Jócskán emelkedik a buszjegyek ára Kelet-Szlovákiában

Február elsejétől jelentősen emelkedik a buszjegyek ára a helyközi járatokon Kassa és Eperjes megyében. Chipkártya használatakor átlagosa 25 százalékkal, készpénzes fizetés esetén pedig 33 százalékkal fizetnek majd többet az utasok.

„A menetjegyek árának növelésének célja megőrizni a jelenlegi közlekedési szolgáltatások és szociális kedvezmények terjedelmét” – közölte Kassa és Eperjes megye, rámutatva, hogy bővítették a kedvezmények körét.

„Ennek köszönhetően az ún. féljegyek ára alig, a 45 kilométernél hosszabb utazások esetében pedig egyáltalán nem emelkedik, így a tarifák változása a lehető legkisebb mértékben érinti a közép- és főiskolásokat” – mutattak rá a megyei önkormányzatok hozzátéve, a kedvezményes jegyek ára chipkártyával való fizetés esetén átlagosan 8 százalékkal, készpénzes fizetésnél pedig 14 százalékkal emelkedik.

A 30 percen belüli átszállásnál váltott jegyek is kedvezőbbek lesznek, a második jegy ára az eddigi 10 cent helyett 25 centtel lesz kevesebb. Az egy eurós hétvégi családi jegy ára változatlan marad.

Hírdetés

A teljes árú jegyek ára chipkártya használatakor átlagosa 25 százalékkal, készpénzes fizetés esetén pedig 33 százalékkal emelkedik.

„Az áremelés oka, hogy jelentős mértékben csökkent a megyei önkormányzatoknak nyújtott állami támogatás. Amennyiben nem kerülne sor az emelésre, a közlekedési szolgáltatások megrendelőjének, vagyis Kassa és Eperjes megyének el kellene törölnie bizonyos autóbuszjáratokat vagy jelentősen korlátoznia kellene azokat, ami kedvezőtlenül érintené az utasokat” – közölte a két megyei önkormányzat.

A múltban a helyközi járatok költségeit nagyrészt a menetjegyek árából finanszírozták. Ez azonban az elmúlt években megváltozott, a kiadások nagy részét a megyei költségvetés fedezi.

Kassa megye 2002-ben a helyközi járatokkal kapcsolatos kiadások 24 százalékát fedezte, 2021-re ez az arány 68 százalékra emelkedett. Eperjes megye esetében még nagyobb a növekedés, 23 százalék helyett 75 százalékot fedeznek a megyei kasszából. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az utasok által kifizetett minden egyes euróhoz a megyének további hármat kell hozzátennie a saját költségvetéséből. Mindemellett az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedtek az üzemanyag- és energiaárak, illetve a bérköltségek is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »