Havanna az amerikai időkben Kuba kirakata volt, ahogy Kuba meg Észak-Amerika kirakata. Egy rakás dolog előbb volt Kubában, mint az USA-ban, az amerikaiak sokszor Kubát egyfajta tesztlaboratóriumnak használták. Pl. Kubában előbb volt színes tv-sugárzás, mint az USA-ban.
Amiben szintén megelőzte Kuba az USA-t az a többszintes lakások.
Havanna nagyjából 3 nagy részre osztható:
- a Havannai-öböltől keletre fekvő rész a keleti rész,
- az Almendaras folyótól nyugatra fekvő rész a nyugati rész,
- a kettő közti rész pedig a középső rész.
Az Almendares folyó Atlanti-óceéni torkolata nyugati részén egy kis félsziget van, ennek a félszigetnek a óceáni partján épült fel 1955-ban a 11-emeletes Hotel Rosita luxusszálló, mellette pedig 1957-ben az Edificio Riomar, szintén 11-emeletes, összesen 201 lakással: a lakások egy része kétemeletes.
1960-ban államosították az épületeket, s átnevezték őket, nevük Sierra Maestra lett, ezen belül A és B épület. (A Sierra Maestra egy hegység Kelet-Kubában.) Azok a lakások, melyeknek tulajdonosai nem mentek el Kubából, nem lettek egyébként államosítva! De mivel ezek luxuslakások voltak, azaz a tulajok jellemzően a felső osztályból és a felső középosztályból származtak, tehát elmenekültek az USA-ba, így a lakások 95 %-a állami lett végül.
Végülis így lett kb. 500 szabad lakás, kiváló állapotban, berendezve, fantasztikus helyen: az épületek külső fala 25-30 méterre volt a tengertől, lertesített környezettel, több gyönyörű medvencével, s közvetlen strandkapcsolattal.
A legkisebb lakások egyszobások voltak, ezek volt – viszonylag – olcsóbb szállodai szobák voltak, de ezek is kis erkéllyel az óceán felé. A legnagyobb lakások pedig 400 m2 feletti panorámás, teraszos, kétszintes lakosztályok.
1960-ben meg is lett a 2 épület új szerepe: a megindult szocialista együttműködés során Havannába kiküldött szovjet, keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar, bolgár szakértők és diplomaták egy része itt kapott bérlakást.
Bár mi nem ott éltünk, jól ismertem a 2 épületet, a havannai magyarok kb. negyede itt élt ugyanis. De aki nem élt ott, az is látogatta a medencék miatt.
Az én első személyes élményem 1980 nyara. Bár ekkor már láthatóak voltak a kopás határozott nyomai, még elég magas volt a színvonal, még jobb volt pl. a nagy medence, mint egy akkori budapest strand medencéje.
A múzsám pedig – bár az ő családja se ott élt – rendelkezik 1975-1978 közti élményekkel is, az apja akkor is Havannában dolgozott. Akkor pl. még kávézó, cukrászda, szendvicsbár is működött az épületekben.
Valójában folyamatos romlás zajlott. A 80-as évek közepére a medencék már erős rozsdásodást mutattak, immár az ember nem szívesen fürdött ott.
Személyes emlékem: 1985 szeptemberének végén a medence melletti füves területre ültünk le későbbi múzsámmal, ez volt a legelső alkalom, hogy valahová együtt mentünk, bár még teljesen haveri alapon akkor. Ekkor már eszünkbe se jutott volna használni a medencét, az átlagember ilyenkor csak a tengerbe ment be.
Szocialista kiküldöttek 1990-ig voltak Havannában. Amíg voltak, még volt valamilyen fenntartás, de ez már csak magukra az épületekre vonatkozott (legyen áram, víz), a külső részek lassan elvadultak, kezdtek építési területre válni.
1990-től viszont elindult a teljes káosz, a tulajdonos (kubai állami ingtlankezelő) immár semmit se csinált: lassan elkezdtek részek leomlani az épületekről, a liftek működése megszűnt. A B épület be is lett zárva, életveszályessé nyilvánítás után. Az A épület (a volt Riomar) máig nyitva, s a 201 lakásból 12 máig lakott: ezek mind kubaiak, ki nem vándorolt tulajok és azok utódai, akik küzdenek az elemekkel, reménykedve, hogy nem esik rájuk a plafon.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
