A minap a rimaszombati Wallentinyi Samu által 1937-ben szerkesztett Új magyar líra című költészeti antológiát lapozgattam, s meglepetten vettem észre, hogy négy lapja még nincs felvágva. A négy lapon Jarnó József versei szerepeltek, aki egyfelől szerencsésnek mondhatta magát, mert a szlovenszkói/szlovákiai magyar irodalom „befogadta”, s nem kezelte emigráns íróként, holott az volt. Másrészt mégsem volt akkora szerencséje, mert 1945 után már csak pár antológiában jelent meg, s a fő művének tartott Martinovics-regény sose jelent meg nyomtatásban. 120 éve született Budapesten Jarnó József.
Nem is olyan rég írtunk Mihályi Ödönről, aki alig harmincévesen lett autóbaleset áldozata, ahogy harmincévesen halt meg Merényi Gyula is. De nem járt jobban a kettejükhöz hasonlóan szintén kassai kötődésű Jarnó József sem, aki szintén harmincévesen mondott búcsút ennek az árnyékvilágnak. Aki megírta a Gyár hatalomátvételét, s maga is annak áldozta lett.
Az újszavú eretnek
Kohner József néven született 1904-ben Budapesten zsidó családban, Kohner Miksa és Haslinger Gizella gyermekeként, s már kamaszkorában a forradalmi eszmék megszállottja lett. Alig tizenévesen lelkesen üdvözli a magyarországi forradalmakat, majd ezek bukása után illegális szervezetek híve és munkatársa lesz. Ezek közé tartozik az 1919-ben felszámolt legendás Gallilei Kör is, amelynek a röpiratait terjeszti. A kör tagjai állnak díszőrséget Ady Endre koporsója mellett is, de a Tanácsköztársaság bukása után a szervezetet feloszlatják, tagjai egy része a várható retorzió elől külföldre, többnyire Bécsbe és Csehszlovákiába menekül.
„jó lettem volna én zászlós rúd vásznának, jó lettem volna én Hozzád szép zsoltárnak, jó lettem volna én dalos sihedernek, jó lettem volna én templomra keresztnek, jó lettem volna én, akárminek, mindennek. Lettem, Te akartad, újszavú eretnek”
– írja az Isten játékszere című korai versében. Ady, Rousseau, Tolsztoj, Madách van rá nagy hatással, szimbolista szabadversei a vissza a természetbe rousseau-i eszméit hirdetik, de ennek tesz eleget később A gyár című regényének a főhőse is, Vér György, aki otthagyva a gyárat, falura megy gazdálkodni. Jarnó József viszont a húszas évek elején kassai rokonoknál keres s talál látszólag viszonylagos nyugalmat.
Prédikálok című versében meg is fogalmazza ars poeticáját:
„Nem volt pap soha semelyik ősöm. Nem komáztam a Seregek Urával Slonhegy alatt. A kőtáblákra nem nekem írtak tíz komor parancsot. Templomok tömjénjét csak égett ízünek érzem s nem akarok lenni semmi nyájban pásztor.
Én egyedül vagyok. Szájam nem nyílik kenetes fohászra s jégvirágnak halt az ablakomra a térdethajtó, alázatos ámen. Összetört világok panasza bennem fagyott szavakká s ha nem is mond utána áldást senki papja: Prédikálok!”
Igen, prédikált, az aktuális hatalom mégis többször áthúzta a számításait, s az annyira hirdetett tiszta eszméit sutba dobta. S ehhez nem kellettek szlovákok, többnyire a magyar közösség tagjai keresztezték az útját, s két ízben is meg kellett szakítania újságírói pályáját, hogy kenyeret tudjon venni a boltban. Főleg, hogy 1927 januárjában meg is nősül, feleségül veszi Fodor Máriát. Jarnó elnöke lesz a Renaissance Kultúregyesületnek is, amely a két világháború között működött Kassán, s amelynek tagjai között találjuk Juhász Árpádot és Palotai Borist is.
A Renaissance a rendezvény-szervezés mellett könyveket is kiad, mégpedig a Kassai Napló ilyen célra előkészített hasábjaiból fűztek össze. Amíg a Trianon utáni első években szép számmal jelennek meg lapok és folyóiratok (igaz, többségük alig tiszavirág-életű volt), addig a könyvkiadás annál nehezebben indul be.
A húszas évek közepén a berlini Voggenreiter Verlag kezdte el a szlovenszkói magyar könyvek kiadását, itt jelent meg Sziklay Ferenc Hangzatka című regénye is, majd Sziklay maga hozta létre a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezetet, amely jó évtizedig biztosította más kisebb kiadókkal együtt a szlovenszkói magyar könyvkiadást, ahogy egy-egy könyv Budapesten is megjelent.
Ha ezt 2024-ben írta volna, akkor se nagyon lepődhetnénk meg. A helyzet ugyanaz. Maga a Renaissance ekkor adja ki Kaczér Illés Dr. Hulla, Darkó István A legnagyobb úr, Farkas István Egyszerű történetek és Juhász Árpád Búcsúzó című munkái mellett Jarnó Önarckép című verseskötetét is (ez már a második a Prometheus után), s az egyesület tervezi kiadni József Attila verseskötetét is Tüzek éneke címmel, de ez végül nem jelent meg.
A jövőtől a jelenen át a (rég)múltba
Bár későbbi méltatói Jarnót mint prózaírót tartják számon (teljes joggal), versei (szintén teljes joggal) szerepelnek a rendszerváltás után megjelent antológiákban is. A rouuseaui, madáchi hatást is tükröző Oknyomozó világtörténet a felvidéki magyar líra legjobb alkotásai közé tartozik. Jarnó sosem titkolta baloldali érzelmeit, szimpatizál a sarlósokkal, a Masaryk Akadémia ellenzéki szellemiségű fiataljai is körülötte gyülekeznek, sőt sőt előadásokat tart a Vörös Barátság meghívására is, amely egy proletár testedző egyesület volt, amelyet 1931-ben pozsonyi magyar ifjúmunkások és sarlósok hoztak létre, tagjai között volt Peéry Rezső, Terebessy János vagy Balázs András, aki például remek szavalókórust szervezett.
Előbb önéletrajzi jellegű Szakadó kötelek című regényét írja meg, amely teljesen egyértelműen kamaszkori budapesti éveit idézi meg, bár ahogy Sándor Imre a kritikájában írja: „Jarnó József, aki újságíróból költővé tud válni, ha verset ír, nem tudott riporterből íróvá lenni, mikor ezt a regényt megírta”. Ezt követte a budapesti Pantheon kiadásában megjelent Börtön, amelyben szintén vannak önéletrajzi elemek, s amelynek főhőse egy hivatalnok, aki sikkasztás miatt börtönbe kerül. A regényt Szalatnai Rezső nihilizmussal vádolja meg, aki szerint Jarnó nem annyira eredeti tehetség, mint művelt tagadó.
A regény mindenesetre elnyeri a Mikszáth-díjat, Ezt követi egy évvel később a Bécsben kiadott A gyár című regénye, amelyet Szalatnai menekülő regénynek nevez, s mintha a kortársai nagyon nem akarták volna érteni.
Pár évvel a regény megjelenése előtt írja Karel Čapek az R. U. R. című világhírű drámáját, ebben alkotja meg a robot szót, s talán ez is hatással lehetett Jarnó regényére, aki egyébként sokat fordít is (Baudelaire, Verhaaren, Toller, Whitman) azokban az években. Amíg korabeli kritikusa, Illés Endre sárba tapossa a regényt („Feltűnő még az a társadalomszemléleti s filozófiai gondolathiány, majdnem tájékozatlanság, amellyel Jarnó ezt a hatalmas és sokfelé elgyökerező témát kezeli. Befejezése meg szinte a komikumot súrolja”), addig egy kortárs értelmezője, Gál Éva (A két világháború közötti csehszlovákiai magyar regény) a kor egyik legjobb szlovákiai magyar regényének nevezi, amely újszerű formai megoldásokat tartalmaz, többszörös avantgárd beütéssel (futurista, kubista, aktivista elemek), s amit montázstechnikája tesz izgalmassá, amely képes megeleveníteni a Gyár mindent eluraló hatalmát, amely szinte már élőlényként funkcionál Jarnó regényében. „Itt már a gyártól függnek az emberek, s nem a gyár az embertől, mint az iparosodás hajnalán” – vonja le a konzekvenciát a regény egyik főhőse, Vér György, s elmenekül a természetbe. Hogy ez annyira komikus lenne-e, ahogy Illés látja, nem hisszük.
– Ki az az öreg ott? – Vajda János, – készségeskedett a válasszal egy szemüveges, tanárkülsejű fiatalember, aki egyszeriben a hetedik mennyországban érezte magát, hogy a híres ember szolgálatára lehet szavaival. – Vajda János? Ki az? – Költő. Nem hallott róla még a mester? Petőfi Sándor kortársa volt… Öreg különc,.. – Érdekes. Nem is tudtam, hogy még él az öreg úr… – mondotta elgondolkozva az író, aztán kifizette a feketéjét s elsietett a kártyaklub felé, ahol az estéit tölteni szokta.
Ugye, mennyire ismerős ez mifelénk?
Mi 2024-ben csak annyit tudunk, nem csak Jarnó élete zárult le váratlanul, hanem az életműve is, amely legalább annyit megérdemelne, hogy egy válogatott kötetben ismét megjelenjenek a legjobb írásai, s ideje volna megtudnunk végre azt is, tényleg elkészült-e a Martinovics-regény…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
