Jó ötlet-e „nagyon-nagyon megemelni” a családi pótlékot?

Jó ötlet-e „nagyon-nagyon megemelni” a családi pótlékot?

Magyar Péter vetette fel a napokban, hogy "nagyon-nagyon megemelné" a családi pótlékot, ezt kifejezetten a cigányokkal hozta összefüggésbe, az ő helyzetükre való reagálásképpen fogalmazta meg, magyarul igen markánsan azt üzente, a cigányoknak azzal kedvezne, hogy megemeli a családi pótlékot. Akikkel kapcsolatban egyébként elmondása szerint "nagyon sok jó tapasztalata" van.

Én nem tudom, Magyar Péternek milyen valós tapasztalata lehetett cigányokkal, nehezen tudom elképzelni, hogy abban a világban, ahol eddig élt, találkozott a valóságban velük, maximum egy-egy Fidesz-kongresszuson Győzikével vagy Kis Grófoval koccinthatott. De azt is el kell mondani, hogy nem új keletű felvetés a családi pótlék emelése mint politikai fogás. Ez pedig egyértelműen a baloldal követelései között volt megtalálható mindig is. Ennek elvi okai vannak.

Bár magam többször elmondtam, a jobb- és baloldali felosztást egyértelműen létszemléleti síkon tartom csak helytállónak, a politikai szférában ez már nem ilyen egyszerű, de ha úgy ragadjuk meg a kérdést, hogy van egy modell, amely organikus, nemzeti, érdem- és értékelvű társadalomban hisz, s van ennek ellenkezője, mely az ingyenélést, a rombolást és a társadalom szöveteinek szétverését célozza, amely létalapját képezi a bolsevik és liberális világnézeteknek, akkor érthető lesz, mire gondolok.

Előbbire, tehát az értékteremtő társadalmi koncepcióra használhatnám a munkaalapú társadalom megnevezést is, melyet Orbán Viktor sajnos igencsak lejáratott, hiszen az ő rendszere csak nevében munkaalapú, valójában a globális kapitalizmus kiszolgálására szegődött, de ettől függetlenül igen, mi munkaalapú társadalomban hiszünk. A baloldali és a liberális eszmék hívei viszont nem ebben gondolkodnak. Ez pedig a segélyalapú társadalom, ebből folynak aztán az olyan, józan észnek totálisan ellentmondó elképzelések, mint például korábban a Momentum által is hangoztatott ún. "feltétel nélküli alapjövedelem" követelése. Egyébként egyes cigány szeparatista csoportok is követelik ezt már régóta.

Hírdetés

A családi pótlék "nagyon-nagyon megemelése" abban a kontextusban, ahogy Magyar is mondta, tehát a cigányság kapcsán, nem sokban tér el ettől, sőt, elvi síkon ugyanabból táplálkozik.

Természetesen tudom, számos magyar család is örömmel fogadná, ha megemelnék a családi pótlékot, hiszen minden pénz jól jön, és főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon sokan rá is vannak szorulva erre. Nyilván ez érthető, de ezek a magyar családok dolgoznak. És a családi pótlékon kívül lehet és kell is más családtámogatási rendszert bevezetni. Ezért ezt a kérdést ketté is kell választani.

Az viszont katasztrófához vezetne, ha ingyenélő tömegeket látnánk el pusztán azért nagyobb anyagi támogatással, mert sok gyereket vállalnak. Ezt nevezik megélhetési "gyermekvállalásnak", ebben a cigányság jelentős része igencsak "jó", ezt tudjuk, tapasztaljuk. A cigányság nem csekély rétegeiben egy valóságos bűnözői szubkultúra uralkodik. Ahol úgy nőnek fel a gyerekek, hogy a szüleiket nem látják dolgozni, azt látják, hogy az erőszakot mindenképpen alkalmazni kell, a börtönviseltség nem szégyen, hanem "rajság", tehát menő, ott mégis mire vezetne, ha még arra ösztönöznénk őket a "nagyon-nagyon megemelt" családi pótlékkal, hogy "csak így tovább", vállaljatok minél több gyereket? Az igénytelenség és a bűnözés kiszélesítése, demográfiai katasztrófa Magyarország számára!

Egy jobboldali, nemzeti világnézetű ember ezt nem helyeselheti. Mi abban hiszünk, hogy előbb a kötelességek, s csak utána a jogok. Egy ember értékét nem az határozza meg, hogy mit dolgozik, mi a végzettsége, hanem az, hogy állapotbeli kötelességeit, legyen az családi vagy munkahelyi, milyen szorgalommal teljesíti. Ez egy valódi munkaalapú társadalom alapelve. Ebbe az ingyenélés, a munkakerülés, melyet a felelőtlenül és semmiféle feltételekhez nem kötött megemelt családi pótlék súlyosbít, nem fér bele. Én azt hiszem, ez a legkisebb közös többszörös a nemzeti oldalon.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »