Karsai Dániel meghívta Gulyás Gergelyt – továbbá az összes EP-listavezetőt és frakcióvezetőt

A tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, hogy még nem kapott tőlem személyesen meghívót, ezért nem tudja, hogy a köztársasági elnökhöz hasonlóan meglátogatna-e. Ezen ne múljék írta Facebook-oldalán a halálos beteg, eutanáziáért küzdő Karsai Dániel.

Miután kedden Sulyok Tamás meglátogatta az ALS-szindrómában szenvedő alkotmányjogászt, a kormányinfón megkérdezték Gulyástól, hogy a köztársasági elnökhöz hasonlóan elmenne-e hozzá. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy erre nem tud válaszolni, mivel még nem kapott tőle meghívót. Ezt most Karsai pótolta: „a megkeresést a magán email-címemről elküldtem a Miniszterelnökség hivatalos emailjére”.

Hírdetés

Hozzátette:

a meghívásom egyébként ugyanúgy szól az EP-listavezetőknek és a parlamenti pártok frakcióvezetőinek is. Ma reggel itt járt nálam Cseh Katalin, Donáth Anna és Bedő Dávid, és maximális támogatásukról biztosítottak. A Momentum részéről a dolog tehát ki van pipálva (már eddig is többet tettek puszta szavaknál).

(24 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »