keresztségünk napját, mint a születésnapunkat! Egy este A mizantróp társaságában Egy este A mizantróp társaságában